Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből

Mi a bánat is az irodalom?

A fenti kérdésre keresi a választ E.P., közben meg – ahogy szokott – elkalandozik. Ohó! Mi csak hisszük, hogy elkalandozik. A posztmodern irodalom a tárgytól való elkalandozás maga. Legalábbis szerinte, meg most már szerintem is. 

Imádtam ennek a hetven oldalnak minden sorát, utólagos engedelmetekkel szana-szét is idéztem. Kedvenc lett. Szuper, felszabadító, okos, kemény, bátor, humoros. Imádom.

Az irodalom bonyolult. Tandori szavával: bonyi. Nem gonosz posztmodernek vagy ásatag naturalisták bonyolítják, hanem eleve az. Nem túl bonyolult, hanem bonyolult. Ez a természete. A bonyolult ma szitokszó. Hessegetnénk el magunktól. Olyan bonyi az élet, és akkor még ez is! (Jelzem, mintha maga az irodalom is errefelé változnék, nem szereti a bonyolultat, vagyis önmagát, ami nem szokott jóhoz vezetni.) Az a bizonyos fürkészés teszi az irodalmat bonyolulttá, vagyis ő maga. Akkor is bonyolult, ha egyszerűnek hat, ezt olykor a nagy írók tudják, ez (is) a nagyságuk. 

A bonyolulttól nem kell félni, a zavarostól kell félni.

Havasi Attila: 1001 magányos rinocérosz

No, kérem szépen, nem csak Weöres és Varró Dani tud remek gyermekverseket írni. Ezzel a kötettel Havasi Attila bizonyította, hogy van más is, aki életképes ezen a területen. Öröm volt olvasni. Frappáns kis mondogatók, nem csak gyerekeknek. Sőt, a címnek talán ellentmondva, a verseknek felső korhatáruk nincs. Lehet, hogy alsó sem, mert ha a szöveg minden szavát nem is érti a gyermek, a dallamosság, játékos hangzás biztosan megnyeri magának. 

Ha lenne gyermekem, ezt (is) olvasnám neki. Ha gyerek lennék, követelném a felolvasását. Így csak szimplán elolvastam, és jókat mosolyogtam rajta. Édes.

Fekete-fehér versike

Sáros úton bandukolva 
megy az ördög a pokolba. 
Ejha, nahát! 
Olyan, mintha angyal volna.

Havas úton lépegetve 
megy az angyal föl a mennybe. 
Ejha, nahát! 
Olyan, mintha ördög lenne.

Várady Szabolcs: A rejtett kijárat

Egy kép helye, avagy Hic transit…

Ott lógott. 

Nem lóg ott.

Várady Szabolcs „meglepte” magát ezzel a gyűjteménnyel hatvanadik születésnapján, engem meg egy tavaszi kora délutánon. Nem számítottam ilyen jóra. A verseket elolvastam, a fordításokba belenéztem, a prózából mazsoláztam, az egyebeket mind befaltam. Főleg ez utóbbi nyerte el a tetszésemet. Fesztelen, vihorászós, friss, játékos. A versek meg többnyire egyszerű formával, magvas tartalommal hódítottak. A próza igényes, nem tudálékos, szép. A fordításokban nem találtam hibát. Ha még néhány vers megfog, vagy legalább egy, de úgy igazán, torkon ragad… 

Hiába, a bolondozást sosem tudtam úgy értékelni, mint a lírai sorstragédiákat. :)

Sipos Pál (szerk.): Szósz?!:) – a magyar nyelv szava-borsa

Olvasni is majdnem olyan szórakoztató volt, mint nézni. Egyedül az összekötő szöveggel (nem tudta belőni az olvasóközönséget, és elég nagy szakadékot éreztem az egyik oldal „és nézzétek kedves gyerekek, ilyen egy vers” – hangvételű szövege és a másik oldal okos[kodó] szakkifejezései között) és Vámos Miklós néhány „poénjával” volt problémám.

Parti Nagy Lajos: Ibusár / Mauzóleum

Ibusár

Zenés-táncos huszerettet nem olvastam még, ezt be kell valljam. Meg azt is, hogy baromira élveztem! Messzire kellene visszanyúlnom a virtuális könyvespolcomon, ha hasonlóan felszabadító élményt keresnék. És lehet, hogy az ujjaim akkor is Parti Nagy Lajos egyik könyvébe ütköznének… 

Páratlan, amit ez az ember tud. Tegye fel a kezét, aki olvasott már olyan „szerzői megjegyzéseket”, hogy 

Ringatózik a dalra mint egy sajt, majd föleszmél. 

vagy 

Besettenkedik, egy echte gróf, mint egy földíszített szódásüveg, díszmagyarban, díszfranciában, díszmonokliban. Még a tekintete is raccsol.

A színpadi előadást még nem láttam sajnos, de folyton Bíró Krisztát képzeltem Jolán helyébe. Nagyon szeretném megnézni, mert ha olvasni ennyire jó volt, milyen lehet akkor a színpadon, egy jó rendezővel, és Bíró Krisztával?!

Mauzóleum

Kis magyar bérházvalóság. Mindenki beteg idegi alapon, meg oféliázik. Közben valakinek jól befűtenek. Jó ötlet volt egy kötetben kiadni az Ibusárral, egymagában szerintem nem lenne eladható. És meg kell jegyeznem, hogy a második felvonás elég vontatottra sikerült.

Parti Nagy Lajos: Fülkefor és vidéke

Parti Nagy Lajos kegyetlenül kritizál, és megvan rá minden oka.

 Csak úgy ömlik a merő gúny a könyv lapjairól, árad bele az ember tudatába, aztán ki se törlődik onnan. Keserűen felnevet az olvasó, hogy hát ezt is milyen kibaszmati jól megírta , közben meg belül azért könnyezünk egy kicsit, hogy milyen pocsék kishazánkban a hadi helyzet, így első Fülkefor uralma alatt (is). 

Kevés az a kortárs alkotó, aki ezt a szerepet is betölti, a nemzet élő lelkiismeretének nem kívánatos szerepét. Parti Nagy odaáll teljes mellszélességgel, és ami az országban történik, azt mind átengedi magán, belemártogatja egy kis nyelvi humor-szószba, aztán odalöki a nép elé, hogy tessék csak fogyasztani, ha mán meg tetszettek főzni, ugye. Vagy legalább bele tetszettek egyezni abba, hogy mások megfőzzék.

Mer soshe retusállották ám magik alá a magyarok önkéntes magánnyugdíját, miképpen nem retusáltak ki a közmédiábúl nyócszáz embert, nem a jogállambúl a jogot, buktából a lekvárt, nem retusálták ki az alkotmánybíróságbú a függetlenséget, a nemzetbű a szegényt, a cigányt, a zsidót, liberálist, meleget, nem retusálták ki az ép észt a magáhó való észből, nem, nem, sose halunk meg. Előre, tus!

Lackfi János: Hófogók

Lackfit nagyon szeretem egy édes pofa , ha szabad ilyet mondani. A Lyukasóra nevű műsorért külön képzeletbeli puszi. De mielőtt még édelgős lenne ez az értékelés: a versei nem győztek meg száz százalékosan. 

Egyrészt: némelyik nekem „túl hosszú”, átfoghatatlan. Jobb szeretem a tömörítést, na de nem "túlzásba" (lásd: haikuk) véve. Másrészt: a témái közül kevés fog meg. Az tény, hogy (viszonylag) újat tud felmutatni, ami nagy szó a költészet soksoksokszázéves múltja miatt, el is lehet gondolkodni, esetleg nevetgélni ezeken, de inkább utóbbi, vagy a bólintó közöny, ami sosem jelent jót. Amolyan olvastalak-de-öt-perc-és-egy-szavadra-sem-emlékszem. És voltak ilyenek. Úgyhogy nem fog bekerülni a kedvenceim közé, de rossznak sem mondanám.

SZEMCSE

Szemcse vagyok, egy lap 

kis anyajegye, 

belém törik Isten 

ceruzahegye.

Körtében kövecske, 

kiköpni való. 

Steril hullaszaggal 

tévéhíradó.

Temetetlen élet, 

elvermelt halál, 

lottyadt krumpli, répa, 

beteg csíra-szál.

Hogy ez mind nem így van? 

Bizony, meglehet. 

Majd akinek írtam, 

sajnál engemet.

Parti Nagy Lajos: Az étkezés ártalmasságáról

Először is: véletlen egybeesés, de éppen ma 59 éves Parti Nagy Lajos. 

Isten éltesse még legalább ennyi évig! ;) 

Még nem szereztem jártasságot a műveiben, ez csak a harmadik olvasmányom tőle. Mindenesetre irigylem szóalkotó -és ferdítő képességét, nyelvi humorát, könnyedségét, odakent poénjait. De főleg azt, hogy mindezek mögött nem sikkad el a tartalom, az üzenet. 

Mohó sapiensek, figyelmezzetek!

Zajlik a termékbemutató, Ilike sértődötten kényszerzabál a büfében, vagy éppen hányni jár belé a lélek, nem tudni. Fibinger szorong a nem rá méretezett szónoki pultpituson, és beszél. Mindenről, áradóan, de főleg Ilikéről meg az obezitásról. Mert ugye az a téma. Mármint az evés. Persze kiderül, hogy inkább átvitt értelemben. Vagy méginkább: lelki értelemben. Is.

Na jó. Akit érdekel, az olvassa el magának, mer' én most megyek, és krémest fogok enni. Horribile adagot.

Miért ne legyen a léböjt, a szezámmagkúra meg a beöntéshétvége előtt egy szép, humanitárius búcsú az ízek csábvilágától, mért ne, gondolja ön; és azonmód kényszeres élességgel látja maga előtt az előszobát a futtában lerúgott cipőkkel, az összehuttyant zakót, kifordult kosztümaljat, és látja a konyhaasztalt alsónadrágban, kombinéban, horrible bugyiban (…), és hallja a libidinózus cuppogást, látja a tunkolás meleg, szakrális fényeit a saját arcán és a párjáén, persze burgonyás kenyérrel, mert kétszersült nem tunkol a Kárpátok alatt.