Hétfőn a könyvtárban első dolgom volt, hogy megkeressem a könyvet. Annyira megtetszett a címe, és a történetfoszlány, amit a trailerből megismertem, hogy ki is vettem. Még aznap délután olvasni kezdtem, és képtelen voltam letenni. 2 nap (3-3 óra délutánonként) kellett az elolvasásához, és el sem hittem, hogy már a végére is értem. Hihetetlen olvasmányélmény volt, és biztosan újra fogom olvasni.
Leginkább a szókimondás, a dolgok nevén nevezése döbbentett meg. S ez a csodálkozás arra is rávezetett, hogy én magam mennyire félek a "tiszta" beszédtől. Kundera nem fél leírni, hogy -már-már ambivalens módon- ott van az emberben a jó, a sok emelkedett érzés, és mellette a... szar. Még most is furcsa leírni. Az is furcsa, hogy eddig erre olyan nézőpontból, mint az Író, nem tekintettem még soha. Közhelynek tűnhet, és mégsem az. Nem Coelho féle "az ég kék, és az emberek szoktak szerelmesek lenni" megjegyzések töltik meg a regényt, hanem mély igazságok. Fájdalmas igazságok.
A regény a cseh történelem egy keserű szeletét is bemutatja, úgy, ahogy eddig sosem hallottam róla. Már csak emiatt is tanulságos volt elolvasni, de ennél jóval többet adott.
Tomás alakja egyszerre volt vonzó és taszító, haragudtam rá azért, mert nem képes megelégedni Teresával, aki a kedvenc szereplőm lett volna, ha nincs ott Sabina. Az ő eszméi voltak a legvonzóbbak számomra, még az árulás-sorozattal együtt is. Franzot viszont sajnáltam.
"A szerelem annyit jelent, hogy lemondunk az erőnkről" , írja Kundera. És ennek tökéletesen eleget tesz Teresa alakja. Jól megírt történet, remek cselekmény. Bekerült a kedvenceim közé.
"Nem a szükségszerűség, hanem a véletlen van teli varázzsal. Ahhoz, hogy a szerelem felejthetetlen legyen, úgy kell röpködnie körülötte az első pillanattól a véletleneknek, mint a madaraknak assisi Szent Ferenc vállánál."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése