Nemes Nagy Ágnes verseit igen töredékesen ismertem ezidáig, most volt először kedvem és időm egyszerre – ez nagy dolog, ritka csillagállás! – ahhoz, hogy jobban elmélyüljek bennük.
Volt jó is, kevésbé jó is. Tetszettek a képei, a rímek. A témákat is érdekesnek találtam. De: valami kis (vagy nagy…?) plusz hiányzik nekem ahhoz, hogy a magaménak mondhassam a NNÁ költeményeit. Így csak azt tudom rájuk mondani, hogy jók-jók, kedvesek, de nem lobbantottak lángra, és nem szórnak szikrát tőlük a szemeim, szóval semmi szédítő, hevítő, különleges élményt nem nyújtottak, amit én a költészettől, a versektől általában (el)várok.
erkölcs és rémület között,vagy erkölcstelen rémületben,mesterségem, mégis te vagy,mi méred, ami mérhetetlen,ha rángva is, de óraként,mely képzelt ütemet rovátkolaz egy-időn – mégis a fénytelválasztja az éjszakától.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése