Van benne valami zseniálisan jó, ahogy megtalálja a szavakat, és ahogy nem fél kimondani őket. Mintha vakon, vagy inkább belső látással tapogatózna egy zsákban. Leír mindent, amit kitapint, és végül, ha megtalálja, amiért a zsákba nyúlt, két szóval úgy pofoncsapja az olvasót, hogy annak belerezonál még a gerincoszlopa is. Félelmetes. Árad a csatornabűz a verseiből, mert ő a szennyből is előtúrja a költészetet: és ez Petri igazi értéke számomra.
Íme néhány kedvenc a kötetből:
Mint levetett
Mint levetett cipő szaga,
bepácol az éjszaka.
Viszketőn belepnek a vétkek
– alvó arcát a zsírréteg.
Bűneid körülvesznek,
hirtelen öreggé tesznek.
Nem tetszenél most a kedvesnek,
kinek szeme, öle nedves lett,
ha rád nézett – úgy szeretett.
Nem tetszenél Istennek,
ki előtt meg kell jelenned
egyszer (mint lehúzott vécé,
zúg majd a Dies irae),
tisztán, mint egy kitörölt segg.
*
A sertés énekeiből
1
Dohogva, mint a gép, zabálok.
Reggel van, dél van, este van.
Emésztek bambán, komoran,
langy lében lankadok nyakig.
Tócsám vizében napszilánkok
rozsdásodnak alkonyatig.
2
Csak vakargassátok nyakam.
Én nem leszek kolbász, se hurka.
– Saját belembe töltsenek?
Minden sertés átkozza meg
atyját, ki e világra kúrta.
(Reggel van, dél van, este van.
Már nem hagyom el mocskos ólam,
belé hízok jó szorosan,
csak bőrömmel rohad le rólam.)
*
Randevú előtt
(Árnyéka sajnos szebb, mint ő maga)
egy fűcsomón kifente a cipőjét,
és hogy felderüljön a szájaíze,
a tócsán hunyorgó Napba köpött.
Tikkelő szemhéjait megfékezni
elropogtatott kézből két tablettát.
Állt a megállóban. A többi már az
élőáruforgalom ügyköre. Találkakész.
*
A megváltás hátulütői
Isten éjjel ágyam szélére ül,
a szakállszőröket egyenként kicsavarozza
államból és (mindig három ångstrőmmel)
hosszabbakat csavar be a helyükre.
A használtakat egy Nivea-krémes dobozba rakja,
aztán szublimál.
Ez hetek óta így megy. Minden éjjel
settenkedik az államon.
Felébredek, hogy szúr. Káromkodni
készülök, de szavam elébe vág:
Ez a végleges méret.
– Jól beszorítom.
Szakállam mint megdühödött kefe
sikálja a fekete levegőt:
Szórakozunk?
Mi lett volna, ezzel a fáradsággal,
mindjárt ezt belerakni? Nem riaszt fel folyton,
s maga se végeskedik ennyiszer ebben a
lukban, ahol még én is alig férek.
Mond valamit – mormogta szórakozottan,
s a szőröket
visszaszórta a Niveás dobozba –
ha akarja: leszerelem az egészet. Én megértem.
De hát – ne legyenek illúziói:
a fogakat is,
meg a fákat
minden éjjel, ugyanígy…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése