A könyv legelején nem volt szimpatikus Julien karaktere. Micsoda aljas képmutató...! Csak a pénz és a feltörekvés jár az eszében...! Ésatöbbi, ésatöbbi. Aztán a tudása miatt kezdtem el becsülni (mint az embereket általában). És szép lassan megkedveltem. Végül rájöttem: nem ő volt képmutató! A század volt képmutató, amiben élt. Sőt, továbbmennék: a világ képmutató. Hiszen ma is ez megy! Minden különbség annyi, hogy a társadalmi osztályok már nem ilyen nehezen átjárhatóak, talán. Illetve az elnevezések változtak. Már nincs pair, herceg, hadnagy, csak szegények és gazdagok. Ettől a felismeréstől fogva máshogy tekintettem Julienre. Szerelmét de Renalné iránt először kételkedve néztem, de végül annyira megkedveltem őket, hogy nekem is fájt, mikor el kellett szakadniuk.
A szemináriumban töltött időszak nem tartozik a kedvenc részeim közé, Pirard, Castanéde... mikor de la Mole márkihoz kerül, már érdekesebbé válnak a dolgok. A márkit megjelenésétől fogva szerettem, nem így Mathilde-ot. Gőgös, utálatos. És ez a véleményem nem változott. Még a regény végén, Julien megmentésére tett kísérletei közben is mennyi színészkedés, még Julien halála után is mennyi, középkorra emlékeztető hősies játszma! Valóban el tudom hinni, hogy Julien halála után 1-2 évvel Mathilde hozzáment egy előkelő, üres férfihoz, és elfeledte a rendkívüli Julient, gyermekéről pedig nem is gondoskodott.
Nem ilyen volt de Renalné szerelme. Szó szerint sírig tartó. És még utána is.
Ha Julient halála után Voltaire istene várta, akkor minden bizonnyal egy jobb világba csöppent.
Remek regény. Ajánlom!
Csak én tudom, mi telt volna tőlem. Mások szemében legfeljebb kérdőjel vagyok!
Julien Sorel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése