Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből

Mi a bánat is az irodalom?

A fenti kérdésre keresi a választ E.P., közben meg – ahogy szokott – elkalandozik. Ohó! Mi csak hisszük, hogy elkalandozik. A posztmodern irodalom a tárgytól való elkalandozás maga. Legalábbis szerinte, meg most már szerintem is. 

Imádtam ennek a hetven oldalnak minden sorát, utólagos engedelmetekkel szana-szét is idéztem. Kedvenc lett. Szuper, felszabadító, okos, kemény, bátor, humoros. Imádom.

Az irodalom bonyolult. Tandori szavával: bonyi. Nem gonosz posztmodernek vagy ásatag naturalisták bonyolítják, hanem eleve az. Nem túl bonyolult, hanem bonyolult. Ez a természete. A bonyolult ma szitokszó. Hessegetnénk el magunktól. Olyan bonyi az élet, és akkor még ez is! (Jelzem, mintha maga az irodalom is errefelé változnék, nem szereti a bonyolultat, vagyis önmagát, ami nem szokott jóhoz vezetni.) Az a bizonyos fürkészés teszi az irodalmat bonyolulttá, vagyis ő maga. Akkor is bonyolult, ha egyszerűnek hat, ezt olykor a nagy írók tudják, ez (is) a nagyságuk. 

A bonyolulttól nem kell félni, a zavarostól kell félni.

Italo Calvino: Ha egy téli éjszakán egy utazó

Az alapötlet (regényt írni az olvasó bevonásával) öt nagy csillag. A megvalósítással voltak problémáim. Azaz inkább magukkal a történetekkel. Az Olvasó és Olvasónő jobban érdekeltek, mint a közbevetett kis sztorik. Nagy volt a kísértés, hogy néhányat csak átlapozzak, de végül ellenálltam. A mű végén túl gyorsan futottak össze a szálak, sűrűnek tűnt, és kapkodónak, azonban még így is szórakoztatott és lekötött Calvino regényes játéka, játékos regénye.

Lemondani a dolgokról könnyebb, mint hinné az ember: csak el kell kezdeni. Ha egyszer sikerült lemondanod valamiről, amit fontosnak tartottál, rájössz, hogy valami másnak a hiányát is könnyűszerrel elviseled, aztán még sok minden egyébnek.