Lackfi János: Élő hal

S csak nyelvem képes kitapintani 

A lyukat, amelynek túlfelén 

Az a világ van, honnan hiányzom én.

Ez már nagyon hiányzott a világomból. Üdítő hang. Hiába szeretem a komor és merengő verseket, néha kell egy kis lackfiság. Cáfolat álláspontomra: csak az lehet (az irodalmi művek közül) igazán szép, ami szomorkás, borongós. Persze ez a kötet sem csak mókás verselgetésből áll, de a vidám/kedélyes írások túlsúlya egyértelmű. Lackfi ezerarcú, kreatív, lelkes és vállalkozó kedvű. Játékos, örök fiatal. Olyan, mint a borítón a kávé a mamuszos alak kezében: beindítja az embert. Levertség és életundor ellen javallott. Hozzáadott cukor nélkül fogyasztható.

Parti Nagy Lajos: Ibusár / Mauzóleum

Ibusár

Zenés-táncos huszerettet nem olvastam még, ezt be kell valljam. Meg azt is, hogy baromira élveztem! Messzire kellene visszanyúlnom a virtuális könyvespolcomon, ha hasonlóan felszabadító élményt keresnék. És lehet, hogy az ujjaim akkor is Parti Nagy Lajos egyik könyvébe ütköznének… 

Páratlan, amit ez az ember tud. Tegye fel a kezét, aki olvasott már olyan „szerzői megjegyzéseket”, hogy 

Ringatózik a dalra mint egy sajt, majd föleszmél. 

vagy 

Besettenkedik, egy echte gróf, mint egy földíszített szódásüveg, díszmagyarban, díszfranciában, díszmonokliban. Még a tekintete is raccsol.

A színpadi előadást még nem láttam sajnos, de folyton Bíró Krisztát képzeltem Jolán helyébe. Nagyon szeretném megnézni, mert ha olvasni ennyire jó volt, milyen lehet akkor a színpadon, egy jó rendezővel, és Bíró Krisztával?!

Mauzóleum

Kis magyar bérházvalóság. Mindenki beteg idegi alapon, meg oféliázik. Közben valakinek jól befűtenek. Jó ötlet volt egy kötetben kiadni az Ibusárral, egymagában szerintem nem lenne eladható. És meg kell jegyeznem, hogy a második felvonás elég vontatottra sikerült.

Parti Nagy Lajos: Az étkezés ártalmasságáról

Először is: véletlen egybeesés, de éppen ma 59 éves Parti Nagy Lajos. 

Isten éltesse még legalább ennyi évig! ;) 

Még nem szereztem jártasságot a műveiben, ez csak a harmadik olvasmányom tőle. Mindenesetre irigylem szóalkotó -és ferdítő képességét, nyelvi humorát, könnyedségét, odakent poénjait. De főleg azt, hogy mindezek mögött nem sikkad el a tartalom, az üzenet. 

Mohó sapiensek, figyelmezzetek!

Zajlik a termékbemutató, Ilike sértődötten kényszerzabál a büfében, vagy éppen hányni jár belé a lélek, nem tudni. Fibinger szorong a nem rá méretezett szónoki pultpituson, és beszél. Mindenről, áradóan, de főleg Ilikéről meg az obezitásról. Mert ugye az a téma. Mármint az evés. Persze kiderül, hogy inkább átvitt értelemben. Vagy méginkább: lelki értelemben. Is.

Na jó. Akit érdekel, az olvassa el magának, mer' én most megyek, és krémest fogok enni. Horribile adagot.

Miért ne legyen a léböjt, a szezámmagkúra meg a beöntéshétvége előtt egy szép, humanitárius búcsú az ízek csábvilágától, mért ne, gondolja ön; és azonmód kényszeres élességgel látja maga előtt az előszobát a futtában lerúgott cipőkkel, az összehuttyant zakót, kifordult kosztümaljat, és látja a konyhaasztalt alsónadrágban, kombinéban, horrible bugyiban (…), és hallja a libidinózus cuppogást, látja a tunkolás meleg, szakrális fényeit a saját arcán és a párjáén, persze burgonyás kenyérrel, mert kétszersült nem tunkol a Kárpátok alatt.

Parti Nagy Lajos: Grafitnesz

Parti Nagy most kap tőlem hideget-meleget.

Tobzódik a képekben, az olvasó csak úgy kapkodja a fejét ide-oda. Több vers is volt, ahol nem tudtam, hogy én vagyok-e olyan buta, hogy nem értem (rókatárgy?!), vagy itt nincs is mit megérteni. Végül úgy döntöttem, hogy próbálom csak a dallamát élvezni ezeknek a verseknek, értelmezgetés nélkül. Ez többnyire sikerült, igazi pattogós kis sorokat eszkábált össze ez a Parti Nagy… pam-paramm-param. 

Tetszettek az antik verseléssel megírt szösszenetei, de legjobban az archaizálás és az intertextusok. Azt szeretem különösen benne, hogy bátor szóalkotó – és elferdítő.

Ügyes kis versek voltak, négy csillagot kapna, ha nem lett volna ott az a fránya Őszológiai gyakorlatok. Hány oldal is volt?! Meg se számolom. Sok. Talán Poe írta, hogy egy versnek olyan terjedelműnek kell lennie, hogy az ember együltő helyében végigolvashassa. Oké, ezek gyakorlatok , de valami tagolás, vagy ilyesmi igazán nem ártott volna. Szinte belefulladtam a hetedik-nyolcadik oldal után. Túl sok volt belőle.

De jöjjön néhány tetszetős vers, kedvcsinálónak:

Pékszombat

Hogy kellenek a szombat reggelek,

hol csigatelve szívem és a szám,

hol kávé brummog, hogyha felkelek

helyettem is, ha nyelvem lomha tán.

Hogy kellene a harsány napsütés,

csíkos terasz egy portugál hotelben,

ropogtatnánk a cukornádat és

szájon csókolnálak a fotelben,

a szádnak boldog pékillata lenne,

és pékfiúcskák sürögnének benne,

épp rollniznának valami csudát,

s mint kakaó a kakaós csigában,

úgy forogna a boldog csönd a szánkban,

csak lusta nyelvünk járná át meg át.

A róna télen

Bús az én Galambom,

Ha köd ül a Rónán,

Selyem combinet-ját

Hejde átkarolnám!

Hejde csókot nyomnák

Teste havasára,

Az elolvadt hóra,

Az elolvadt sárra.

Deh’ amég a Rónát

A köd el nem hagyja,

Nem eriszti hozzám

Kedves édesanyja!

refrain:

Hadd el, köd, a rónát,

Azt a ragyogóját!

Mer nagyon ölelnék,

Mer nagyon csókó’nák.

Dallszöveg

Zsákkal ha tükröt borítok elébed,

s zizzen az arcod: nem te vagy s nem én.

Ha lehajolsz a foncsorhoz, cseréphez,

egy habzó ég van mélyén és tején.

Hát mi tartoznék, mondd, a szövegéhez,

s mi dallamához zúzott üvegén?

Guggolj közel, de akárhonnan nézzed,

nincs egyrészt látvány s másrészről a fény.

A dallam nem változtat szövegén,

külön sem ez, sem az nem posztulálja,

darált egész, mi, úgymond, költemény,

és nincsen honnan kétrét nézni rá, ha

egy test az ég s a zizgő őrlemény,

dallam s szöveg precíz tükördarája.

Dolák-Saly Róbert: Madáretető

A sok komoly olvasmányom után kellett valami lazító, agyat kikapcsoló, nevettető. Azt hiszem, jól beleválasztottam! :D

Hát noooooormális? Egyértelműen nem! 

Dolák-Saly ért a nevettetéshez. Ebben a könyvben az újságokéra jellemző tipográfiai és reklámmegoldásokkal szórakoztatja az olvasókat.

Egy esti olvasmánynak kellemes volt, bár néhány cikk már inkább fárasztóra, mint nevettetőre sikeredett. 

Azt hiszem, maradok inkább a Laár pour L'art-os videóknál, élőszóban, Boborján hangjával jobban "átjönnek a poénok". 

Catus repentius repentinum capillum habet. Váratlan macskának váratlan a szőre.

Örkény István: Macskajáték

Ez az Örkény, ez egy csoda. Még jó, hogy megrendeltem az összes drámáját bookline-ról. Lesz mit olvasni a nyáron.

Azt hittem, csak a Tótékat meg az egyperceseket találta el ilyen jól, de nem. A Macskajátéknál jobbat már régóta nem olvastam. Mosolyt csalt az arcomra, és közben elgondolkodtatott. Ebben rejlik Örkény nagyszerűsége, a nevettetés és megríkatás mesteri összhangjában.

Orbánnét amennyire nem szerettem eleinte, annyira gyorsan sikerült közel férkőznie a szívemhez. Paula hatására újra élni kezd, csak sajnos úgy, mintha negyven évvel fiatalabb lenne. Egérke egy tündér, nincsenek is rá szavak. Ilus és Józsi semlegesek voltak számomra, épp úgy, ahogy Orbánnéval szemben is. Újabb ügyes fogás: az olvasó egy idő után, szinte észrevétlenül kezd Orbánnéval azonosulni a nézőpontok tekintetében. Már úgy látja Paulát, Viktort, Ádikát, Gizát, ahogyan Orbánné indulatai láttatják őket. 

Remek a befejezés is, hogy a szép Szkalla lányok visszatérnek oda, ahonnan el sem kellett volna menniük. Tökéletes. És ilyet utoljára talán a Lolitára mondtam.

Alsónadrágra vetkezetten feküdt a pamlagon, és egy parányi ventillátorral hűtőzködött. Már rég nem láttam levetkőzve. Azóta még jobban meghízott. Meg se próbálok objektív lenni, mert akkor azt kellene mondanom, hogy úgy feküdt ott, mint egy nagyobb méretű hússzállítmány. De én olyannak láttam, mint egy görög istent! És bennem egyszerre úgy megfájdult minden, hogy alig bírtam a sírást visszatartani.

Parti Nagy Lajos (Sárbogárdi Jolán): A test angyala

Parti Nagy Lajos nevét csak hallomásból ismertem egészen mostanáig, amikor is egy ismerősöm ajánlotta A test angyala című habszódiáját. Az első mondatnál még csak mosolyogtam...

... aztán később már nevettem is egy-egy sikerültebb nyelvi katasztrófán. Le a kalappal Parti Nagy előtt, aki képes volt ilyen fejfájdító stílushibákat egymásra halmozva megalkotni a legipszilonosabb, Legnagybetűsebb, "legidézőjelesebb" művet. Paródia a javából. Nálam ötös.

– Jónapot! Itt DR. Havas Tamásné vagyok, valamint a férjemmel akarok beszélni.