Ha őszinte akarok lenni: a rövidsége ellenére kínlódás volt. Az elején még úgy éreztem, hogy na, tudom én ezt az Esterházyt szeretni, nem is áll olyan távol tőlem. És sajnos kiderült ismét, hogy de. Az elejét meg a végét tudtam élvezni valamennyire, a többit nagyrészt nem tudtam hova tenni, nem érdekelt, nem értettem, vagy nem érintett meg. Megint azt kell mondanom, hogy nem való nekem Esterházy, valamiért taszítanak a szövegei, illetve 10 oldalnál többre nincs hitelesítve nálam. Sajnálom, mert érdekelnek az írásai, de csak nagyon nehezen tudok elmélyülni bennük.
Azért az pluszpont, hogy felfedeztem néhány átvett idézetet a mű elején „beígért” szerzőktől, és nagyon büszke lehettem magamra. :D
Látod, nyitott vagyok, mint egy seb, nyüszítek, vinnyogok. Annyira lágy, hogy minden pillanatban szerelmes tudnék lenni. Nem valami guszta látvány. Silány anyagból vagyok, kicsikém… Az elesés! mely ott a gyöngeség és a bűn közt húzódó határon, ahol az ártatlanság helyet cserél a bűnnel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése