Parti Nagy Lajos: Grafitnesz

Parti Nagy most kap tőlem hideget-meleget.

Tobzódik a képekben, az olvasó csak úgy kapkodja a fejét ide-oda. Több vers is volt, ahol nem tudtam, hogy én vagyok-e olyan buta, hogy nem értem (rókatárgy?!), vagy itt nincs is mit megérteni. Végül úgy döntöttem, hogy próbálom csak a dallamát élvezni ezeknek a verseknek, értelmezgetés nélkül. Ez többnyire sikerült, igazi pattogós kis sorokat eszkábált össze ez a Parti Nagy… pam-paramm-param. 

Tetszettek az antik verseléssel megírt szösszenetei, de legjobban az archaizálás és az intertextusok. Azt szeretem különösen benne, hogy bátor szóalkotó – és elferdítő.

Ügyes kis versek voltak, négy csillagot kapna, ha nem lett volna ott az a fránya Őszológiai gyakorlatok. Hány oldal is volt?! Meg se számolom. Sok. Talán Poe írta, hogy egy versnek olyan terjedelműnek kell lennie, hogy az ember együltő helyében végigolvashassa. Oké, ezek gyakorlatok , de valami tagolás, vagy ilyesmi igazán nem ártott volna. Szinte belefulladtam a hetedik-nyolcadik oldal után. Túl sok volt belőle.

De jöjjön néhány tetszetős vers, kedvcsinálónak:

Pékszombat

Hogy kellenek a szombat reggelek,

hol csigatelve szívem és a szám,

hol kávé brummog, hogyha felkelek

helyettem is, ha nyelvem lomha tán.

Hogy kellene a harsány napsütés,

csíkos terasz egy portugál hotelben,

ropogtatnánk a cukornádat és

szájon csókolnálak a fotelben,

a szádnak boldog pékillata lenne,

és pékfiúcskák sürögnének benne,

épp rollniznának valami csudát,

s mint kakaó a kakaós csigában,

úgy forogna a boldog csönd a szánkban,

csak lusta nyelvünk járná át meg át.

A róna télen

Bús az én Galambom,

Ha köd ül a Rónán,

Selyem combinet-ját

Hejde átkarolnám!

Hejde csókot nyomnák

Teste havasára,

Az elolvadt hóra,

Az elolvadt sárra.

Deh’ amég a Rónát

A köd el nem hagyja,

Nem eriszti hozzám

Kedves édesanyja!

refrain:

Hadd el, köd, a rónát,

Azt a ragyogóját!

Mer nagyon ölelnék,

Mer nagyon csókó’nák.

Dallszöveg

Zsákkal ha tükröt borítok elébed,

s zizzen az arcod: nem te vagy s nem én.

Ha lehajolsz a foncsorhoz, cseréphez,

egy habzó ég van mélyén és tején.

Hát mi tartoznék, mondd, a szövegéhez,

s mi dallamához zúzott üvegén?

Guggolj közel, de akárhonnan nézzed,

nincs egyrészt látvány s másrészről a fény.

A dallam nem változtat szövegén,

külön sem ez, sem az nem posztulálja,

darált egész, mi, úgymond, költemény,

és nincsen honnan kétrét nézni rá, ha

egy test az ég s a zizgő őrlemény,

dallam s szöveg precíz tükördarája.