Gérard de Nerval: Sylvie

Hű, ez nagyon jó volt. Nehéz megmondani miért. Szeretem, ahogy elhomályosítja mi mikor történt, ahogy a múltba tekint, ahogy keverednek a tó vizének tükrében a szeretett nők arcképei. Különleges atmoszférája van, szinte lebeg az egész mű, és az utolsó két szó (illetve egy szám és egy szó) akár egy nagy jelzőoszlop, váratlanul fúródik a történetbe: kijelöl egy konkrét időpontot. Az olvasó visszamenőleg sakkozni kezd: mi is történt, és mikor? De zavaros az egész. Nem lehet kibontani, vagy legalábbis én nem tudom kibontani. Valahogy nagyon mélyen értem ezt a művet, és sok dolgot mégsem. Holnap belenézek pár tanulmányba, ami foglalkozik vele. Karc-anyagnak is kitűnő mű, rengeteg irodalmi alakot, alkotást, festményt, zenét és létező helyszínt említ. És mégis ott van ez a varázsos, lebegő, sehová sem köthető gyönyörűség…

Umberto Eco: Hat séta a fikció erdejében

Tiszta, alapos könyv, és bár szakirodalomként adták fel mégsem hasonlítható a kimondhatatlan című borzadványokhoz, melyek lapjain a szerző latin-görög szavakat dobál az unott kényszerolvasó arcába. Ennek ellenére rengeteg ideig olvastam, mert lusta vagyok, és mert nagyon nem szeretek mostanában olvasni (a magyar szak áldásos következménye), és értékelést sem tudok írni, csak nyavalyogni. Pedig ez a könyv nem érdemli meg, Eco sem érdemli meg, mert zseniális, érthető, elgondolkodtató és sokat segített két szemináriumon elhangzottak megértésében.

Takács Zsuzsa: A test imádása / India

Vegyes, vegyes... volt már tőle jobb is.

Ölelés

Érintse bőrödet bőrömbe vésett, 

száraz panaszom? Félek, 

hogy verejtékezésem elárul. 

Fontold meg jól a következményeket. 

Akárhogy döntesz, igazad van. 

Messzebb tőled, vagy közelebb: 

oda állok, ahova akarod.

Juhász Ferenc: A szarvassá változott fiú

Zseniális, páratlan, katarzis. Színpadon. Olvasva (is) gyönyörű és megérint. Juhász Ferencről alig hallottam valamit, ezzel a művével berobbant, belém robbant, és kitörölhetetlen, amit művelt velem.

gyere vissza édes fiam, ó, gyere vissza, 

mert én csak révülök, 

szikáran betölt a benti-látomás, 

szikrázik a korhadt, deres szerveken, 

mint kerítésen lógó fagyott ingeken 

a tél-reggeli kakaskukorékolás, 

én hívlak, a te édesanyád, 

gyere vissza édes fiam, ó, gyere vissza, 

a dolgoknak adj újra elrendelést, 

a tárgyaknak fegyelmet, szelídítsd meg a kést, 

a rakoncátlan fésű mutassa meg magát, 

mert én már két ikrás, zöld szem vagyok, 

áttetsző-könnyű, mint a szitakötő, 

akinek, fiam, te jól ismered, 

tarkója, s állkapcsa között 

két kristály-alma tölti ki a koponya-üreget, 

csak arc-nélküli két óriás-szem vagyok 

és nem-földi dolgokat látok ezekkel, 

gyere vissza édes fiam, ó, gyere vissza, 

igazíts el mindent a lélekzeteddel

Tóth Krisztina: Porhó

Ismerős vagy nekem, mint levetett kesztyűnek a mozdulat.

Honoré de Balzac: Sarrasine

Már a Goriot apót is szerettem Balzactól, de arról fogalmam sem volt, hogy ilyet is tud írni. Nagyon jó, meghozta a kedvem az Emberi színjáték többi darabjához is, úgyhogy majd egyszer…

És vagy az ő bravúrja, vagy az én figyelmetlenségem, de nem vettem észre a kerettörténetbeli egyik szereplő és a betétsztori egyik szereplőjének azonosságát, úgyhogy meglepetések értek bőven a művet feldolgozó szemináriumon. :)

rövid, kötelező szabadkozás

Mióta magyar szakos egyetemista lettem, rengeteget írok - csak nem ide. Egyszerűen írásundoritiszem lett, és csak akkor gépelek, ha muszáj. Ezt a blogot viszont nem szeretném elenyészni hagyni, úgyhogy most pótlólag bejegyzek pár gondolatot minden általam olvasott műről. Meglátjuk, hogy sikerül-e szeptemberre visszamenőlegesen dátumozni az akkori olvasmányaimat, ha igen, az szuper, ha nem, akkor valahogy jelzem majd, hogy szeptemberben olvasódtak.

...És most megrázom magam, viszlát, lustaság, helló könyvesblogolás! :)