az érzelmekben minden összefügg
a szerelemmel és a verseléssel
mint grammatikai szóösszetétel
Kicsit összezavart ez a verseskötet. Eleinte szinte sértették a fülemet a rímek, meg olyan bugyutának tűnt az egész. Aztán ahogy haladtam előre, kiderült, hogy nem a két szép szemére kapta a József Attila - díjat. Egyre inkább tetszett, és el tudtam merülni a verssorokban, a szöveg mögé láttam, és így már egészen más volt olvasni. Továbbra is úgy gondolom, hogy van néhány „hogyan nevezzelek?”-vers, és akad olyan is, ami remekül kezdődik, és egy – szerintem – nem passzoló sor szétrombolja a harmóniát. Ennek ellenére az összbenyomás jó.
Szerintem fogok még olvasni Borbély Szilárdtól. Sőt, ha szerencsém van, jövőre tanítani is fog az egyetemen. ;)
[ a lábnyomát
A lábnyomát a ritmusát a hóban
a lábnyomát hogy szembe jön velem
a lábnyomát a frissen esett hóban
a lábnyomát hogy vissza követem
a lábnyomát a ritmusát a léptét
a lábnyomát hogy szembe jött velem
a lábnyomát a cipőinek léptét
a lábnyomát hogy vissza keresem
a lábnyomát a léptek ritmusában
a lábnyomát hogy szembe jön velem
a lábnyomát a vissza ritmusában
a lábnyomát hogy nélkülem megyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése