Tracy Chevalier: A hölgy és az egyszarvú

Megvan a saját kis történetem ehhez a könyvhöz. Mármint ahhoz, hogy miért olvastam el. Röviden: azért, hogy megismerhessek általa valakit, akit egyelőre csak az olvasmányai (és néhány homályos benyomás) alapján van lehetőségem 'ízlelgetni'. Ez most itt nem is lényeges. A fontos az, hogy a sok komoly, megrágós mű után kellett egy ilyen is, egy igényes, magát olvastató ponyva.

A valós történelmi háttérből kiindulva egy pezsgő, sokrétű, érdekes sztorit hozott össze az írónő.
Nicolas des Innocents, a 'csábító' nem olyan egyszerű jellem, mint amilyenre bárgyú "csajozós dumájából" következtethetnénk, és ez szerintem nem is a Claude-hoz fűződő szerelmében nyilvánul meg, hanem Aliénor iránti kedvességében látszik leginkább. Aliénor a kedvenc alakom volt egyébként is, sajnáltam a sorsa miatt, míg Claude-on inkább csak nevettem. Makacs fruska. Nehezen hiszem, hogy valóban szerelmet érzett Nicolas iránt. Ugyanígy Nicolasról is nehéz elképzelni, hogy szerelembe esett. Esetükben inkább a ki nem élhető vágy feszültsége tartotta fenn az érdeklődést a másik iránt. Ha még a történet elején, az asztal alatt sikerül, amit akartak, akkor hamar kialudt volna a tűz. Egyébként szép keretbe foglalja a történetet az első és második 'asztal alatti találkozás' is.
Jean Le Viste feleségét egyrészt szerettem, másrészt sajnáltam, viszont nehezen tudtam belehelyezkedni a szerepébe a zárda utáni vágya miatt.
Valóban Aliénort tartom a legnagyobb jellemnek, bár ennek a regénynek kétségtelenül nem a felsőbb üzenet közvetítése, a világ megváltása (és a többi) a célja, azért mégis hordozott valamennyi értékes tartalmat. A befejezés olyan sután-furcsán sikerült, de megbocsátható. Egyszer olvasható, szórakoztató.

Hosszú évek tapasztalata megtanított arra, hogy kutyák, sólymok és nők mindig visszajönnek, ha az ember ott marad, ahol volt, és vár.