Vágyat érezni és birtokolni – a kettő között óriási különbség van.
Erlendet aztán tényleg szépen elfújta ez a nő, mint egy porcicát. Jött a kis gusztustalan sárga komódjával, és az amúgy is élet – és döntésképtelennek látszó srácból totális hülyét csinált. Minden egyes oldal után meg tudtam volna pofozni Mariannét a hisztik, szeszélyeskedések miatt.
Aztán rá kellett jönnöm, hogy én kedvelem Erlendet, akármilyen szerencsétlen szegény, és majd' megőrülök, amiért végig kell néznem, hogy behálózza az a nő . Szegényke csak tempózik abban a véget nem érő medencében, és sehogy sem tud kikászálódni belőle.
A regény első felében minden olyan élettelennek tűnt, ilyen egy kapcsolat? , kérdeztem magamtól, ilyet még sose láttam/hallottam. Hogy egyszer csak úgy beköltözött hozzá az a nő , és maga sem érti, hogyan. ( Jó,utána az is eszembe jutott, hogy talán minden kapcsolat így kezdődik: egyszer csak ott termünk egymás életében. ) Aztán szép lassan rájöttem, hogy Erlend élete maga az élettelenség, a tehetetlenség, az ide-oda úszkálás, a filozofálgatás és döntésképtelenség. Egyszerre nevetséges és bájos, amikor néha büszke magára, mert végre képes volt véleményt formálni vagy dönteni valamiben. Később persze kiderül, hogy hátulról mindig az a ribanc!!!! Marianne volt, aki irányította őt.
(…) minden erőmmel azon voltam, hogy érezzek még valamit. Ez a félmondat igazán jellemző főhősünkre. Hogy nem érez, hanem érezni akar. Nem tesz, hanem tenni akar. Korunk hőse? Oblomov?
Az, hogy ilyen indulatokat tudott kiváltani belőlem a mű, már jelent valamit. Ha rossz lenne, egyszerűen hidegen hagyott volna. De nem, mert sajnáltam ezt a srácot, és utáltam azt a … nőt, és kíváncsi voltam, hova vezet a közös vergődésük, amit kapcsolatnak hívnak, és amiről ezidáig egészen más elképzeléseim voltak (kezdve ott, hogy [az én világomban] az ember nem költözik össze valakivel [ellenkező neművel és nem barátilag , tehát értsd jól], akibe nem szerelmes, hanem úgy van vele, hogy ha elég erősen próbálkozik, talán még szerelmes is lehet , bár talán én vagyok régimódi, vagy idealista).
Az értékelésekből azt vettem ki, hogy van ennél jobb könyve is az írónak. Egészen kíváncsivá tett, ugyanis ez sem volt rossz egyáltalán. Szerintem fogok még tőle olvasni.
(Nem tudtam értelmezni a könyv végét, de remélem, hogy a 189. oldalon az jönne, hogy és akkor Erlend kipattant az ágyból, és az éjszaka közepén kitaszigálta az utcára azt a pióca Mariannét a rugdalózóival együtt .)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése