2012. március 15., csütörtök

Szerb Antal: Utas és holdvilág

A cím kissé becsapós volt számomra: impresszionista jelleget véltem felfedezni benne, és valami kőrösizoltánosra vártam, persze alaptalanul. Talán csak ilyet kívánt a tudatalattim. Ennek ellenére nem volt negatív élmény a regény. Sőt. Meglepett, hogy magamra és másokra ismertem szereplőiben.


Mihály szegény a tipikus "nem nagy dolgokra hivatott ember". Olyan, amilyen rettegek lenni, és amilyen valószínűleg leszek/vagyok/voltam. Már a gyermekkori játékokban is csak asszisztál a szép, tragikus sorsra hivatott Éva és Tamás mellett. Mindig ő az áldozat. És még szeret is az lenni. Megházasodik, mert már illendő, de Erzsi nem ébreszt benne olyan mindent felemésztő szerelmet, mint amilyet Évának csak az emléke, halvány árnyéka kelt a szívében. Olaszországi nászútján ráébred, hogy nincs mit kezdenie életével, és tulajdonképpen semmit nem csinált még, amit igazán szeretne. Lelkesedése megvan, de tökéletesen ambíciótlan. Lehetne vonzó, erőt sugárzó férfi is, de valamiért nem megy, valami hiányzik. Kutatni kezdi régi barátait, és rádöbben, hogy mindegyikre nagy sorsot mértek ki: Ervin híres szerzetes lett, lemondott minden vágyáról, Tamás Éva segítségével végrehajtotta eszményi öngyilkosságát, Éva pedig nagy emberek szeretője, igazi végzet asszonya lett. Még elhagyott felesége, Erzsi előtt is kalandos viszonyok lehetősége tárul fel. Ő persze nem él ezekkel, kielégíti kisszerű élete, a takarékosság puritán örömei. Mihályban azonban él a vágy ezek után, mégis visszatartja magát. Öngyilkossági kísérlete is szánalmasan komikus véget ér: becsengetnek hozzá, és elviszik egy keresztelőre, hogy ő legyen a keresztapa. 

Nem tudhatom, minek szánta ezt a művet Szerb Antal, de remekül ábrázolta a felesleges ember alakját. Jól célzott ütés, egyenesen gyomorszájra. Köszönöm az emlékeztetőt!


[...] mindenki keresse a saját halálát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése