Ha megengedem, hogy a szenvedély behatoljon a testembe, a nyomában rögtön megjelenik a fájdalom.
Voltak mocskos részei, de összességében jó volt olvasni. Houellebecq (a neve leírásához mindig puska kell…) nagyon jól ír, e könyv alapján végtelenül pesszimista (jogosan!), és ugyanilyen szellemes ember is. Hasonló élmény volt, mint Camus Közönye.
Az ellen sem tudok lázadni, ahogyan a műben a nőket kezeli, ugyanis rajtuk nem látszik, hogy elégedetlenek lennének a státuszukkal. (El tudom fogadni, hogy a mű világa zárt világ, saját törvényekkel.) Érdekes alak Valérie, Michel (azaz Houellebecq) őt állítja be a tökéletes nőnek. Szinte minden realitást nélkülöz a jelleme-viselkedése-külseje, és pláne ez a hármas így együtt, de hasznos lehet belegondolni, mennyire képes ezeknek a szerepeknek megfelelni egy hétköznapi nő. Szerintem kb. max. 20%-ban, de arra a húszra rá lehetne gyúrni. ;)
Annak, hogy nálam három és fél csillagos a befejezés – zs kategóriás akció-terror-thriller –, a sok közbeékelt üzleti fejtegetés – köztük persze volt ügyesen elrejtett társadalomkritika – és a túl sablonos jellemek oka. Jean-Yves élete például szappanoperában is elfért volna, a házassága, az unásig ismételt összejönni-a-fiatal-bébiszitterrel dolog még hiteltelenebbé tették.
A sztori nagyon sok helyen biceg, de elviszi a vállán a jó szöveg, az érdekes főszereplő, és a bátor társadalomkritika. Nem mondom, hogy nem undorított, de végig elgondolkodtatott. És ha köntörfalazik, ezt nem tudta volna elérni.
Az érzelmi elragadtatás és a szexuális megszállottság ugyanarról a tőről fakad: egyik sem jöhet létre az én részleges feladása nélkül; és csak akkor élhető át mindkettő, ha az ember valamilyen szinten képes elveszíteni önmagát. Hidegek lettünk, racionálisak, különlegesen erősen tudatában vagyunk az individuális létezésünknek és a jogainknak, és főleg: el akarjuk kerülni az ellenszolgáltatás nélküli adakozást és a függőséget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése