Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből

Mi a bánat is az irodalom?

A fenti kérdésre keresi a választ E.P., közben meg – ahogy szokott – elkalandozik. Ohó! Mi csak hisszük, hogy elkalandozik. A posztmodern irodalom a tárgytól való elkalandozás maga. Legalábbis szerinte, meg most már szerintem is. 

Imádtam ennek a hetven oldalnak minden sorát, utólagos engedelmetekkel szana-szét is idéztem. Kedvenc lett. Szuper, felszabadító, okos, kemény, bátor, humoros. Imádom.

Az irodalom bonyolult. Tandori szavával: bonyi. Nem gonosz posztmodernek vagy ásatag naturalisták bonyolítják, hanem eleve az. Nem túl bonyolult, hanem bonyolult. Ez a természete. A bonyolult ma szitokszó. Hessegetnénk el magunktól. Olyan bonyi az élet, és akkor még ez is! (Jelzem, mintha maga az irodalom is errefelé változnék, nem szereti a bonyolultat, vagyis önmagát, ami nem szokott jóhoz vezetni.) Az a bizonyos fürkészés teszi az irodalmat bonyolulttá, vagyis ő maga. Akkor is bonyolult, ha egyszerűnek hat, ezt olykor a nagy írók tudják, ez (is) a nagyságuk. 

A bonyolulttól nem kell félni, a zavarostól kell félni.

Lackfi János: Élő hal

S csak nyelvem képes kitapintani 

A lyukat, amelynek túlfelén 

Az a világ van, honnan hiányzom én.

Ez már nagyon hiányzott a világomból. Üdítő hang. Hiába szeretem a komor és merengő verseket, néha kell egy kis lackfiság. Cáfolat álláspontomra: csak az lehet (az irodalmi művek közül) igazán szép, ami szomorkás, borongós. Persze ez a kötet sem csak mókás verselgetésből áll, de a vidám/kedélyes írások túlsúlya egyértelmű. Lackfi ezerarcú, kreatív, lelkes és vállalkozó kedvű. Játékos, örök fiatal. Olyan, mint a borítón a kávé a mamuszos alak kezében: beindítja az embert. Levertség és életundor ellen javallott. Hozzáadott cukor nélkül fogyasztható.

Parti Nagy Lajos: Ibusár / Mauzóleum

Ibusár

Zenés-táncos huszerettet nem olvastam még, ezt be kell valljam. Meg azt is, hogy baromira élveztem! Messzire kellene visszanyúlnom a virtuális könyvespolcomon, ha hasonlóan felszabadító élményt keresnék. És lehet, hogy az ujjaim akkor is Parti Nagy Lajos egyik könyvébe ütköznének… 

Páratlan, amit ez az ember tud. Tegye fel a kezét, aki olvasott már olyan „szerzői megjegyzéseket”, hogy 

Ringatózik a dalra mint egy sajt, majd föleszmél. 

vagy 

Besettenkedik, egy echte gróf, mint egy földíszített szódásüveg, díszmagyarban, díszfranciában, díszmonokliban. Még a tekintete is raccsol.

A színpadi előadást még nem láttam sajnos, de folyton Bíró Krisztát képzeltem Jolán helyébe. Nagyon szeretném megnézni, mert ha olvasni ennyire jó volt, milyen lehet akkor a színpadon, egy jó rendezővel, és Bíró Krisztával?!

Mauzóleum

Kis magyar bérházvalóság. Mindenki beteg idegi alapon, meg oféliázik. Közben valakinek jól befűtenek. Jó ötlet volt egy kötetben kiadni az Ibusárral, egymagában szerintem nem lenne eladható. És meg kell jegyeznem, hogy a második felvonás elég vontatottra sikerült.

Parti Nagy Lajos: Fülkefor és vidéke

Parti Nagy Lajos kegyetlenül kritizál, és megvan rá minden oka.

 Csak úgy ömlik a merő gúny a könyv lapjairól, árad bele az ember tudatába, aztán ki se törlődik onnan. Keserűen felnevet az olvasó, hogy hát ezt is milyen kibaszmati jól megírta , közben meg belül azért könnyezünk egy kicsit, hogy milyen pocsék kishazánkban a hadi helyzet, így első Fülkefor uralma alatt (is). 

Kevés az a kortárs alkotó, aki ezt a szerepet is betölti, a nemzet élő lelkiismeretének nem kívánatos szerepét. Parti Nagy odaáll teljes mellszélességgel, és ami az országban történik, azt mind átengedi magán, belemártogatja egy kis nyelvi humor-szószba, aztán odalöki a nép elé, hogy tessék csak fogyasztani, ha mán meg tetszettek főzni, ugye. Vagy legalább bele tetszettek egyezni abba, hogy mások megfőzzék.

Mer soshe retusállották ám magik alá a magyarok önkéntes magánnyugdíját, miképpen nem retusáltak ki a közmédiábúl nyócszáz embert, nem a jogállambúl a jogot, buktából a lekvárt, nem retusálták ki az alkotmánybíróságbú a függetlenséget, a nemzetbű a szegényt, a cigányt, a zsidót, liberálist, meleget, nem retusálták ki az ép észt a magáhó való észből, nem, nem, sose halunk meg. Előre, tus!

Parti Nagy Lajos: Az étkezés ártalmasságáról

Először is: véletlen egybeesés, de éppen ma 59 éves Parti Nagy Lajos. 

Isten éltesse még legalább ennyi évig! ;) 

Még nem szereztem jártasságot a műveiben, ez csak a harmadik olvasmányom tőle. Mindenesetre irigylem szóalkotó -és ferdítő képességét, nyelvi humorát, könnyedségét, odakent poénjait. De főleg azt, hogy mindezek mögött nem sikkad el a tartalom, az üzenet. 

Mohó sapiensek, figyelmezzetek!

Zajlik a termékbemutató, Ilike sértődötten kényszerzabál a büfében, vagy éppen hányni jár belé a lélek, nem tudni. Fibinger szorong a nem rá méretezett szónoki pultpituson, és beszél. Mindenről, áradóan, de főleg Ilikéről meg az obezitásról. Mert ugye az a téma. Mármint az evés. Persze kiderül, hogy inkább átvitt értelemben. Vagy méginkább: lelki értelemben. Is.

Na jó. Akit érdekel, az olvassa el magának, mer' én most megyek, és krémest fogok enni. Horribile adagot.

Miért ne legyen a léböjt, a szezámmagkúra meg a beöntéshétvége előtt egy szép, humanitárius búcsú az ízek csábvilágától, mért ne, gondolja ön; és azonmód kényszeres élességgel látja maga előtt az előszobát a futtában lerúgott cipőkkel, az összehuttyant zakót, kifordult kosztümaljat, és látja a konyhaasztalt alsónadrágban, kombinéban, horrible bugyiban (…), és hallja a libidinózus cuppogást, látja a tunkolás meleg, szakrális fényeit a saját arcán és a párjáén, persze burgonyás kenyérrel, mert kétszersült nem tunkol a Kárpátok alatt.

Kőrösi Zoltán: A hűséges férfi

Boldogságnovellák? Hm. Nem tudom, mennyire pontos ez az alcím. Mert boldogság, az nem sok van bennük. Sőt. A kortárs novellák mindig ráébresztenek arra, hogy iszonyatos ez a világ, és maga az ember is, de a fene egye meg, erről olyan jól lehet írni…!

Voltak történetek, amik kifejezetten tetszettek, volt néhány gyengébb, de csak egy-kettő, amit nem szívesen olvastam.  Kőrösi Zoltán gyönyörűen ír, ez megcáfolhatatlan tény. Öröm ízlelgetni a szavait, a leírásai nem untatóak, hanem mozgalmasak, nem is kép, inkább filmszerűek.

Szeretnék, fogok még olvasni tőle.

Szeretik egymást az emberek, úgy szeretik, mintha lehetne tudni, meddig tart. Vagy mintha lehetne tudni, hogy mit szeretnek, s nem sejtenék, hogy csupán a szégyen marad.

Ljudmila Ulickaja: Életművésznők

Na vééégre! Ezt vártam Ulickajától.

A hazugságok adták meg a savát-borsát ezeknek a történeteknek. Jó volt olvasni, olvastatta magát. A Vidám temetés után abszolút pozitív élmény. 

De: ahhoz, hogy egy regény nálam csillagos ötös legyen, kell benne lennie legalább egy szereplőnek, akit igazán szeretni tudok. Nem alapkövetelmény, hogy pozitív hősök legyenek, sőt. Általában az ambivalens, érdekes személyiségeket, a megtört lelkeket szeretem. Az Életművésznők, bár tele van érdekes történetekkel, mégsem tudott nekem kedves szereplőket felvonultatni. Az első oldalakon még kedveltem Zsenyát, szinte láttam is magam előtt, ahogy kirándul Szasával, de utána teljesen eltávolodott tőlem, egészen az utolsó húsz oldalig, pedig azt hittem, ő lesz a kedvenc szereplőm. Furcsa, de akkor kezdtem el kedvelni, mikor az öngyilkosság gondolata foglalkoztatta. A baleset körül egyébként kicsit sok volt a belemagyarázás, legalábbis szerintem. De ez nem csökkentette jelentősen az írás értékét. 

Amikor felépült, Zsenya megint elveszítette a szimpátiámat – butaság, tudom, de valahogy olyan se meleg, se hideg ember számomra! – viszont Kirillt egészen megszerettem. Odaadó, jóságos ember. Talán azért is ő lett a kedvencem, mert valamit hozzátett Zsenya magánéletéhez, amiről egyébként keveset tudunk (talán azért nem is tudtam megszeretni őt, mert minimális ismereteim voltak vele kapcsolatban, míg minden jöttment elmesélte neki az életét, még ha az hazugság volt is…) 

Nem is nagyon volt ennek a műnek gyenge pontja. Laza délutánokhoz, szórakoztató de igényes olvasmánynak tökéletes. Jól van, jöhet még Ulickajából több is. Legközelebb már, reméljük, az alakjai között is találok nekem igazán kedveset. :)

Kedves Zsenya! Hogyan hasonlíthatod a férfit egy vasalóhoz? A vasaló akkor simogat, amikor neked van rá szükséged, a férfi pedig akkor, amikor neki!

Varró Dániel: Bögre azúr

Verseskötetet nem nagyon szeretek elemezgetni. Mindig többet mondanak nálam a vers(részlet)ek. Nem is húzom az időt. Csak annyit: köszönöm Varró Daninak, hogy megédesítette a matekóráimat.

Félek, elalszom egyszer, s te itthagysz, mint a busz:

Pöfékelsz, elgurulsz, és többé sose látlak. 

Vagy kiröppensz a számon, mint halottból a szusz, 

Vigyázó lelke rebbenõ madárnak.

*

Volnék nyakadra csöppent körtelé, 

volnék ruhádba kent hasonlatok, 

apró göröngy, ha megbotolsz belé, 

kicsiny bogár, ha eltaposgatod. 

Dacolnék érted kisgyerek gyanánt, 

peregne rólam minden intelem, 

köhögnék érted, szívnék rossz dohányt, 

vacognék érted éjjel ingtelen.

*

Van öt napom csak áhítozni rád. 

Pedig nélküled mit sem ér a fájront. 

Majd csinálok magamnak egy teát, 

s túlcukrozom, mint Kosztolányi Byront. 

Van öt napom csak áhítozni rád.

*

belülről kifelé dugul az orr

a szerelem is mint a nátha

sajnos már most tudjuk hogy erre

mi lesz a rím de hátha

nem az lesz (mégis az lett)

a szerelem is éppen ilyesformán dugulgat

nem éppen észrevétlen

egyenest a pofánkba

skandálja bele dilettáns

versét a papír mögül

kiváncsian kiles ránk

alkotói büszkesége

hiú vigyorban kulminál

a köhögés a szipogás

sehogysem látszik múlni már

mikortól hipochondria

meddig valóban nátha

sajnos már most tudjuk hogy erre

mi lesz a rím de hátha

John Irving: Garp szerint a világ

Garp szerint a világ nem habostorta. És milyen igaza van!

Nem vártam túl sokat ettől a könyvtől. És mégis nagyon bejött. Jókor, jó helyen. Bármilyen morbid, gusztustalan vagy fárasztó volt helyenként, egészében egy remek kis könyv.

T.L. Garp, akit anyja, Jenny Fields nevel, egy különös  figurává cseperedik fel. Írói és birkózói ambícióit egyszerre éli ki, házasságot köt, gyermekei lesznek, kalandokba keveredik. Mindennapi életnek hangzik az övé, és közel sem az. Minden lépését figyelik anyja, az első feminista rajongói, akikben ambivalens érzéseket kelt Garp személye. Ezzel ő maga sincs másképp, főleg az Ellen Jamesiánusokat nem tudja hová tenni...

Garp örömben és szenvedésben gazdag életének történetét nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, aki felül tud emelkedni néhány frivol részleten. Szórakoztató.

Képzelni jobb, mint emlékezni.

Venyegyikt Jerofejev: Moszkva-Petuski

Egy "kortárs" írás Oroszország hatalmas problémájáról: az alkoholizmusról. Nem, nem az alkoholisták szidásáról, vádaskodásról, vagy egyébről. Egy életforma, vagy sokkal inkább egy gondolkodásmód bemutatása. Még sosem voltam részeg, nem hogy alkoholista, de ez által az írás által betekintést nyerhettem egy új világba.

Az ironikus, humoros hang nem engedte, hogy túlságosan belekeseredjem a témába, és ez a legfőbb erőssége ennek az "útinaplónak". Keserű témákat foglal össze, és mégsem hagy keserű szájízt. Érdekes, igényes, szórakoztató.

Én már kezdettől fogva azt állítottam, hogy a forradalom csak akkor eredményezhet valami lényegeset, ha a szívekben, nem pedig az utcákon, tereken megy végbe.