Előző olvasmányom Karinthytól meggyőzött arról, hogy érdemes folytatnom "komolyabb" művei olvasását. A Capillária jó ajánlólevéllel érkezett hozzám, így el is olvastam. Újabb nagybetűs katarzis.
Összehasonlíthatatlanul jobb volt Gulliver első útjánál, pedig azt is nagyon szerettem. A férfi-női kapcsolatról több nézőpontból, több műfajból, több szerzőtől is olvastam már, nőktől nőkről, férfiaktól férfiakról és nőktől férfiakról, meg férfiaktól nőkről... száz szónak is egy a vége, sok érdekességet megjegyeztem, de a Capillária valami egészen újat mutatott.
Először kicsit felháborított az oihák leírása. Ez furcsán hangozhat, mert külsejükre csupa bókot szórt Karinthy, de mintha érdektelen, csupán az élvezeteket hajszoló lények lennének. Nem is vágyom oiha lenni. Valahol a bullokok és az oihák között lenne jó elhelyezkedni. Gondolkodni, töprengeni, és nem csak folyamatosan élvezethajszolással tölteni az időt.
Ambivalens érzelmek támadtak bennem az olvasás után. Jó, ez csak egy utópia. Egy kitalált történet. De van alapja! Vagy nincs? Hogyisne volna! De így van? Jól látja Karinthy? Igen. Vagy... talán mégsem? Ha igen, akkor az részben kiábrándító, részben zseniális. Karinthy felismerése zseniális, az ember meg...
Képtelen vagyok eldönteni.
És a férfi végtelen önzésében nem vette észre a két főbenjáró élvezeti cikk, nő és rostélyos közti lényeges különbséget: hogy a rostélyos nem harap vissza, ha beleharapok, de a nő visszaharap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése