Három halál: bevezetőnek jó, bár nem ezt tartom a leghangsúlyosabb történetnek a könyvben. Mindenesetre hozzásegített annak a látásmódnak elsajátításához, ami a halálra a kikerülhetetlen, természetes dologként tekint, minden misztikum nélkül (vagy legalábbis erősen profanizálva). Szimpatikus látásmód lett ez számomra az utóbbi időben.
Mennyi föld kell az embernek?: Tipikus emberi tulajdonság, a lehető legszemléletesebben ábrázolva. Szinte filmként láttam magam előtt a gyöngyöző homlokú Pahomot, aki már szinte biztos benne, hogy nem fog időben megérkezni, és utolsó erejét megfeszítve rohan. És végül: hiába minden. Csak akkora föld az övé, amekkora területen eltemetik. Megrázó történet volt, bár nem a legmegrázóbb, számomra.
Két öreg: Remek tanmese. Igazán elgondolkodtatott. Lehet, hogy feleslegesen menetelek valami felé, mikor itt van karnyújtásnyira a hely, ahol hasznossá tehetem magam...?
Ivan Iljics halála: Borzalmas. Borzalmas volt végigkövetni Ivan Iljics halálát. Milyen apróságok vezethetnek idáig...! És a felesége viselkedése... undorító és valahogy mégis természetes volt. Mármint... ezt vártam tőle. Szörnyű, hogy az ember végül is teljesen egyedül van, olyan totálisan egyedül, akárhányan is vannak körülötte. Meghalni is csak maga fog, bárki szorítja közben a kezét.
Kreutzer-szonáta: A legjobb, a legeslegjobb írás a kötetben. Nem is tudom érzékeltetni szavakkal, mennyire nagyon tetszett. Pozdnisev tapasztalatai a társadalom romlottságával kapcsolatban megrémítenek. Nem is létezik hát igazi, tiszta kapcsolat? Minden csak a bujaság fertője? Először nevetségesen konzervatív, az élvezetek minden nemét elutasító elvakult embernek láttam, azután pedig annak ellenére, hogy nehezemre esett, igazat kellett adnom neki. Az elején csak bizonyos gondolatokban, a vége felé pedig már majdhogynem teljes egészében. Egyetlen kapaszkodóm maradt: hogy nem szerelemből nősült, csak azt hitte, hogy szerelmes. De ez gyenge kapaszkodó, mert mi van, ha minden ember csak azt hiszi, hogy ez az igazi tiszta és nemes érzés, s közben csak az érzékekre keltett múlandó benyomás? Vagy mi a helyzet, ha csak ennyi az egekig magasztalt szerelem? Puszta múlandó benyomás. Lehet. Biztos. De akkor nincs benne semmi vágyni való. Vagy van? Kérdések, kérdések. Ezret meg ezret hagyott maga után ez az írás.
Bál után: Talán elhamarkodottan ítélek, de ez volt a leggyengébb láncszem az egész könyvben számomra. Eltörpül a többi írás mellett, de rossznak sem mondanám. Ha a többi írás házi pálinka, akkor ez csak limonádé.
Talán nem úgy éltem, ahogy kellett volna – hasított elméjébe a sejtelem. – De hogyan lehetséges ez, amikor mindent úgy csináltam, ahogyan kell?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése