Idősebb Bovary és felesége kicsit sem izgattak, talán egy cseppet untam is történetüket. Ifjabb Charles Bovary azonban már több érdekességgel szolgált. Első, nála jóval idősebb feleségéről még szívesen hallottam volna, és Emma már feltűnésekor sem volt szimpatikus, bár félreértettem jellemét.
Azt hittem, hogy Emma csendes, engedelmes és hálás fiatalasszony lesz, ehelyett felnőtt létére is a romantikus regények világában élt, nagyobb szerelmet várt, nagyobb lángolást, kalandokat.
(Jelleme szerintem hasonló Mathildéhoz, a Vörös és feketéből)
Emma túl ábrándozó volt ahhoz, hogy szeressem, férje pedig túl földhözragadt. Folyamatos sopánkodások közepette olvastam, hogy nem tűnt fel neki sem felesége vágyakozása, sem későbbi házasságtörtései.
Homais úr, a gyógyszertáros igazi idegesítő okostojás, felesége pedig tökéletesen szürke, bár legalább jó anyának tűnik.
Léon Dupuis kezdetben még szimpatikus is, később azonban papuccsá válik, és ezzel minden vonzerejét elveszti.
Rodolphe Boulanger csábítása szerintem otromba és felelőtlen volt.
Lheureux egyszerűen tenyérbemászó, az erkölcsöt nem ismerő kereskedő zsánerképe, ha lehet ezt a szót használnom rá.
Első mondatom talán tévedés. Mert mégis van egyvalaki, akit szerettem, akit sajnáltam, akivel együtt tudtam érezni. Ez pedig Justin, aki a háttérben maradt, és reménytelenül, magáért szerette Emmát. Az ő jelleme valóban meghatott.
Minden mosoly az unalom ásítását takarja, minden öröm egy-egy átkot, minden élvezet a csömört, s a legízesebb csókok sem hagynak egyebet az ajkon, mint egy magasabb gyönyörűség megvalósíthatatlan ábrándját.
