Fájt. Nem azért, mert rossz volt, sőt. Éppen azért, mert olyan jól megragadta a hiány, a magány érzését. Azt, hogy volt – nincs . És azt, hogy ez milyen felfoghatatlan. Nagyon jól ír Simon Márton, szívesen olvasnék tőle többet. Ugyanis ez a kötet elég vékonyka volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése