Márairól először a füveskönyve kapcsán hallottam. Néhány idézett bölcselkedés alapján elkönyveltem magyar Coelhonak. Aztán elolvastam A gyertyák csonkig égneket, ami nem volt ugyan katarzis, de eléggé tetszett. Két öregúr beszélgetéséhez remekül illettek a hosszadalmas monológok, és tetszett, hogy lassan bontakozik ki a történet.
Elkezdtem olvasni Az igazit, mert a leírásában láttam, hogy szerelmi háromszögről van szó, és ez mostanság különösen érdekel. Úgy voltam vele, hogy a Juditot is hozzá fogom olvasni, végül a dolog annyira elfáradt már Az igazi első részének végén, hogy lemondtam erről.
Jöjjön először a pozitívum: régen idéztem ennyit könyvből. Rengeteg benne a jó gondolat, még ha néhol szájbarágósak is egy kicsit. Ez tetszett.
És most az, ami zavart/idegesített/elvette a kedvem az olvasástól:
– Pontpontpont mindenütt… az indokolatlan pontpontpontozás az agyamra ment, bár ez az egyik legkisebb hibája az írásnak (leült… és felállt… és levegőt vett… … … ).
– Túlírás! Didaktikus, erőltetetten. Néhány, általam is kiírt idézet után, ami röviden összefoglalta a lényeget, Márai még három oldalon át szajkózta ugyanazt, más szavakkal. Ha a feleség (akinek a nevét vagy meg sem említi, vagy figyelmetlen voltam) vagy Péter barátnője/barátja helyében lettem volna, már réges-rég otthagyom őket a kávézóban/cukrászdában. (Mindjárt mondom a lényeget drágám, csak előbb hadd elmélkedjek még harminc-negyven sorban az előző mondatomról!) Ez a bőséges leírás egyedül a Judittal való találkozás elbeszélésénél volt indokolt. Egy féltékeny nő, egy (még ha csak lélekben is) megcsalt nő valóban ilyen aprólékossággal figyeli meg „a másikat”, a vetélytársat, ilyen pontosan tudja leírni a külsejét, körülményeit, mindent vele kapcsoltban.
– Márai sikeresen megalkotott egy olyan nőalakot, akinek aztán a szájába adhatta azokat a gondolatokat, amelyek nem is kicsit hímsoviniszták. Péter a tökély, Péterért harcolni kell, de hát én egy buta nő vagyok, aki egy könyv címére sem képes visszaemlékezni, és bár a férjem kerek perec megmondta, hogy már csak a gyerek miatt szeret, azért én még tovább maradok ebben a megalázó helyzetben. Márai mintha kifelejtette volna a nő büszkeséget, arról bezzeg nem feledkezett meg, hogy a nővel milliószor elmondhatja, mennyire nagyszerű ember a férje.
Azt hiszem, nekem most sokáig elég lesz Máraiból. Telítődtem.
Nem, fiam, én nő vagyok, tehát egyszerre indián és mesterdetektív, szent és kémnő, minden egyszerre, ha arról a férfiról van szó, akit szeretek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése