A Jégviráglányok nagyon hasonlít Az üvegburához, ami az egyik kedvenc könyvem. Nem csak annyiban, hogy énregény. Lia világa beszippant, sőt, egy idő után te magad vagy Lia, együtt számolod vele a kalóriákat, utálod a szüleit, a csokis muffinokat pedig egyenesen felfalnád … gyűlölöd imádod , ki nem állhatod.
Döbbenetes volt látni, hogy képesek felnőtt emberek azt állítani, hogy szeretnek valakit, akit aztán így kiengednek a kezeik közül. Liát elvileg szerette az apja, de sosem szánt rá időt, elvileg Jennifer is szerette, de a problémáit feltűnési viszketegségnek tekintette, elvileg az anyja, Chloe is szerette, de úgy viselkedett vele, mintha a páciense lenne. Nem tervezem, hogy anyuka leszek, de ha ilyen anya lennék, inkább elásnám magam a föld alá.
Remek volt a sztori, átélhető, érdekes, letehetetlen, de számomra nem motivált/indokolt a befejezés. Ennél még az is reálisabb lenne, ha Lia végzett volna magával. Ahogy hirtelen minden rokona váratlanul észbe kap, hogy Elijah (aki szerintem gyógyszerek nélkül is visszahozhatta volna az életbe szeretettel, és megértéssel) ellenben otthagyja… értetlenül néztem az utolsó oldalakat. És az a legérdekesebb, hogy nem tudom: azért utálom-e Lia rokonait, mert szemét módon viselkednek, vagy mert én is Lia beteg szemével és tudatával figyelem őket.
Furcsa befejezés, de ezt leszámítva jól megírt történet, amit nem vártam volna. Mindig bizalmatlan vagyok az olyan szerzőkkel, akikről még sosem hallottam.
Miért? Akarod tudni, miért? Menj be egy szoláriumi kabinba, és süljél két-három napig! Amikor abőröd felhólyagzik és hámlani kezd, hemperegj meg durvára őrölt sóban, aztán húzzál üvegszálból és szögesdrótból szőtt, hosszú alsót! Erre jöhet a rendes ruha, csak szűk legyen! Szívjál puskaport, menj be az iskolába, ahol parancsra ugrálhatsz át a karikán, ülhetsz, pitizhetsz és hempereghetsz! Hallgasd a suttogásokat, amelyek éjszaka begyűrűznek a fejedbe, rondának és hájasnak és hülyének és undoknak és kurvának, és ami a legrosszabb, „csalódásnak” neveznek! Okádj és koplalj és vagdosd magadat és igyál, mert nem akarod ezt érezni! Okádj és koplalj, és vagdosd magadat, és igyál, mert érzéstelenítőre van szükséged, és működik! Egy darabig. De egyszer az érzéstelenítő méreggé változik, és akkor már késő, mert addigra vénásan lövöd be magadnak, egyenesen a szívedbe. Megrohaszt, és nem bírod abbahagyni. Nézz a tükörbe, és egy kísértetet találsz. Hallgasd csak, amint minden szívverés azt visítja, hogy benned az égvilágon minden rossz! „Miért?” Ez rossz kérdés. Azt kérdezd: „Miért ne?” !
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése