Örkény István: Tóték

Számomra Örkénytől „a” tragikomédia a Macskajáték, a Tótékat azonban már jóval hamarabb ismertem. Nem most olvastam először, mégis mindig egészen új élményt nyújt. 

Az ember tényleg nem tud mihez kezdeni. Nevetne egy mondaton, de a következő sort olvasva már elszontyolodik, aztán felfordul a gyomra, megundorodik a világtól… és aztán megint jön valami képtelenül nevettető, és így tovább. Örkény borotvaélen táncol, és zseniálisan csinálja. Nem véti el a lépést, mindig megkapaszkodik valamiben, és bámulatos egyensúlyt tart. Sem a magyar, sem a világirodalomban nem ismerek hozzá foghatót.

POSTÁS Megfojtottam. 

MARISKA Szűcs nénit? 

POSTÁS A kutyát… Őt kellett volna? 

MARISKA Jaj, dehogyis!

Milan Kundera: Nevetséges szerelmek

Már tegnap késő este befejeztem, de erre aludni kellett egyet. 

Először is: szenzációsan jó volt! Azokkal a könyvekkel, amikre sokáig kell várnom, rendszerint nagy elvárásokat támasztok, így aztán sokszor csalódom bennük. Most nem így történt, még jobbat kaptam mint amit vártam. 

A lét elviselhetetlen könnyűsége után azt hittem, hogy ennél jobbat nem olvashatok tőle, de ez nekem még annál is jobban tetszett. Valamivel könnyedebb, és mivel lazán egymáshoz kapcsolódó elbeszéléseket tartalmaz, tagoltabb. Nincs belefulladás a szövegbe, hogy te jó ég, mikor lesz már vége ennek a fejezetnek?! 

Minden elbeszélése tetszett, de kiemelném: Hamis autóstopp, Az öreg halottak adják át a helyüket a fiatal halottaknak, Eduard és az Isten. 

Találó a cím is: Nevetséges szerelmek. Tényleg nevetségesek és kicsinyesek tudunk lenni a szerelemben, belemegyünk mindenféle játszmákba, amelyekben vagy mi sérülünk, vagy mi sértünk vérig másokat. E közül a kettő közül valamelyiknek meg kell történnie, hogy ki tudjunk lépni belőlük. DE mégsem lehet kizárólag önfeledten kacagni a történeteken. Van valami szánnivaló, valami szomorúan emberi az egészben, ez leginkább a Szimpozium című elbeszélésben érzékelhető. Amiből mások tréfát űznek, amiatt valakinek fáj a szíve, és ki tudja, hová vezethet ez.

Ma nem működik valami jól a fogalmazókám, úgyhogy csak annyit írhatok még: ajánlom olvasásra, akár részletekben, akár egészében, mert igényes, érdekes, elgondolkodtató és szórakoztató egyben.

De ez csak így szokott lenni az életben: az ember azt hiszi, hogy egy bizonyos színdarabban egy bizonyos szerepet játszik, és nem is sejti, hogy a színpadon közben kicserélték a díszleteket .

Bella István: Igék és igák

Nehéz ezt értékelni. Ma hallottam életemben először Bella Istvánról, és mivel DIA tag volt, könnyen hozzájuthattam az írásaihoz. Véletlenszerűen választottam ki, hogy mit olvassak tőle. 

Tizenkét vers a kötetből igazán tetszett. Merész, és modern, találó képek, érdekes témák, jó megközelítések, az egyéni világlátás tanúi. Ha ebből a tizenkét írásból állna az egész, ötöst kapna. De ez sajnos nem így van. Rengeteg az olyan vers, amiben Bella kicsit túlkongta-zsongta-bongta magát, mintha a saját paródiája lenne. 

Igazán vegyes élmény, nem találkoztam még ilyen szélsőségesen hullámzó minőségű írásokat produkáló költővel. Azért nem bánom, hogy elolvastam.

Íme a pozitívumok közül néhány:

(L. Z.)

Akiért nem jön el a Göncöl,

sem Illés tüzes szekere,

az magát, mint begöngyölt

zászlót, maga viszi a földbe le,

elrejti, mert nem bízza másra,

mivel abban sem bízik,

aki világra hozta – anyjára,

apjára is gyanakodik,

így Ő, akin lánctalpas hantok

élveznek, fű paráználkodik,

a semmi rétjén talált kardot

visszadöfte markolatig,

mert hol a fény férgesebb a földnél,

jobb, ha a föld emészti meg

az emberfiát, mintha Ő ölné

meg az anyaföldszívet.

De előbb – vágóhídra-élet!

De előbb – a bárdot lélegezni.

A mozdony, láncon, csak arra tévedt,

ellökni magától, úgy szeretni.

Most föld zabálja és fény gyalázza.

S nem tudja: mindig lesz, aki

majd megcsókolni megtalálja,

és maga mellé fekteti.

Mégis

Lemállik rólam a lehet.

Szerelmeim elrongyolódnak.

Lassan meztelenebb leszek,

mint a hívogató holtak.

Mégis, magam el sem fedem,

hagyom, hogy a szívemig lásson,

aki akar, azt szégyellem

csupán: tűröm, hogy megbocsásson.

Vesztőhelyszáj. Bakóölek.

Minden szó egyéb és csak talmi.

Itt már meghalni se lehet.

Ebbe már bele se lehet halni.

Csak múlni, mállni, lassan elhullni,

levelesen, ahogy a zápor

laskáll, pereg, foltokban hullik

rozsdás ég horpadt bádogáról.

Az ég falára

A gaz, ami a sírjukon kékell,

az ég, ami sírjukból terem,

megtermi külön életével

ami még bennük végtelen.

Így tanulok én is halkulni,

leszek csönddel, éggel teli,

és nagyon, nagyon földöntúli,

és nagyon, nagyon emberi.

Esős, esteli szavak

Óráját fölhúzom este – társnak.

Szívdobogását hajnalig

hallhassam, mint annak a másnak,

aki már nem velem lakik,

ki szuszogását másnak adta,

fényei, ébredései

– mintha nem is kelne a nap ma –

nem nekem kezdenek fényleni.

Verítékzik vaséjt a reggel,

vasporizzadtság kiveri,

vakog az asszonyidőember,

s belőlem hullanak percei.

Estéll, esőz bennem a nemrég,

mesél, de szuszog, mostoha.

Úgy alszom el, mintha nem lennék.

S nem ébresztene csak – soha.

Fodor Ákos: Akupunktura

Találó a címe ennek a 125 haikuból álló gyűjteménynek. Valóban: kis tűszúrásokat érez az ember. Néha kicsit fájnak, de inkább (kellemesen) bizsergetnek. Mantraszerűek.

A véleményem röviden: "semmi szédítő magasság/mélység". Nem lesz kedvenc, attól azért távol áll. De egyáltalán nem rossz.

Axióma

A szeretésen

k í v ü l minden emberi

tett: romépítés.

Altató

minden veszteség

fájdalombacsomagolt

megkönnyebbülés

Szeretők

a világ egyik

fele róluk szól, a má-

sik róluk hallgat

Metaoptika

ha közelebb van:

élesebben látni, hogy

elérhetetlen.

Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét

A fülszöveg nem keltette fel az érdeklődésem, a borító is olyan semleges volt, a cím meg pláne. De hát jövőre kötelező, csak el kéne olvasni. És akkor bang!

A regény eleje kocsmafilozofálgatásnak indul, és csak később derül fény arra, mennyivel komolyabb dolgokról van szó az elméletnél.

Ugyan ki tudná könnyedén eldönteni, hogy Tomoceuszkakatiti vagy Gyugyu akar lenni? 

Aprólékosan megrajzolt jellemek, hatalmas igazságok, kegyetlen tények, emberi gyarlóságok a négyzeten.

Ha Gyurica nem lett volna, Kovács lenne a kedvencem, de mind a négy férfiben van valami becsülnivaló.

A másik háromban az, hogy nem tették meg az utolsó lépést, Gyuricában meg az, hogy megtette. 

Nyilvánvaló, hogy miért.

Fordulatos, hatalmas könyv, joggal kötelező olvasmány. Új kedvenc.

Micsoda világ ez, ahol az ember azért nem lehet jó, mert élni akar!

Rendhagyó bejegyzés

Most az egyszer nem könyvélményről számolok be. Egy molyos játéknak szentelem ezt a néhány sort, amelyet Dorqa ismertetett meg velem:

Ez tulajdonképpen egy játék, aminek a szabályai a következők:
1. Mondj el 11 dolgot magadról.
2. Válaszolj arra a 11 kérdésre, amit a díjátadótól kaptál.
3. Készíts egy 11 kérdésből álló listát.
4. Jelölj meg 11 embert, akik (remélhetőleg) válaszolni fognak az általad feltett kérdésekre.
5. Nincs visszaadás/visszajelölés.


11 dolog rólam:

- kiskoromban a Hófehérke és a hét törpe nézése közben mindig a gonosz mostohának drukkoltam, mert úgy gondoltam, hogy szebb Hófehérkénél, és sajnáltam, amiért a tükör szerint már nem ő a legszebb kerek e világon
- nagyon szeretem a macskákat, volt, hogy egyszerre 13 cica szerencsés (?) tulajdonosa lehettem, néhánnyal együtt is aludtam
- verseket és novellákat írok, néhányat közülük már publikáltam is, de a regényírásba mindig beletörik a bicskám
- mielőtt kollégiumba kerültem, mondhatni rendmániás voltam: még a hűtőben is párhuzamosan helyeztem egymás mellé a felvágottakat, a ruháimat színek szerint csoportosítottam, stb... ez különös módon megszűnt első kollégiumi évem után
- botrányosan rossz vagyok matematikából
- öt-hat éves koromban felváltva takarítónő vagy királylány szerettem volna lenni
- takarékosnak tartom magam, de ha könyvekről van szó, képtelen összegeket szórok el
- utálok futni, de imádok sétálni
- kedvenc parfümöm gyöngyvirág illatú
- nyolcadikos koromban rövid ideig tanultam spanyolul, de félbehagytam, viszont egyszer majd szeretném folytatni
- képes vagyok teljesen beleszerelmesedni fiktív film- és könyvkarakterekbe

Válaszaim a kérdésekre:


1. Mi a legrégebbi kiadású könyv, ami a könyvespolcodon van, vagy amit valaha olvastál (lehet például könyvtári példány)?

1912-es. Jókai Mórtól A debreczeni lunátikus.

2. Szoktál-e jegyzeteket készíteni a könyvekbe (a lap szélén, az utolsó vagy első üres lapra)?

Rendszeresen, sajnos néha könyvtári könyvek olvasásakor is megfeledkezem magamról. :) De mindig csak ceruzával.

3. Szereted, ha az ajándékba kapott könyvekben van egy pár sor attól, aki ajándékozta, vagy inkább a könyv maradjon “tiszta”, a jókívánság meg kerüljön üdvözlőlapra?

Könyvet kapni csak a hozzám igazán közel állóktól szoktam, tehát örülök, ha írnak bele néhány sort. Jó érzés később elővenni ezeket, és emlékezni, honnan vannak.

4. Meg szoktad osztani a családdal az olvasási élményeidet? Szoktál nekik felolvasni egy-egy érdekes részt?

A családdal nem, barátokkal néha, legtöbbször a magyartanárommal beszélek olvasmányélményeimről. Ilyen  téren a moly felületén is kiélhetem magam. :) Felolvasni nem szoktam, mindig úgy érzem, hogy "elrontom" a részletet az előadásmódommal. Rossz előadó vagyok.

5. Vannak élményeid dedikálásokról vagy író-olvasó találkozókról?

Egy alkalommal hallgattam egy nyílt beszélgetést, amely során Szilágyi Istvánt kérdezték kisebb közönség előtt, nem tudom ez számít-e. Azt hiszem, ha nekem kéne kérdeznem valamit egy írótól, nagyon zavarba jönnék, számomra ők földöntúli, elérhetetlen lények. Már persze az igényes írókra gondolok.
Hasonlón egyszer már "íróként" (egy antológia társszerzőjének minőségében) is  részt vettem, 2008-ban. Nagyon kezdetleges kis szárnypróbálgatásaim jelentek meg, amiket talán ma már le is tagadnék, de igazán jól esett, hogy valakik meglátták bennem a lehetőséget.

6. Ha választani kellene: egész életedben utaznál vagy inkább olvasnál?

Olvasás. Egyértelmű. :) Utazgatni amúgy sem szeretek túlzottan, nagyon stresszesek az előkészületek számomra, ráadásul nehezen tájékozódom.

7. A könyvben, amit most olvasol, mi az első mondat?

"Nagyon erős hideg volt, és ami ritkábban esik meg, a hideg mellett akkora köd támadt, hogy alig lehetett látni valamit."

8. Volt már olyan, hogy a könyvespolcon lapuló valamelyik könyvből egyszer csak előkerült egy régi emlék: levél, fénykép, száraz virág?

Volt, és ezek nagyon jó élmények. Nagypapám (aki már sajnos nincs velem) néhány levélkezdeményét is így találtam meg.

9. Hogyan viszonyulsz az e-könyvekhez?

Nincs e-könyv olvasóm, de .pdf és .doc formátumú írásokat szoktam olvasni a számítógépemen. Barátkozom a módszerrel, ugyanis vannak könyvek, amiket megvenni azért nem érdemes, de a könyvtárban sincs belőlük példány. A "rendes"  e-könyvek és a hozzájuk tartozó olvasó nem hiszem, hogy közel tudna férkőzni a szívemhez. Szeretem a könyveket lapozni, szimatolni.

10. Szoktál idegen nyelven is olvasni? Ha igen, milyen nyelven?

Igen. Angolul és németül.

11. Hogyan folytatnád: “Lefújtam a port a borítóról. Óvatosan kinyitottam, és akkor a megsárgult lapok…”?

... rég elfeledett titkokat kezdtek suttogni a fülembe.


Az én kérdéseim:

1, Mi volt a legrosszabb könyvélményed?
2, Mi a legnagyobb összeg, amit emlékeid szerint valaha könyvre kiadtál?  Megérte?
3, Szívesen adsz kölcsön könyveket, vagy kétszer is meggondolod, kire bízod rá a kincseidet? :)
4, Dobtál már ki/égettél már el könyvet? Miért?
5, Szeretsz antikváriumokban kutakodni, vagy inkább újonnan veszed a könyveidet?
6, Van olyan kötelező olvasmány, ami igazán magával ragadott?
7, Okoz nehézséget számodra, hogy visszaemlékezz egy néhány hónappal ezelőtt olvasott könyv tartalmára?
8, Van olyan könyv, amit szerinted alulbecsülnek?
9, Gyorsan olvasol?
10, Ha egy könyv nem tetszik már az elején sem, végigkínlódod magad rajta, vagy félbehagyod?
11, Sok olyan könyved van, ami olvasatlanul hever a polcon, és valószínűleg így is fog maradni?

William Golding: A Legyek Ura

Ez nálam egy halovány hármaskát sem ért el. 

Igazság szerint az utolsó húsz-harminc oldalnál kezdtem belelendülni, aztán hirtelen mindennek vége lett, olyan kurta-furcsa lezárással. 

Nem tudom, hogy ez a könyv hibája, vagy az enyém, de végig úgy éreztem, hogy én ezt már láttam, olvastam, hallottam. Robinson Crusoe, Állatfarm, még egy cseppnyi 1984-et is véltem felfedezni benne [Nagy Testvér ~ Legyek Ura], de az elsőn kívül mindegyiknél kisebb lelkesedéssel/kíváncsisággal olvastam. 

A fő problémát a szereplők okozták. Egyszerűen közömbös voltam irántuk. Röfire még ráfoghatjuk, hogy sajnáltam, de ennyi. Most így belegondolva, talán nem is olvastam még olyan könyvet a Robinson Crusoe-n kívül, amiben nem szerepel nő. Talán ez is benne lehet, de semmiképpen sem foghatom erre az élményt, illetve annak hiányát. 

Nem is érdekelt az egész, hogy őszinte legyek, nálam ez a szigetre kerülünk és ott kell túlélnünk téma kifáradt már a Lost című sorozatnál, de hogy irodalmi példát hozzak, megint csak a Robinson Crusoe-t említhetem. Swift Gulliver-történetei is rokoníthatóak ezzel a témával, de klasszisokkal jobbnak találtam őket. 

Ha az emberek általános jellemrajzaként tekintek rá, akkor azt mondom: oké, érdekes. Viszont a történet szintjén engem untatott is, és végig érdektelen maradtam, ami ritkán fordul elő velem olvasás közben. 

Ébren kell tartani a tüzet = embernek kell maradni. Ez jó üzenet, és hasznos is, akárhányszor is olvassuk, mindig érvényes. Tulajdonképpen erre a három szóra tudnék adni neki egy ketteskét, és most furán érzem magam, mert könyvet ennyire rég húztam le. Mármint olyat, amit mások pozitívan értékelnek.

(…) mindent egybevetve, az élet rossz üzlet.