Ajánlás miatt kezdtem bele. Iskolaregény, hát valami Abigélesre, Kollégium blues-osra számítottam. Részben beletrafáltam, de kisebb részben: ez a könyv valahogy több is volt, más is volt.
Igazság szerint rengetegszer felháborított, amit műveltek a fiúkkal, és amit műveltek egymással. Nyilván azért is, mert nő vagyok, képtelenség számomra épp ésszel felfogni ezt a buta hierarchiát, ahol az van felül, aki a nagyobbat üti. De ha belegondolok: nem így van-e ez a társadalomban is? Ha jók a kapcsolataid, védett vagy. Ha kegyvesztett leszel, jaj neked.
Éppen ezért volt ijesztő, hogy tizenéves fiúk a felnőttek gonoszságával kínozzák egymást. Különösen az olyan lelkek szenvedése érintett meg, mint amilyen Medve vagy Bébé voltak.
Nem mindig értettem, hogy a fiúk miért nem fognak össze már az elején a Merényi-klán ellen. Sokkal többen voltak, és nem tartoztak volna azzal nekik hogy odatartsák az arcukat, ha meg akarják őket ütni. Na mindegy.
A lényeg, hogy rengeteget szörnyülködtem, sajnálkoztam, de a történet végig lekötött. És amikor már nagyon keserű volt minden, akkor mindig jött egy ereklye, és piff. Aki olvasta, érti.
Ötös. Medve, leülhet.
De mit akar ő annyira kifejezni, egyáltalán? Nincs semmi mondanivalója számukra. Miért bajlódjon gyarló szavakkal és bamba cselekedetekkel, amíg összeáll belőlük valami rozoga látszat, hogy érthessék az emberek? Dögöljenek meg. Semmi köze hozzájuk. Esze ágában sem volt, soha nem akart egy percig sem az emberek közt élni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése