Önmagamig mentem, nem tovább.
Vers volt sok. Még több árvaság.
/Addig a pontig el (részlet)/
Ez a két sor elég is lenne értékelésnek. Sőt, az első mondatban az is benne van, amiért szerettem ezt a kötetkét, és az is, amiért nem. Önmagamig mentem: piros pont. De… nem tovább. Kérdés: mehet-e egy költő tovább? Szerintem minimum meg kell próbálnia. Ayhan Gökhan próbálkozott, de nem tudott átlépni egy falat. Vagy ha úgy tetszik: nem tud felállni a fotelapa-apafotelből. Rengeteg a feldolgozatlan gyász és értetlenség. Én nem ismerem a költőt, de mintha ennyi oldal után sem tudta volna kidolgozni magából a történteket. Ez nem is meglepő, egy apa eltűnése és egy anya halála rengeteg kérdőjelet hagy(hat) maga után. Pszichológus sem vagyok, de nem éreztem, hogy A. G. kitárja a lelkét. Virtuózkodott – ez helyenként jól sikerült, másutt nem –, de valami végig zárva maradt benne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése