Szép, szép, de nem találja az utat hozzám.
Az élet vége még nagyon is élet.
A test, a lélek minden kétes rejtelme benne
nyüzsög. Aztán a gyász egyértelmű fehéret
terít a rejtelemre, förtelemre…
*
Most látom csak: az abroszból, a tálból,
a falból is az ő léte világol.
Az ág lombja, az árny bolyha mögött: ő.
Én elfogyok, s megint egy lesz a kettő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése