Fráter Zoltán – Radnóti Zsuzsa (szerk.): Örkény István emlékkönyv

Remek válogatás. Szép íve van: elődök, kortársak, utódok. Mindenki köszönhet valamit Örkénynek. Van, aki az első kritikáját, dicséretét, ami nagy port kavart, van, aki „csak” közös emlékeket. Akad, aki a saját stílusa alapjaiba építette bele Örkény groteszk létszemléletét. 

Nagyon széles, színes skála, Balassa Péter, Réz Pál, Esterházy Péter és Nádas Péter gondolataiból áll össze az olvasóban egy kép Pistiről, aki túlélte a vérzivatart. Az, hogy kinek mit jelent, változó ugyan, de mindenkinek jelent valamit Szinte egyedülálló jelenség ez a 20. századi magyar írókkal kapcsolatban. Mármint az, hogy ilyen élőek és hatóak legyenek 100 évvel a születésük után is. Örkényt nem lehet szó nélkül hagyni. Ha így tennénk, saját groteszk, nevetséges és rettenetes életünket hagynánk szó nélkül. És ezt, ugyebár, egyikünk sem tudná megtenni (?) .

(…) a társadalmat a különböző „tikkek”, „heppek”, rigolyák és groteszk mániák egymásba kapcsolódó fogaskerekei mozgatják, (…) ebben nincs semmi rendkívüli, hogy a groteszk mániák az élet természetes, köznapi tényei.

Lackfi János: Élő hal

S csak nyelvem képes kitapintani 

A lyukat, amelynek túlfelén 

Az a világ van, honnan hiányzom én.

Ez már nagyon hiányzott a világomból. Üdítő hang. Hiába szeretem a komor és merengő verseket, néha kell egy kis lackfiság. Cáfolat álláspontomra: csak az lehet (az irodalmi művek közül) igazán szép, ami szomorkás, borongós. Persze ez a kötet sem csak mókás verselgetésből áll, de a vidám/kedélyes írások túlsúlya egyértelmű. Lackfi ezerarcú, kreatív, lelkes és vállalkozó kedvű. Játékos, örök fiatal. Olyan, mint a borítón a kávé a mamuszos alak kezében: beindítja az embert. Levertség és életundor ellen javallott. Hozzáadott cukor nélkül fogyasztható.

Spiró György: Mit ír az ember, ha magyar

Spiró György minőség. Márkajel: ha a nevét látja, választékosságra és nyelvi tisztaságra asszociál az olvasó. Többek között. 

Ez a válogatás tanulmányokat tartalmaz könyvekről, filmekről, korjelenségekről az 1994 és 2003 közötti időszakból. Méltatja Kertész Imrét (szerintem kicsit túl sokat, ezért a levonás), Petrit (ez az írás százcsillagos, nem csak mert imádom Petrit, hanem mert remekül megfogta azt, ami – szerintem – Petri lényege), ismert írók ismert és kevésbé ismert műveit, az emberi butaságot, tévéműsorokat, a könyvek és olvasás szerepét a modern világban. 

Összességében érdekes, néha nekem terjengős, de igazán bölcs, higgadt, de nem hűvös, kiforrott, iróniával fűszerezett, remek írások, és ennél több pozitív jelzőt már nem akarok felsorolni, mert senki sem fog hinni nekem. :)

Szinte másról sem szól az emberi történelem, mint hogy mindig másról volt szó, mint amit a felszínen látni és láttatni, tanulni és tanítani lehetett. Csak éppen ez a létező most el van nyomorítva. Az önálló, aktív képzeletet fenyegeti rettenetes veszély a tömegre tervezett diktált képzelet részéről, azt a fajta képzeletet, amely nélkül semmiféle haladás nincs. A diktált képet használó média akkor is csal, ámít és hazudik, ha a művelői nincsenek is feltétlenül a tudatában, vagy éppenséggel a fősodorral szemben kívánnak és vélnek úszni.

Modern nyugati haiku

Amire KAF és Fodor Ákos nem volt képes, azt elérte ez a válogatás: megkedveltem a haikukat. Nem mindegyik tetszett persze, de sok olyan volt, amit remekül eltalált az írója, és méltónak láttam arra, hogy „beidézzem” ide. Érdemes elolvasni, vagy beleolvasni legalább. Fent van a MEK-en, ajánlom mindenkinek.

elhagytál 

ágyfeledet befedik 

a nyitott könyvek

*

a fogoly álmának 

mindig olyan 

kulcsformája van

Babits Mihály (szerk.): Erato

Ez az antológia az erotikus  világirodalom remekeiből állt össze Babits keze alatt.

PAULOS SILENTARIOS: A GÖRÖG ANTHOLÓGIÁBÓL

Vesd le ruhád, gyönyöröm: had öleljük meztelen egymást 

s szomjas testemhez fűzd buja tagjaidat! 

Dobd le ruhád, gyönyöröm: ne maradjon semmise köztünk! 

Most Semirámis-fal lenne a könnyű szövet. 

Nyomjuk a mellet a mellre, az ajkat az ajkra; a többit 

Nem nevezem, gyönyöröm; gyűlölöm a fecsegést.

Carmina Burana

Az Ó Fortunát régóta ismerem és szeretem, de ideje volt a gyűjtemény többi részével is megismerkedni.

Ez a szó, hogy „szeretek” 
az igék közt tárgyas; 
de szenvedned kell azért, 
hogy tárgyadra ráhass, 
cselekvővé nélküle 
soha nem is válhatsz.

Kaffka Margit: Az élet útján – Versek, cikkek, naplójegyzetek

Ami forradalom, szabadságharc a kereszténység óta volt Európában, mind megismételte az elsőt a nőkkel való elbánásban. A barikádokon halni jók voltak; fölös létük heve lobbot vetni és hajítani csóvát; kisarcolt, szegény tetemükkel tömni a sáncokat „Szabadság!” – mit jelentett ez a szó Párizs halkofáinak és vértanú zöldségárus-nőinek? Nem kellett-e azontúl éppúgy elviselniük férjük ütlegeit?… Mégis, milyen sikerrel uszította és fanatizálta őket a férfiszó… Ám mikor az eredményeken osztakoztak, mindig első volt visszaparancsolni a nőt a főzőkanálhoz. És sokkal okosabbat ma sem tudott kitalálni.

  

Nagyon szeretem Kaffka Margitot. Az érzékenységét, a stílusos mondatait, a jól megválogatott szavait. Őt olvasva olyan, mintha múltszázadi barátnőmmel, lelkemhez közel állóval beszélgetnék. Kaffka Margit igazán NŐ, és meg is tudja fogalmazni, mit jelent ez. Nem rikácsolva és hisztériázva, hanem hűvösen, komolyan, de tekintélyt parancsolóan. El sem tudom képzelni, hány értelmiségi nőnek adhatott reményt, követendő példát a századforduló első évtizedeiben, és talán még most is. Nem utasítja el a klasszikus női szerepeket: nem mást, hanem többet akar. Jogosan, és rendíthetetlenül. Nem a világtól vár el valamit: az asszonyoktól várja a változást. Annyi erő van benne, amennyi talán öt-hat férfiba sem szorul. Csodálatos, én csak ülök itt, és gondolatban meghajlok előtte, a jelleme, tehetsége és munkássága előtt egyaránt.

Az asszony tudjon grandiózus lenni az adásban, nem szatócskodó és ravaszka – ne hárítsa a másik félre a felelősséget, melyet a pörölhetetlen természet világos szándékkal az ő vállára helyezett, és ne éljen vissza gyengesége előnyeivel, kímélje a védtelen férfit – ahogy Lengyel Menyhért mondaná. Tudjon elmenni – túlnőni, felegyenesedni – súlypontját és értékmérőjét önmagába helyezni, nemcsak a férfi tetszésébe. Tanuljon szolidáris lenni; de nemcsak férfiakkal és nemcsak a többi nők ellen. És mindenekfelett próbáljon közeledni önmagához és kibányászni, felhozni magából azokat a nagy, eltemetett, rég pihenő teremtő értékeket, amelyekkel adós a világnak, s amelyek nélkül bizonyosan hiányosabb és csúnyább ez a világ.

Háy János: Házasságon innen és túl

Ez még szerető, az már feleség 

ez még feleség, az már szerető. 

Ez még elvált, az már házas, 

ez még házas, az már elvált. 

Ez még szeret, az már nem emlékszik, 

ez még nem emlékszik, az már szeret. 

Ez még vadászik, az már megfőzte, 

ez már megfőzte, az még vadászik… 

Ez már, az még és ez még, az már, 

de végül mindegyiket megette a halál.

A fenti szövegnél jobban nem tudnám összefoglalni ennek a novellagyűjteménynek (ciklusnak?) a lényegét, témáit. Egyik kedvenc irodalmi toposzom a szerelmi háromszög, házasságtörés, válás. Több oka van ennek, most egy személytelenebbet választok: mindig is érdekelt, hogyan dolgozza fel egy férfi és/vagy egy nő, hogy esküt szeg. Ott lebeg-e a szeme előtt a házassági eskü szövege, amikor más ágyában ébred? Van-e valós súlya még ma is (volt-e valaha?) ennek az eskünek, s ha igen: mekkora? Átgondolja-e az, aki kimondja? Komolyan vehető-e, hogy holtomiglan-holtodiglan, amikor még magunkat sem ismerjük igazán, és fogalmunk sincs arról, milyen változáson megyünk keresztül az elkövetkezendő napokon, években, évtizedekben? Végeláthatatlan kérdések sorozatával lövöldözhetnék tovább, de a válaszokat inkább Háy írásai alapján próbálom megfogalmazni magamnak, és a jövendőbeli olvasóknak is ezt ajánlom.

Nem estem hanyatt ettől a könyvtől, nem rohantam hisztérikusan a könyvesboltba, hogy nekem kell ebből egy saját példány, de azonnal. Nem is tetszett minden írása egyformán, sőt: középtájt már kimerítettnek tűnt az eddig kimeríthetetlennek látszó téma, a házasságtörés és a szerelem bonyolult kémiája. Túl sok volt Budapestből, az elfoglalt üzletemberekből meg a pénzéhes luxusprostituáltakból feleségekből. 

Sok volt az olyan írás, amit mintha ugyanazzal a sorvezetővel írt volna Háy, szappanoperai mélységekbe csúszott le: pl.: Egy budapesti cégvezető, Agglomeráció, Nehéz. 

Viszont azt is el kell ismernem, hogy az életben vannak ilyen szappanoperai mélységek. Vannak csalánozók szintjén vegetáló emberek, párkapcsolatok. Ami viszont kellett volna, az a bizonyos plusz, valami, ami odacsap az asztalra, na az hiányzott a fent említett írásokból. 

De voltak üdítő kivételek, sőt, egészen mély, új, bátor írások: Petőfi, Titok, Lajos utolsó levele Feri feleségéhez (kedvenc!), Egy budapesti lakos élete (megrázó), A halottember, A népzenész, A telefonszerelő, A pince, Csöpi. 

A stílus rendben volt, oldott, könnyed, ügyes, az alaptéma kedvenc, a megvalósítás döcögött csak, aránylag sokszor, de vegyük úgy, hogy el van nézve az utolsó negyven oldalért.

Mert ilyen a szerelem, valójában magunkban születik, és kevesebb kell a másikból bele, mint gondolnánk.

Kányádi Sándor: Kányádi Sándor válogatott versei – Tarján Tamás válogatása

Kányádit nagyon szeretem. 

Néhány írás volt csak a kötetben, amivel nem tudtam/akartam mit kezdeni. Jó volt olvasni, de a Kaláka feldolgozásokat nehéz felülmúlni... :)

Távolodóban

távolra még ellát a szem

de a közeli apróságok

már a betűk is megkívánnak

félkarnyújtásnyi távolságot

és ködösül a távol is

heggyel az ég egybemosódik

és kezded el-elhagyogatni

fontosnak vélt vinnivalóid

süllyedőben emelkedőben

látod a foszló láthatárt is

osztogasd szét amid maradt

ingyen is átvisz ha ki átvisz

s hátra ne nézz kiket szeretsz

a maguk útján nem utánad

mendegélnek akaszd a fára

üresen maradt tarisznyádat

Ahogy

ahogy tenyered homlokodra

ellenzősíted meg-megállva

ahogy el-elmagányosodva

meg-megszállsz egy-egy éjszakára

ahogy az üres polcra bámulsz

s nem hiányoznak már a könyvek

ahogy reggelente az ágy húz

és nem-fölkelni volna könnyebb

ahogy otthonod még hiányzik

van-e otthonod igazában

ahogy a szó is el- s kivásik

az otthonokban most lakás van

ahogy nyelved a rímre rájár

mint ujjaid a billentyűkre

ahogy foncsorosodva már-már

arcod lesz tükrödnek a tükre

ahogy a tűznek csak a korma

senki senkinek számadással

ahogy elfacérul a forma

s a múzsa markát tartva házal

ahogy az ismerőst felejted

s az ismeretlen ismerősül

ahogy a rég magadba-rejtett

titok veled öregszik őszül

ahogy az isten észrevétlen

beléd épül minthogyha volna

ahogy te is valamiképpen

vagy a ház és annak lakója

ahogy az erek mint a húrok

aztán csak száll elszáll a lélek

vagy sortűz nyomán tova surrog

rajban akár a seregélyek

Tandori Dezső: Válogatott versek

Petri-imádatomon felbuzdulva kezdtem el megismerkedni Tandorival. Furcsa és futólagos - na meg persze egyoldalú - ismeretséget "kötöttünk", amit nem neveznék sem elegendőnek, sem teljesen pozitívnak. 

Tandorit nem tudom megfogni, valahogy kicsúszik az ujjaim közül. Ahol nekem véget ér a költészet, Tandorinak sokszor ott kezdődik, és ez is zavart idézett elő olvasás közben. Talán a válogatás sem a legjobb, sajnos még annyira sem győzött meg, hogy egy nagyobb lélegzetvételű verseskötetét a kezembe vegyem. Egyelőre. De azért nem akarom annyiban hagyni, pihentetem a témát. Valami megmagyaráz(hat)atlan szimpátia ugyanis kialakulóban van...

Az iskola vége

Nem tudok többé úgy szeretni,

ahogy valamikor szerettem:

várni, elérni, hagyni, veszni,

a szív ilyenre meg se rezzen.

Végkifejlet kifejezésre

szemekből villanó riadt fény:

felület inkább, de mi végre?

Legalább ennyit kifejezvén:

angyalokról mit tudhatok,

így maradtak a madarak.

Nekem is valami valót!

Választgatom a lovakat,

járkálok egy csatorna mentén,

nevét egy holt poéta adta,

sült krumplim köpködöm, eresztvén

olcsón bordóit a falatra:

„Ön ugyanaz marad! Akár-

mi körülményen! Ön valóban

konzervatív!” – „Szeretem…!” Áll

a múlt – „Nagyon…!” Valós, valótlan.

*

Ami másokra tart

Ami másokra tartozik, már mindent

megírtam, épp írom, meg fogom írni.

Létem papírnyi,

senki ne akarjon egyéb találkozásra bírni.

Köz közeg az: nem bomlott és nem is szent.

De mert az írás nem irodalom csak,

s egyével a másába minek rontsak

– feledjük hagyományunk,

mely szerint földi valónk… égi másunk…

létem rákényszerít, hogy osztályozzak.

Mit látok? Különbség teendő

esetleges másság s oly lelki bendő

közt, mely úgy felemésztene

– épp – téged (engem), hogy végül tényleg semmije

ne látszana, valóban, hantomon füvem nő-

jön legföljebb, szép fű. Mely tisztelendő,

de senkinek nem árthat.

Nem képez konkurrenciákat,

és a többi. Nos, érdektársaságot, más ilyen „családot”

különböztess meg attól, ami pusztán

lény-idegen, a maga léte folytán,

de külön jót vagy rosszat nem akar.

S így tovább. Továbbá el kéne tűnnöd magad javára is hamar.

Faludy György: Őszi harmat után

Talán nem a legjobb korszakból válogatott versek kerültek most a kezembe. Nem arról van szó, hogy ezek rosszak, de számomra igen kevés közülük az átélhető. Nem voltam huzamosabb ideig külföldön, nem tudom átérezni a honvágyat, a hazatérés örömét, vagy éppen a búcsút idegen tájaktól. 

VISZONT:

Gyönyörűek a szavai, minden egyes rím, mint egy kedves meglepetés, úgy csücsül a sorok végén. Igazán szép, csak a lelkemet nem tudta megsimogatni.

Fülledt éjszaka (részlet)

kihunyt tüzek, multévi estebédek

füstjét elérni egyszerűbb, mint téged,

egy gombostüre mit az óceán

benyelt, könnyebben lelnék, mint reád.

Idő és űr és végtelen közöny

állott közénk. Most elfog az öröm

és felrugnám a házfalat.

Mert mégis megtaláltalak.

Fodor Ákos: Akupunktura

Találó a címe ennek a 125 haikuból álló gyűjteménynek. Valóban: kis tűszúrásokat érez az ember. Néha kicsit fájnak, de inkább (kellemesen) bizsergetnek. Mantraszerűek.

A véleményem röviden: "semmi szédítő magasság/mélység". Nem lesz kedvenc, attól azért távol áll. De egyáltalán nem rossz.

Axióma

A szeretésen

k í v ü l minden emberi

tett: romépítés.

Altató

minden veszteség

fájdalombacsomagolt

megkönnyebbülés

Szeretők

a világ egyik

fele róluk szól, a má-

sik róluk hallgat

Metaoptika

ha közelebb van:

élesebben látni, hogy

elérhetetlen.

Tóth Krisztina: Hazaviszlek, jó?

Tóth Krisztinától korábban már olvastam a Pixelt és a Vonalkódot. Mindkettő nagyon tetszett, úgyhogy elhatároztam, ebbe a gyűjteménybe is belekezdek, amelyben ötven írást olvashattam tőle.

Egészében tekintve az előbbiek jobban tetszettek, ebben a gyűjteményben ugyanis az 50 írásból „csak” 18 ütött igazán, legalábbis az én mércém szerint. 

Nevezetesen:

Szólánc, Nagy vonalakban a női szexualitásról, Perpetuum mobile, Háztartási parajelenségek, Labdák és csillagok, McEnroe és a baldachin, Űrcica, A lélek, Szirénke, Talált levél, Mámor, A Mansuelo-ügy, Sors nyiss nekem tért, Vót, Visszapillantó, Verárjúfrom, Térkép, és végül a címadó Hazaviszlek, jó?

Ezek viszont nagyon jók, frappánsak, igényesek, találóak (sorolhatnám…) voltak.

Szeretem, ahogy Tóth Krisztina ír. Valóban hazavitt, magához, én pedig egy percig sem ellenkeztem…

Ha már tudunk hóekézni, hasilélegezni, biciklizni, vezetni, vékony palacsintát sütni, pillangózni, ütvefúrni, élvezettel szülni, szóval eligazodunk az élet dolgaiban, de egy alkalommal mégiscsak tétovázva megállunk a járdaszigeten, mert az említett tábla, ÉN, ÉN, ÉN, A FÉRFI, egyméteres körzetben még sincs leszúrva, akkor előbb-utóbb, higgyük el, megjelenik a sarkon az a férfi. Autóval jön, az autó nagy, lehetőleg piros, ő pedig ott ül benne. Végigmér bennünket és kiszól: – Rám vársz, cica? Ilyenkor nézzünk jól a spermium szeme közé, mélyen, egészeg az agyáig, és lassan, magabiztosan feleljünk: – Nem. A menopauzámra.

Béládi Miklós válogatása: Mai magyar elbeszélők

A'mai' szót ez esetben nem kell szó szerint érteni. Az 1983-ban megjelent válogatás bemutatja a korszak legtermékenyebb (?) novellistáinak alkotásait.

Kedvenceim Karinthy Gábor Baracklekvár című írása, Ottlik Géza Szerelem című novellája és Tandori Dezső  Melyikünk anyaga tart tovább? kérdést felvető irománya, Vészi Endre Party-ja,  és örök bálványom, Szabó Magda egy rövid műve (A mosolygó Bacchus) volt. Rövid és tartalmas történetekre vágyóknak mindenképpen ajánlom.

"Hogy miért nem volt nekünk sose pénzünk, jóllehet apámnak heti négy cikke jelent meg az újságokban, s a könyvei csúcspéldányszámban keltek el, bajos volna itt kibogozni. Majd egyszer - ez volt a jelszó; majd egyszer, ha egy kis lélegzethez jut. Akkor majd megírja a regényt, és korunk új enciklopédiáját, más kávéházba költözik, ahol iható a fekete, megjavíttatja a redőnyeinket, leszámol a hitelezőkkel, és szétrúg mindenkit, aki a nadrágjába csimpaszkodik. Addig-addig csak átmeneti idők vannak. Ilyen átmeneti időkben telt el az ő férfikora és az én ifjúságom; s ilyenkor persze befőzni sem érdemes arra a rövid időre. Azaz hogy egyszer mégiscsak volt nálunk befőzés." (Karinthy Ferenc, 1954)