Ezt a könyvet először 2010-ben kezdtem el olvasni. Tetszett, csak nekem a hosszú könyvekkel mindig meggyűlik a bajom. Egy idő után a legjobb sztori is elfárad számomra, és olyankor félreteszem. Ez történt a Szépek és átkozottakkal is, csakhogy annyira félretettem az új könyvek miatt, hogy csak 2011-ben vettem elő egy fellapozás erejéig, illetve most, elhatározva magam arra, hogy elolvassam.
Ez a könyv: zene. Különösen az eleje. Olyan, mintha jazzt hallgatnék egy kellemes bárban. Muzsikálnak a szavak, de még a jellemek is: mintha minden szereplő egy-egy külön hangsor lenne. Pedig nem is értek a zenéhez. Nekem az egész történetet enyhe szivar- és cigarettafüst lengi körül, kékes árnyalatú, és mindig szól a zene, legalább halkan. Gloriához a zongora magasabb hangjai illenek, Anthony szaxofon. Dot... hát nem is tudom, ő túl egyszerű lélek ahhoz, hogy külön zenéje legyen (?).
Annak ellenére, hogy tragikus, nem nélkülözi a humort. Kedvenc részem, mikor Anthony részegen próbál részvényeket (?) eladni egy bolt vásárlóinak, mixereknek, zöldségeseknek. Van benne valami Petőfi apostolából, mellesleg.
Másik kedvencem, mikor az állomáson beszélgetnek, Gloria, Anthony és egy barátjuk. Ott nagyon sok fájó igazságra fény derül.
Összességében jó könyv, és ajánlani tudom kitartó olvasóknak. :)
Amit elveszítünk, az sokkal édesebbnek tűnik utólag . Tudom, hogy így van, mert egyszer nagyon akartam valamit, és meg is szereztem. Ez volt az egyetlen dolog, amit igazán akartam életemben… Aztán, amikor az enyém lett, porrá omlott a kezeim között… És ebből megtanultam, hogy az ember nem szerezhet meg magának semmit, egyáltalán semmit. Mert a vágyaink becsapnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése