Orbán Ottó: A kozmikus gavallér

Szerencsés esetben a sugallat varrótű, a verssor cérna, 

s a költő foltozó szabó, aki összeölti a foszló végtelent, 

hogy gőzzel és porral teli műhelyében fölsegítse 

egy addig nem észlelt jelenségre a ráillő nevét.

/Oszt modern vagy posztmodern? (részlet)/

Eddig ebben a kötetben találtam a legtöbb olyan verset, ami nem mozgatott meg, viszont a kiemelkedően jó darabok miatt még így is megérdemli a négy csillagot. Szeretem, ahogy O. O. gondolkodik a világról, és ahogy két mondatban összesűrít nagy gondolatokat anélkül, hogy negédes bölcselkedővé válna.

Orbán Ottó: A keljföljancsi jegyese

Összességében sokkal dallamosabb és lágyabb, mint a kései költészet, de ez most tetszett. Arányos, szép, de odacsap és gúnyolódik is párszor. Ezt szeretem legjobban O. O. verseiben. A politikai/társadalmi üzenetet közvetítő versek különösen erős pontjai a kötetnek.

Este az embereknél

elegem van a történelemből 

tízezer helyszínén tízezer változatban 

mindenki mindig ugyanazt csinálja

új nyelven akarok beszélni 

amelyben nincs olyan szó hogy világzsidóság 

sem olyan mondat hogy ez egy fasiszta nép

a mindenség sötétjében egy verssoron kuporogva 

mint tábori székén Bartók 

fonográfhenger és jegyzetblokk helyett

a csontjaimba rögzítem 

hogy a gazdátlanul összedőlő templomokban 

ahol még megvan az ajtó

a deszka ujjnyi résén át mit fütyül a szél 

hol a kaddist hajlítgatja sivítva 

hol egy elcsukló csángó siratót

Orbán Ottó: A föltámadás elmarad

ők voltam én, veszély és élvezet, 

ők megmaradnak, ha én elveszek, 

butaságuk, gyönyörük halhatatlan, 

föltámadnak majd száz és egy alakban, 

ágyban, padon, füvön és sírkövön 

rázza őket az őskori öröm, 

öl és öl közt a kétfázisú áram; 

zengd őket, föld, ők folytatják a vérem, 

ők nyögdelik, hogy leégett a menny, 

és megváltás, ha van, csak idelenn, 

csak általuk, bennük, a pillanat, 

mint légypapírhoz, csókjukhoz ragadt, 

örömükben vereségem ragyog, 

halálomban is életük vagyok, 

vér a vérükből, kéjükkel rokon, 

lihegésük süt át a csontomon.

Foghíjas száj, lefittyedő ajak (részlet)

Közel sem olyan jó, mint az utolsó kötetek. Már említettem: a közeledő vég jót tesz a költészetnek. Megjelentek itt is azok a dolgok, amiket szeretek Orbán Ottóban: villanásnyi időre, egy rövid versrészletben, néhány egymás után írott szó kimondásakor érzett különös szájízben. Töredékesség és elnyújtottság, csiszolatlanság. Lefaragásra váró végtelen sorok. A hosszúság tompította a versek élét, nem vágtak igazán.