Hű, ez aztán nyomasztó volt. Persze már a címet látva sem vártam semmi szívderítőt. De amellett, hogy nyomasztott, nem sok esztétikai élményt nyújtott. Valahogy ügyetlenek, zavarosak az alakok, és a párbeszédek is. Vilma irritálóan jókislány, Húberhez hasonló lény szerintem nem létezik, Rózát még tudtam volna érteni, de őt meg túldémonizálta.
Eddig mindent szerettem, amit Füsttől olvastam, ez most nem talált meg.
Róza: (…) Meghalni, nem olyan nagy dolog az. Sokszor elképzeltem, milyen lehet. Jól megnézem ezt az asztalt, meg ezt a szekrényt, meg azt a szobát… és aztán nem látom többé…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése