Tóth Krisztina: Porhó

Ismerős vagy nekem, mint levetett kesztyűnek a mozdulat.

Mariana Alcoforado: Portugál levelek

Világirodalom I. szemináriumra olvastam ezt a sokrétű elemzésre lehetőséget adó levélregényt. Levélregény? Különös dolog ez, ugyanis válaszleveleket nem kap Mariana, csak ő maga ír, ezért egyfajta naplójellege is van ennek az egyoldalú kommunikációnak. Sőt: a levelek megírásának oka nem is ismeretközlés, tájékoztatás, sokkal inkább az önmegértést ill. az érzelmek feldolgozását szolgálja. 

Mariane egy igazi férfi vágykép, a mű keletkezésére irányuló kutatások is megmutatják, hogy a mű férfi keze munkája, mégis sokan próbálják - a mai napig! - felkutatni, hogy ki lehetett Mariane, és néhányan megtalálni vélik egy-egy kolostor fennmaradt hivatalos papírjai között a nevét, így jelenhetett meg Mariana Alcoforado névvel a szöveg, bár korábban név nélkül adták ki, ezen a későbbi kutatások változtattak csupán.

A szövegben Mariane testi jelenléte erős, de egészben sosem jelenik meg, mindig részeit és reakcióit látjuk: szem, szív, könny, ájulás. Más szavakkal: a testet helyettesítő metaforák jelzik a test jelenlétét. A szenvedélyekről való beszéd erősen retorizált nyelv által valósul meg. 

A leveleket olvasva nyomon követhetjük a szerelem kibontakozásának folyamatát, a szerelmes testi reakcióit, betegségének tüneteit ( :) ), a kiábrándulást és az amúgy sem létezhető kapcsolat tudatos lezárását. Nem tekintek a Portugál levelekre kedvenc szövegként, azonban vitathatatlanul jól elemezhető és remek alapul szolgál a szerelemről való beszéd megfigyeléséhez a vele hozzávetőlegesen egy időben keletkező szerelmet tematizáló művek értelmezéséhez.

Szabó Magda: Az őz

újraolvasás, mer' csak

az emlék szétterjed az emberben az évek folyamán, mint a rák

Ezt mindig újra kell olvasnom, annyira fáj. 

Encsy Eszter vagyok egészen. Amire vágyom az mindig a másé, s megszerezni nem, csak elpusztítani tudom. Akiket szeretek mindig mást szeretnek; olyat, akit logikus szeretni mert jó, mert szép, mert egészen egyszerűen megérdemli. Reklamálnék én, csak nem tudom hová menjek, mert nincs olyan földi szerv, ami nekem adna igazat, az égieknél próbálkozni meg minek, ők az olyan embereket hallgatják meg, amilyen Angéla. 

Tudni, hogy ami neked járna az mindig más zsebébe vándorol, hogy kárpótlást várni esztelenség, mert három gazdagságban és szeretetben töltött élet sem tudná feledtetni veled a mostanit, hogy az enyém meg a tied milyen pengeéles határral van elvágva egymástól, hogy az egyetlen aki szerethetne és akit szerethetnél már-már irreális, távoli alak, réges-rég egy Angéla tulajdona. 

És elpusztíthatsz mindent és mindenkit, az emlékezet akkor is életben tartja azt, ami fáj, kényszerít, hogy arra gondolj, amit olyan makacsul feledni akarsz: hogy ki voltál, ki vagy, és ki nem lehetsz soha az életben.

ki tilthatja meg az emlékezésnek, hogy emlékezzék?

Szabó Magda: Megmaradt Szobotkának

Újraolvasás, újra sírás. És újra. És újra.

Olyan szép, és olyan szomorú. Szép, hogy van ilyen mitológiai szerelem, szomorú, hogy földi keretek között nem lehetséges örökké, el kellett válniuk egymástól. Bár SzM biztosan vitatkozna velem, ők nem szűntek meg szeretni egymást Szobotkával. Elszomorít és felvidít, hogy van ilyen szerelem. Felvidít, mert számukra van, elszomorít, mert számomra talán nincs. 

Jó volt megismerni Szobotka hátterét, és a mű második felében pedig rájönni, hogy mi - azaz ki - volt SzM "háttere" támasza 34 évig: Szobotka. Saját karrierét háttérbe helyezve örült felesége sikereinek, örült helyette is. Ő állaz életmű mögött, nélküle nincs annyi remek SzM regény. Hálával tartozom neki, és megbecsüléssel. Köszönöm, kedves Szobotka, hogy megmaradt Szobotkának. 

József Attila: Medvetánc / Nagyon fáj

Hasznos kötet, a József Attilás tételemhez ebből (is) készültem. Alapos, érdekes. A könyv végi kérdésekhez talán válaszokat is adhatna az ellenőrizhetőség kedvéért, ezért a levonás. :)

Federico García Lorca: Vérnász

Hamisítatlanul spanyol. 

"Csak úgy" elém került, és gyorsan végeztem vele. Nem volt nagy élmény, de elég borzongató ahhoz, hogy egy unalmas délutánra biztosítsa a szerelmet, szenvedélyt intravénásan. :) Na igen, mostanság ráharapok ilyenekre. És ez jó ropogós volt. 

Füst Milán: Boldogtalanok

Hű, ez aztán nyomasztó volt. Persze már a címet látva sem vártam semmi szívderítőt. De amellett, hogy nyomasztott, nem sok esztétikai élményt nyújtott. Valahogy ügyetlenek, zavarosak az alakok, és a párbeszédek is. Vilma irritálóan jókislány, Húberhez hasonló lény szerintem nem létezik, Rózát még tudtam volna érteni, de őt meg túldémonizálta. 

Eddig mindent szerettem, amit Füsttől olvastam, ez most nem talált meg.

Róza: (…) Meghalni, nem olyan nagy dolog az. Sokszor elképzeltem, milyen lehet. Jól megnézem ezt az asztalt, meg ezt a szekrényt, meg azt a szobát… és aztán nem látom többé…

Karafiáth Orsolya: Lotte Lenya titkos éneke

hol rajongásom, lesütött pillám? 

Te vagy már az én huffnágelpistám

/Bontott hangsorok, részlet/

Karafiáth verseskötete villant pár jó kis intertextust, de összességében hervatag, gyenge írásokat tartalmaz. Sokszor iskolás, szájbarágós, néhol meg annyira el akar emelkedni a földtől, hogy beveri a fejét a – nem túl magas – korlátaiba. Vannak rémes rímek (romantikázni – nem látja senki … nadekéremszépen!), és a legtöbb vers mintha közhelygenerátorral készült volna. 

Mit mondjak? Csillivilli ürességek.

Némelyiket Sárbogárdi Jolán is megirigyelhetné… (Csak az a baj, hogy Karafiáth szerintem nem viccnek szánta őket.) Vannak egyébként Parti Nagyra reflektáló ügyeskedései. Azok nem lennének rosszak. Annyira. Ezen a vonalon kéne maradni.

Simon Márton: Polaroidok

Megszerettem, megvettem. Megvettem, aztán megszerettem? Talán. 

Ezeket a szavakat évezredek óta vártam, és most szembe jöttek velem, csak úgy, az utcán   a Libriben.

Interjú.Csend. 

– Mit mentene ki egy égő házból? 

– A lángokat.

Gordon Agáta: Ezüstboxer

Tetszett. G. A. közel engedett a regényalakokhoz, szinte éreztem a testük melegét, megcsapott az illatuk, ahogy elsiettek mellettem. Hétköznapi és szokatlan érzés volt egyszerre. Adria nagyon érdekel, róla többet olvastam volna. Gordon Agáta meg úgy egészében birizgálja a fantáziámat, szeretnék még olvasni tőle, a Kecskerúzs lesz a következő, azt hiszem.

Végül mindent újra kell tanulnunk, ami fáj.

Lackfi János: Élő hal

S csak nyelvem képes kitapintani 

A lyukat, amelynek túlfelén 

Az a világ van, honnan hiányzom én.

Ez már nagyon hiányzott a világomból. Üdítő hang. Hiába szeretem a komor és merengő verseket, néha kell egy kis lackfiság. Cáfolat álláspontomra: csak az lehet (az irodalmi művek közül) igazán szép, ami szomorkás, borongós. Persze ez a kötet sem csak mókás verselgetésből áll, de a vidám/kedélyes írások túlsúlya egyértelmű. Lackfi ezerarcú, kreatív, lelkes és vállalkozó kedvű. Játékos, örök fiatal. Olyan, mint a borítón a kávé a mamuszos alak kezében: beindítja az embert. Levertség és életundor ellen javallott. Hozzáadott cukor nélkül fogyasztható.

Anna Gavalda: Szerettem őt

Tekeregtek-csavarodtak ezek a szálak ide-oda, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tudott néhol lekötni. De ez nekem túúúúúl kommersz. 

Még annyit, hogy Chloé apósa iszonyatosan szemét módon viselkedett az állítólagos szerelmével. És ha működik a nem esett messze-dolog, akkor Chloé férjének új barátnője sem nézhet rózsás jövő elé. Engem például ez a szál jobban érdekelt volna. Mihez kezd a férfi? Milyen az új nő? Mit csinál Chloé amellett, hogy bőg?

Vajon mennyi idő kell, hogy elfelejtsük az illatát annak, akit szerettünk? És mikor múlik el belőlünk a szerelem? 

Adjanak már egy homokórát.

Kőrösi Zoltán: Szerelmes évek – Gyávaság

…az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és az, ahogyan visszaemlékszik, amikor el akarja mesélni.

Hiányzott már nekem ez a kőrösis hang. Azt mondták, unni fogom. Hogy az ember hamar eltelik a stílusával. Nos, ez nálam még nem következett be. :) Aminek a legjobban örültem, az a regény ritmusa. Szépen kidolgozott, pulzáló, vissza-visszatérő mondatok és motívumok. A családtagok sorsát összekapcsoló vonások. A hangulata hasonlított a Milyen egy női mell?-éhez, de nem zavart, vagy untatott ez a hasonlóság. Sőt. Régóta akartam már olvasni egy ilyet. Jólesett.

László Noémi: Papírhajó

Ezt most nagyon szerettem. Nálam L. N. ezzel a kötettel érkezett be igazán. Igényes válogatás, jól szerkesztett, gazdag. Szép, tündéri, változatos. Csillagos ötös! :)

Időmilliomos

Óra kondul, nem számolom, hányszor. 

Fordul az árnyék, nő a fű, hiányzol. 

Loccsan a víz, híd hajlik, hattyú moccan. 

Mi történt, most miért nem visszakoztam. 

Haj hull, térd fárad, szem világa tompul. 

Már nem veszettül, nem is átkozottul, 

csak egyszerűen látni szeretnélek. 

Ráérek. 

Italo Calvino: Ha egy téli éjszakán egy utazó

Az alapötlet (regényt írni az olvasó bevonásával) öt nagy csillag. A megvalósítással voltak problémáim. Azaz inkább magukkal a történetekkel. Az Olvasó és Olvasónő jobban érdekeltek, mint a közbevetett kis sztorik. Nagy volt a kísértés, hogy néhányat csak átlapozzak, de végül ellenálltam. A mű végén túl gyorsan futottak össze a szálak, sűrűnek tűnt, és kapkodónak, azonban még így is szórakoztatott és lekötött Calvino regényes játéka, játékos regénye.

Lemondani a dolgokról könnyebb, mint hinné az ember: csak el kell kezdeni. Ha egyszer sikerült lemondanod valamiről, amit fontosnak tartottál, rájössz, hogy valami másnak a hiányát is könnyűszerrel elviseled, aztán még sok minden egyébnek.

Kiss Judit Ágnes: Koncentrikus korok

Végigcsinálni, 

abbahagyni 

egyformán retteg az ember, 

minden, mi egyszer 

elkezdődött, 

veszélyes, halálos fegyver.

Kiss Judit Ágnes lírája olyan közel áll hozzám, mint Szabó Magda prózája. (SzM lírája is csodás, csak ez most más téma.) Legutóbb a legeslegelső verseskötete, az Irgalmasvérnő került a kezembe, és az némileg csalódást okozott. A Koncentrikus korok újra meghozta a KJÁ-élményt. Sok verset ismertem már belőle, ezeket jó volt látni, újraolvasni. Néhányat szinte fejből tudtam már, annyiszor elővettem olyan helyzetekben, amikor segíteni tudott rajtam. Jó, hogy megvan nekem ez a kötet is, bármikor levehetem a polcról. 

Kiss Judit Ágnesről olvasok, de csak részben, csak látszólag. Magamról olvasok, a Nőről olvasok, magamat látom pongyolában és régi szeretők emlékén merengve (pedig nincsenek régi szeretőim). A Nőiség évezredekkel ezelőtt kódolt üzenetei ezek a versek, ott vannak mindannyiunkban. KJÁ mesteri módon tudja felszínre hozni őket.

Illyés Gyula összegyűjtött versei

Kíváncsiságból kezdtem bele Illyés összegyűjtött verseibe, és ami érdekelt, arra meg is kaptam a választ: Illyés közepesen jó költő volt, többségében átlagosan jó versekkel, és közöttük néhány kiemelkedően jóval. Nem volt nagy élmény, de megérte elolvasni. Ért egy-egy meglepetés is. Prózában határozottan erősebb.

Nélküled, mint az olló egy fele 

– van árvább ennél? 

Suta a sorsom: hogy vágjak vele? 

Mit kezdenék, ha nem szeretnél?

Nélküled (részlet)

Szabó Lőrinc: A huszonhatodik év

Élsz. Igy döntöttem! Nappal húsodat 

frissíti bennem minden gondolat; 

s éjjel már nemcsak agyam titka vagy: 

hozzám bújsz, véred régi tüze jár át, 

s úgy alszom el, hogy, mint csiga a házát, 

hátamon érzem szived dobogását.

/Igy döntöttem! (részlet)/

Nekem ez a szonett(részlet) volt a kulcs az egészhez. Erzsébet él, mert Szabó Lőrinc úgy döntött. Azaz inkább életben tartja a versei által. Személyes élmény, de el lehet merülni benne, ha nem is egészen átélhető, mert ez csak kettejük valósága volt. Még kavarog bennem ez a sok reménytelen keserűség, de azt hiszem, jó lehetett Sz. L. szeretőjének lenni, még a halálban is. Egészen az övének lenni, de – a versek tanulsága szerint – nem semmiért.

Simon Márton: Dalok a magasföldszintről

Fájt. Nem azért, mert rossz volt, sőt. Éppen azért, mert olyan jól megragadta a hiány, a magány érzését. Azt, hogy volt – nincs . És azt, hogy ez milyen felfoghatatlan. Nagyon jól ír Simon Márton, szívesen olvasnék tőle többet. Ugyanis ez a kötet elég vékonyka volt. 

Egyenlők vagyunk. Látod. Ha kivonlak magamból, a semmi marad.

Parti Nagy Lajos: Szódalovaglás

voltam sokat szeretni tárgytalan 

voltam sokat úgy ülni le a vershez 

hogy éppen az legyen több általam 

ki jutott velem egyre kevesebbhez 

voltam sokat aggály áloltalom 

búgócsiga egy kádöbölnyi mélyben 

helybenszabadság önkörforgalom 

irány és forgás szépemlékeképpen 

s mert nem bonthattam magam senkinek 

hát fölkapartam a grammatikát 

feszes kötést a higgadt mondaton 

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – 

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – 

alkatból vérehulló alkalom

Ez igen. Ezek versek voltak a javából. Parti hatása alatt még alig találom a szavakat. Bármit írok, soknak tűnik. Vagy éppen nagyon kevésnek. 

Már kezdtem azt hinni, hogy a szerelemről nem lehet új szavakkal szólni. PNL megcáfolt. Sőt. Talán csak ilyen szavakkal lehet róla szólni, hogy igazán nagyot üssön, gyomorszájra. 

A többi, a nemszerelmesek is remekművek, de engem most előbbiek tudtak igazán megérinteni. Azért ez a fáradhatatlan költői játék, aminek egy árnyalatát Petrinél láttam először, szintén említésre méltó.

Honnan jött maga, kedves Parti úr? Prózában is, lírában is…? Illik így tarolni?!

akkor az ember lángban áll könyékig 

rettegni kezd úristen el ne múlj 

s rettegni kezd hogy sért e könyörgés is 

hiszen szabad vagy múlhatatlanul 

akkor az ember mint újságpapír 

megáll a tűzben ferdén feketén 

ég az arcán az ólom mint a zsír 

a napra cseppent üdvözültekén 

ez a szonett is úgy fordul feléd 

hogy nem egészít és nem is egészül 

kerek szerelmem szép malomkerék 

hol életem maroknyi lisztje készül 

a rettegésem mért is értenéd 

forog forog patakja hangja nélkül