Tandori Dezső: A járóbeteg

Nehéz ügy, nehéz ügy. Szeretek is küzdeni egy verssel, egy versért, meg nem is. 

Van, hogy ráunok. Félreteszem. De nem lehet, hogy nem értem...! És újra a kezembe kerül. Csiki-csukit játszunk.

Csak az a kérdés, ki győzi meg előbb a másikat. Tandori engem, vagy - mivel a költővel nem áll(hat)ok személyes kapcsolatban - lusta énem az érdeklődőt.

Nemcsak meghalni az, ami

Nemcsak meghalni az, mi vágyott 

cselekedetnek már hiányod, 

ami utána jön, szerencsét- 

lennek szerencsétlenje lesz még.

Elégni, összerothadozni, 

és ehhez magad hozni, hozni, 

minden semmi érvénytelenből, 

abból ott… meg ebből… emebből!

De ha mindent is abbahagynál, 

tátong, amibe belehaltál 

elevenen. És – eleven 

halott – rád vár, mégis legyen,

valami legyen, ami lesz, 

ne hasonlítson semmihez, 

akarod vagy nem akarod, 

ott vagy megint, más-ugyanott,

vagy valakivel újra el- 

kezded, együtt múljatok el: 

talán utolsó forduló; 

szem, szárny, láb, bél – kiforduló…

Jó, persze jó – 

csak semmire se jó.