A könyv hatása alatt állva csak moly.hu-s értékelésemet tudom bemásolni ide.
Humbert Humbert saját maga is úgy gondolja, hogy megrontotta Lolitát. A törvény is ezt állítja, minden bizonnyal. Talán a józan ész is…Szerintem Lolita rontotta meg Humbertet, de az egyetlen szereplő, akit igazán lehet utálni, az Clare Quilty. Minden modorossága és még a haláltusája is gusztustalan. Éppen ezért megdöbbentő, hogy Lolita őt szerette inkább, mint az odaadó, őt bálványként imádó Humbertet, aki NEM követett el erőszakot rajta. Ha Lolita nem csókolja meg, nem kelleti magát neki, ő valószínűleg sosem lép, csak távolról csodálja, néha végigsimítja nimfácskája karját.
Humbertnél szimpatikusabb világirodalmi figurát keveset ismerek. Engem kicsit emlékeztetett az Utas és holdvilág Mihályára, aki édesen tutyimutyi és tehetetlen. Legalábbis a mű elején. Aztán megható küzdelme önmagával és Lolita személyiségének csorbáival (szinte csak azok vannak) megkeményítik, de nem annyira, hogy ne tenné őt tönkre a visszautasítás.
Az is csoda, hogy Humbert, azaz Nabokov képes volt egy ilyen ellenszenves figurát, mint amilyen Lolita olyan szemmel nézni és leírni, hogy az olvasó is bájosnak lássa időnként. A zseniálisan eltalált szójátékok, költői (!) képek és mondatfüzéreknövelték a mű olvasásával járó élvezetet.
Páratlan, csak ezt tudom mondani.
Szerettelek. Ötlábú szörnyeteg voltam, de szerettelek. Hitvány voltam, nyers és gyalázatos és minden egyéb, mais je t'aimais, je t'aimais! És voltak időszakok, amikor tudtam, hogyan érzel, és pokoli volt tudni, kicsinyem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése