Ez a színmű 1957-ben született, Örkény második színpadi darabja, amely azonban jóval a megírása után került csak bemutatásra.
A sötét galamb arról szól, hogyan próbál meg egy Glória nevű apáca beleszokni a világi életbe, mikor rendjét feloszlatják. Hogy birkózik meg a nehézségekkel Ilonaként, milyen viszony fűzi a férfiakhoz, úgy mint Gusztihoz, Rimanóczihoz, vagy Csimmához.
Megismerkedik a bűnökkel, és megtanul mérlegelni, elfogadni. Ami igazán tetszett a jellemében, hogy nem ítélkezett és nem szentségelt, ha valami olyat tapasztalt, ami szerinte nem helyes.
Érdekes, ahogy Örkény elvágja a történet fonalát: nem tudjuk, mi lesz Ilonával, vajon alkalmas-e egy férfi-női kapcsolatban egyenrangú partner lenni, a közelség minden formáját kiélvezni. Talán naiv vagyok, de azt sem tudom teljesen megítélni, hogy mi történt Rimanóczi és Ilona között. Testi kapcsolatra gondolok...
Akármilyen érdekes Ilona, nekem mégsem ő volt a kedvencem. Lujzi nyerte el a tetszésemet leginkább. Trenkához fűződő kapcsolata, az a mód, ahogy értelmezi az emberi kapcsolatokat, hogy mindig segítségre készen áll, jólelkű és kedélyes. Lujzi volt a tejszínhab a Sötét galamb tortáján. :)
Ne feledjük, hogy Örkényről van szó, elmaradhatatlanok a kacagtató epizódok. Kedvencem volt az üvegezés, Csimma lánykérése és a Pulcheria lakásán zajló találkozó a régi nővérek között.
Érdekes az "átöltözés" kérdése is. Mégis csak a ruha teszi az embert...? Különös, hogy mennyire más viselkedésformák társulnak más öltözékekhez, a társadalmi meghatározottság, egyfajta belévetettség....
Ezt már csak bonyolítani tudom, de aki olvasta, az érti.
És csak ajánlani tudom, hogy olvassa, aki meg tudja szerezni. Szórakoztató és elgondolkodtató egyben.
RIMANÓCZI Mindenhez ragaszkodni kell, ami szétfeszegeti az élet határait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése