Madách Imre: Az ember tragédiája

Újraolvasás volt ez, de megérte. Többször is került már kezembe a Tragédia, de azt hiszem, hogy most értem meg igazán a megértésére. Mivel könyv formájában nem találtam meg itthon, a MEK felületén kellett olvasnom, ami lassította is, nehezítette is az olvasást, de teljes mértékben megérte.

Nehéz kiemelni kedvenc színt, mert mindegyik zseniálisan van megalkotva. Leginkább elgondolkodtatott a londoni szín, a Falanszter és az eszkimó-világ. Szinte hihetetlen, hogy egy ember képes ilyen dolgokat megfogni, leírni, átadni. Ha egész életében csak ez az egy műve készült volna el, akkor is világirodalmi rangúvá emelte volna számomra.

Helyes vagy nem helyes, legtöbbször egyetértettem Lucifer gondolataival, és szimpatikusabb alak volt számomra, mint az idealista Ádám vagy a színenként változó Éva. Ha gonosz is volt a szándéka, szavait nem éreztem hamisnak, mert éppen a történelem igazolta őket. Isten végső válasza így Ádámnak kielégítő lehetett ugyan, én mégsem tekintettem annak. Talán cseppet tisztult a kép, de a borzalmak jóval erősebben hatottak rám, mint az Úr buzdítása a küzdelemre. Nagyságrendekkel erősebben. Tehát hitemben ez a mű sem erősített meg, de a jelentős kérdésekkel kapcsolatban elgondolkodtatott, s azt hiszem, ez sosem felesleges.

Ím, nagy Isten,  

Tekints le és pirulj, mi nyomorult,  

Akit remeknek alkotál, az ember!