2013. január 27., vasárnap

Illyés Gyula: Puszták népe


Nem is volt könnyű, később magam is tapasztaltam, amikor alkalmam lett egyik társadalmi rétegből a másikba átjárnom, s azt hittem, szédülés nélkül tehetem. Nem tehettem; a társadalomban a mélységnek és a magasságnak éppúgy megvan a maga atmoszférája, akár a természetben. Egy-egy hirtelen helyváltoztatás után testileg is pontosan ugyanazokat a tüneteket észleltem magamon, mint amikor bányába szálltam le, vagy hirtelen megállt velem a felvonó egy alpesi csúcson: fölkavarodott a gyomrom, ütőerem gyorsabban vert, értelmem megbénult, meginogtam, és levegő után kapkodtam. Akkor eszméltem rá, mily nehéz az egyenlőség, a társadalmi hely mennyire magához idomítja az embert, mily tökéletesen magához köti az utolsó porcikáig is.


Őszinte leszek. Úgy kezdtem bele ebbe a szociográfiába, hogy ugyan kit érdekel a puszták népe?. Aztán szépen lassan érdekelni kezdett. Valami sokkal szárazabbra számítottam. Illyés – bármennyire is hangsúlyozza, hogy nem magáról akar írni – minden tapasztalatát és ismeretét átszűri magán. Ez természetes, hiszen bármiről beszélünk/írunk, tulajdonképpen saját magunkról nyilatkozunk. Arról, hogy bennünk miként csapódtak le az események. Engem is jobban érdekeltek azok a részek, ahol személyes élményekről számolt be, mint a számadatok. Az az erőssége ennek a szociográfiának, hogy közel hozza az emberhez azt a közeget, amiről nem lehetnek személyes ismeretei. 
Illyés személye – és írásai – eddig valahogy kívül álltak az érdeklődési körömön. Most egy kicsit megszerettem őt, és kíváncsivá tett a verseivel kapcsolatban: ilyen gyökerekkel, (többlettel vagy hátránnyal?), lelki alkattal milyen lehet Illyés Gyula, a költő? 
Ha lesz időm, kiderítem. :)

2013. január 25., péntek

Parti Nagy Lajos: Ibusár / Mauzóleum



Ibusár

Zenés-táncos huszerettet nem olvastam még, ezt be kell valljam. Meg azt is, hogy baromira élveztem! Messzire kellene visszanyúlnom a virtuális könyvespolcomon, ha hasonlóan felszabadító élményt keresnék. És lehet, hogy az ujjaim akkor is Parti Nagy Lajos egyik könyvébe ütköznének… 
Páratlan, amit ez az ember tud. Tegye fel a kezét, aki olvasott már olyan „szerzői megjegyzéseket”, hogy 
Ringatózik a dalra mint egy sajt, majd föleszmél. 
vagy 
Besettenkedik, egy echte gróf, mint egy földíszített szódásüveg, díszmagyarban, díszfranciában, díszmonokliban. Még a tekintete is raccsol.

A színpadi előadást még nem láttam sajnos, de folyton Bíró Krisztát képzeltem Jolán helyébe. Nagyon szeretném megnézni, mert ha olvasni ennyire jó volt, milyen lehet akkor a színpadon, egy jó rendezővel, és Bíró Krisztával?!



Mauzóleum

Kis magyar bérházvalóság. Mindenki beteg idegi alapon, meg oféliázik. Közben valakinek jól befűtenek. Jó ötlet volt egy kötetben kiadni az Ibusárral, egymagában szerintem nem lenne eladható. És meg kell jegyeznem, hogy a második felvonás elég vontatottra sikerült.

Örkény István: Babik


Bacsó Péter: Örkény és a Babik-mozgalom (részletek)

Úgy körülbelül ötvennégy körül, mikor elménk már lassan világosodni kezdett, egyszer felhív Örkény: nem volna-e kedvem betársulni egy filmötlet kibontásához. (…) Elmondta az ötletet, én azonnal lángra gyúltam, és ettől kezdve szinte naponta találkoztunk (…)és építgettük az első magyar szocialista filmszatíra cselekményét. 
Ez volt a Babik. Gogoli ihletésű ötlet: két vacak kis bércsaló az Első Magyar Álkulcsgyárból kitalál egy harmadik munkást: Babikot, akinek fizetésével kiegészítik szerény havi jövedelmüket. A trükk szuperál, egyre inkább vérszemet, kapnak. Babik egyre többet termel, egyre magasabb százalékot produkál(…), csodálatos karriert csinál, a két bércsaló megrettenve a rajtuk túlcsapó Babik-lavinától, a kisebbik rosszat akarja választani és megvallani az igazságot. De a mozgalom, amelyet a voluntarizmus, az emberek manipulálásának atomenergiája táplál, már megállíthatatlan. 
(teljes szöveg: http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=8083)


Forgatókönyvet sem olvastam még, most ez is megvolt. Nekem kicsit sok, előjött újra, amit az irodalomtörténészek annyira kihangsúlyoznak, ha Örkényről van szó: a bohóctréfa elviszi a történetet. Zsúfolt volt egy kicsit, de szórakoztató. Sajnálom, hogy nincs belőle film, bár azt is csak egy bizonyos korosztály tudná még érteni/értékelni igazán.

MAUSZ … Lenni vagy nem lenni… voltaképpen nem is olyan nagy különbség. Mert mi az, ami van? És mi az, ami nincs? Amire szükség van, az van. Amire nincs szükség, az minek van? Nézd Babik… Neked is jobb lesz így… egy embert annyi baj fenyeget. Elüti a villamos, megcsalja a felesége, kitüntetik, agyonlövik… Kell ez neked? No ugye, hogy nem…

2013. január 23., szerda

Örkény István: Forgatókönyv




A kilencedik Örkény drámám. Az író legutolsó műve, amit már a kórházban fejezett be. Korona az életművön (ha nem is a legjobb írása), ötvözi a korábbi drámák hangját és témáit valami újjal, keserűen újjal. Itt is van bohóctréfa, de valahogy nem fűlik rá az ember foga, hogy nevessen. Az alaptéma ismert az 1949 című egypercesből is: a koncepciós perek világa.

1949 
Rajk László külügyminisztert, a párt régi harcosát, saját kérésére halálra ítélték. 
A kivégzés a kölcsönös egyetértés és bizalom jegyében folyt le, kisszámú meghívott előtt. 

Örkény mintha „újraforgatná” a Rajk-pert, próbálja felfogni a felfoghatatlant, értelmezni az értelmezhetetlent: hogyan őrölhet fel valakit egy olyan állat (a párt) fogazata, akit saját maga etetett. Arra is keresi a választ, hogyan működik a lelkiismeret, miért vallja magát bűnösnek valaki akkor, ha nem az. Az a világ, amelyről Örkény ír, olyannyira elrugaszkodott a realitástól, hogy egyértelmű válaszokat semmire sem adhat. Mindig az a kérdés, ki melyik oldalán áll az asztalnak. Bíró-e, vagy vádlott. És ez olyan esetleges, hogy az ember igazán nem lehet biztos semmiben. Abban sem, hogy melyik évet írjuk, nemhogy olyan elemi dolgokban, mint hogy ki a barát, és ki az abszolút ellenség. Van-e egyáltalán ilyen? 
A Forgatókönyv – nekem – a viszonylagosságról szól, vagy inkább a viszonyítási pontok megszűnéséről. Sír belőle a keserűség, és valahogy nincs feloldás, pillanatnyi sem. A tréfák inkább borzasztanak, mint nevettetnek. Nem, ez nem a Tóték világa, nem is a Pistié. Valósabb és kegyetlenebb. Nem tudom, milyenek lehettek Örkény István utolsó hetei, de hogy borzalmas emlékek kísértették, abban szinte biztos vagyok.


PIRI (…) Hát nem bírom magukat megnevettetni? Dehogynem. Mit csinál egy zsidó, ha ennyien hallgatják? Mond egy jó viccet. Mindjárt mondok egyet.
Leül, rágyújt, már előre nevet.
… Kérem. Egy zsidó utazik a vonaton. Pardon. Két zsidó utazik a vonaton. Nem jó. Tíz zsidó utazik a vonaton.
Mind nagyobbakat nevet, egyre gyorsul a vicc ritmusa.
… Kevés. Száz zsidó utazik a vonaton. Helyesbítek. Ezer zsidó utazik a vonaton. Százezer zsidó utazik a vonaton. Kétszázezer. Háromszázezer. Négyszázezer.
Nagyot kacag.
… Négyszázezer zsidó utazik a vonaton. És mi lesz belőlük?
Kacag. Megszívja a cigarettáját. Kifújja a füstöt.
Füst.
Vár, megismétli.
… Füst! Mi az? Miért nem nevetnek? Azt hiszik, csak úgy kitaláltam az egészet?


2013. január 21., hétfő

Kiss Judit Ágnes: Irgalmasvérnő




Mi van volt veled, Irgalmasvérnő? Jó, hogy ez az első megjelent versesköteted, de akkor is… Nem ezt vártam, többet, jobbat. Olyan jól tudod ötvözni az utcasarki hangot az angyalok kórusával, itt meg… közönségesség volt, költészet kevés. Szerencse, azóta már két sokkal jobb kötet látott napvilágot a verseiddel, de azért meg kell jegyezni: ez nem volt lehengerlő kezdés. 
Amikor felbukkantak a már (netről) ismert, kedves verseim (pl. a geometria), akkor örültem nekik, de sajnos ezek sem tudták három csillagnál magasabbra tornászni a kötet értékét – számomra. 
Várat még magára a Koncentrikus korok, most kicsit elment tőle(d) a kedvem. Akkor is, ha butaság.

geometria

Az vagy nekem, mi magadnak sosem, 
és én benned magamnak idegen 
alakként tükröződöm. Szüntelen 
felfogni vágylak, s nem lehet. Hiszen
ahol te kezdődsz, ott nekem már végem, 
mit érzel, az te és nem én vagyok. 
Utánad nyúlnék, s csak magamat érem, 
és nem veled, magammal harcolok. 


Minek tagadjam? Közös útra vártam, 

vagy legalább egy kereszteződésre, 
ahol egymásba nyílnánk… Magyarázzam?
Hiába tágulunk bele a térbe, 
mindez csak látszat, lázálom, mese, 
mert síkjainknak nincsen metszete.

Nagy Koppány Zsolt: Arról, hogy milyen nehéz




Már a borítót megpillantva kétségeim támadtak, hogy ezt a könyvet el kell-e nekem olvasni. Könyvtárból kölcsönöztem ki, elég zavartan. No nem mert prűd vagyok, hanem mert ez (még mindig a borítóról beszélek) ízléstelen. Aztán a viszolygást legyűrve belekezdtem, ne ítéljünk ugyebár a külső alapján. De megint csak azt kell mondjam: ízléstelen (már nem a borítóról beszélek). Két fejcsóválás között azzal nyugtattam magam, hogy ez az első önálló publikációja a szerzőnek, valahol mindenkinek el kell kezdeni… ami igaz is, de ezek az írások nyugodtan maradhattak volna az asztalfiókban. Esetleg előkerülhetnek egy kanbulin, ahol illuminált állapotban olvassák föl egymásnak azon férfiúk, akik még képesek erre, és nem az asztal alatt fetrengenek. Körülbelül ilyen állapotban lehetnek élvezhetőek Nagy Koppány Zsolt „viccei” és „szellemes megjegyzései”.

Részletek egy nálam hozzáértőbb recenziójából, akinek véleményét én is osztom:

Nagy Koppány Zsolt Arról, hogy milyen nehéz című első kötete az eszközeiben bizonytalan, kiforratlan szerző jellegzetes melléfogásait vonultatja fel. (…) Több írásból az derül ki, hogy Nagy Koppányt foglalkoztatják a jelek, a nyomok, ezek szavakba foglalhatósága, az elmondhatóság összefüggése testi jelekkel és ettől – látszólag független – külső eseményekkel. (…) Az írás alapkérdései érdeklik, de láthatóan nem tudja, hogyan járhat utánuk; például azért, mert nem ismeri a mesterség szabályait. Vagy legalábbis a kötet írásakor még nem ismerte. (…) Az ember ilyenkor óhatatlanul arra gondol: nem jelent-e meg ez a könyv egy kicsit hamarabb a kelleténél? Pontosabban: nem lett volna-e jobb Nagy Koppány Zsoltnak és olvasóinak, ha egy kiérleltebb, megrostált változat jelenik meg valamivel (mondjuk, egy-két évvel) később? Az ilyen kérdés persze illegitim, mindenekelőtt azért, mert a könyv megvan, és olyan, amilyen. Éretlenség mutatkozik benne, de mutatkozik fogékonyság is. (…) Helyenként az az érzésem, hogy nem azt mondja, amit mondani szeretne, hanem azt, amit az ujjaival lever a billentyűkön. Ebből aztán klisék lesznek, méghozzá üzemképtelen klisék; pedig az is kiderül a könyvből, hogy egyáltalán nem sematikus a gondolkodása. Gondolkodva írni vagy írás révén gondolkodni: nagyjából ez a két lehetősége van. Továbbá az ehhez szükséges radikális döntés meghozatala vagy elmulasztása. 
/Marton László/

2013. január 19., szombat

Szabó Lőrinc: A huszonhatodik év


Élsz. Igy döntöttem! Nappal húsodat 
frissíti bennem minden gondolat; 
s éjjel már nemcsak agyam titka vagy: 
hozzám bújsz, véred régi tüze jár át, 
s úgy alszom el, hogy, mint csiga a házát, 
hátamon érzem szived dobogását.

/Igy döntöttem! (részlet)/



Nekem ez a szonett(részlet) volt a kulcs az egészhez. Erzsébet él, mert Szabó Lőrinc úgy döntött. Azaz inkább életben tartja a versei által. Személyes élmény, de el lehet merülni benne, ha nem is egészen átélhető, mert ez csak kettejük valósága volt. Még kavarog bennem ez a sok reménytelen keserűség, de azt hiszem, jó lehetett Sz. L. szeretőjének lenni, még a halálban is. Egészen az övének lenni, de – a versek tanulsága szerint – nem semmiért.

Simon Márton: Dalok a magasföldszintről

Fájt. Nem azért, mert rossz volt, sőt. Éppen azért, mert olyan jól megragadta a hiány, a magány érzését. Azt, hogy volt – nincs . És azt, hogy ez milyen felfoghatatlan. Nagyon jól ír Simon Márton, szívesen olvasnék tőle többet. Ugyanis ez a kötet elég vékonyka volt. 



Egyenlők vagyunk. Látod. Ha kivonlak magamból, a semmi marad.

Lackfi János: A legnehezebb kabát


Az elején meg voltam győződve róla, hogy kedvenc lesz. Aztán "középtájon" valahogy ellaposodott. Volt, amit nem is olvastam végig, csak átfutottam. Meguntam. Szerintem a kötet szerkezetében lesz a hiba, bedobhattak volna két jó írás közé két gyengébbet, és talán nem lenne olyan feltűnő a különbség a könyv eleje és vége között. 
Ennek ellenére nem ment el a kedvem Lackfitól, sőt, tervezek a közeljövőben olvasni tőle. 



Jó úgy mosolyogni, ha nem látja senki. Legfeljebb érzi.

Bertolt Brecht: Koldusopera

Sajnálom, de ez lapos és bugyuta. Nézni, hallgatni talán élvezetesebb lehet, de így... küzdelem volt elolvasni, rövidsége ellenére. Nem kérek több Brechtet, köszönöm, csak ha köteleznek rá.

Themze-parton egynehányan 
Összeesnek hirtelen! 
Azt beszélik, semmi pestis, 
Mac Macheath volt ott jelen.



Parti Nagy Lajos: Esti kréta


Látványt és hallványt szentimentholos 
leheletemmel összemos 
az est, nem őrködök

többé grimasz fölött, 
belülről rántja össze most 
magát az arc, a vers, elektromos.

Ilyen könnyedén gördülnek Parti Nagy sorai.
Köszönöm az élményt!

2013. január 12., szombat

Parti Nagy Lajos: Szódalovaglás


voltam sokat szeretni tárgytalan 
voltam sokat úgy ülni le a vershez 
hogy éppen az legyen több általam 
ki jutott velem egyre kevesebbhez 
voltam sokat aggály áloltalom 
búgócsiga egy kádöbölnyi mélyben 
helybenszabadság önkörforgalom 
irány és forgás szépemlékeképpen 
s mert nem bonthattam magam senkinek 
hát fölkapartam a grammatikát 
feszes kötést a higgadt mondaton 
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – 
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – 
alkatból vérehulló alkalom

Ez igen. Ezek versek voltak a javából. Parti hatása alatt még alig találom a szavakat. Bármit írok, soknak tűnik. Vagy éppen nagyon kevésnek. 
Már kezdtem azt hinni, hogy a szerelemről nem lehet új szavakkal szólni. PNL megcáfolt. Sőt. Talán csak ilyen szavakkal lehet róla szólni, hogy igazán nagyot üssön, gyomorszájra. 
A többi, a nemszerelmesek is remekművek, de engem most előbbiek tudtak igazán megérinteni. Azért ez a fáradhatatlan költői játék, aminek egy árnyalatát Petrinél láttam először, szintén említésre méltó.



Honnan jött maga, kedves Parti úr? Prózában is, lírában is…? Illik így tarolni?!

akkor az ember lángban áll könyékig 
rettegni kezd úristen el ne múlj 
s rettegni kezd hogy sért e könyörgés is 
hiszen szabad vagy múlhatatlanul 
akkor az ember mint újságpapír 
megáll a tűzben ferdén feketén 
ég az arcán az ólom mint a zsír 
a napra cseppent üdvözültekén 
ez a szonett is úgy fordul feléd 
hogy nem egészít és nem is egészül 
kerek szerelmem szép malomkerék 
hol életem maroknyi lisztje készül 
a rettegésem mért is értenéd 
forog forog patakja hangja nélkül

2013. január 11., péntek

Máté Angi: Mamó



Lackfi ajánlása már minősít. 
A történet(ek) tetszett(ek), a megírás módja eleinte különleges, valóban „új hang” az irodalomban, de a vége felé már mesterkélt volt, és sok. Nem tudom, hogy csak én érzem-e így, hogy rájátszott ezekre a különös szavakra, főnevek többesszámaira, vagy ez Máté Angi saját maga, lényege, nem pedig felvett szerep, "marketing"eszköz. Ezért a levonás.

Sokáig nem tudtam – talán most sem –, hogy hogy igazak a dolgok. De éreztem, hogy egyik is lehet igaz, meg a másik is, ha én akarom.


2013. január 1., kedd

Tóth Krisztina: Magas labda




Vannak nagyon erős versei, hatcsillagosak, mellette viszont olyanok is, amikkel nem tudtam nagyon mit kezdeni, nem jutottak el hozzám, de azért rendben vannak : szép képek, satöbbi. A kötet első fele egészen elvarázsolt, ha a 25. oldal körül kellett volna értékelnem, akkor öt csillagot adtam volna. 
[Megjegyzés: T. K. nagyon szeretheti a zacskó-faágak-között képet, mert legalább háromszor elővette ebben a kötetben, legalábbis ennyit „számoltam”, lehet, hogy egy negyedik elkerülte a figyelmem. ;D]


akcentus nélkül 
csak a félelem nyelvét beszélem

László Noémi: Esés után




és én csak az legyek, 
ami az elején:

fegyelmezett idom, 
erő, izom, parázs, 
csak semmi akarás

/Földrajz, biológia, részlet/

Jó volt ez. Végre együtt a kettő : forma és tartalom. A Nonóból az előbbit, a Százegyből az utóbbit hiányoltam. Azért volt meglepetés ez a kötet, mert nem a Nonó és Százegy után jelent meg, hanem épp a kettő között – Százegy után, Nonó előtt. Szerintem ez az arany közép nagyon jól állt László Noéminek. A Labdarózsa ezek után kifejezetten érdekel.

Lágyan világít holnapom a mában, 
vagy élesen – fontos, hogy rátaláltam, 
s anyaga van: ijesztő, tiszta szépség. 
Viselni kell a hurok feszülését.

/Három perc, részlet/