Ez nálam egy halovány hármaskát sem ért el.
Igazság szerint az utolsó húsz-harminc oldalnál kezdtem belelendülni, aztán hirtelen mindennek vége lett, olyan kurta-furcsa lezárással.
Nem tudom, hogy ez a könyv hibája, vagy az enyém, de végig úgy éreztem, hogy én ezt már láttam, olvastam, hallottam. Robinson Crusoe, Állatfarm, még egy cseppnyi 1984-et is véltem felfedezni benne [Nagy Testvér ~ Legyek Ura], de az elsőn kívül mindegyiknél kisebb lelkesedéssel/kíváncsisággal olvastam.
A fő problémát a szereplők okozták. Egyszerűen közömbös voltam irántuk. Röfire még ráfoghatjuk, hogy sajnáltam, de ennyi. Most így belegondolva, talán nem is olvastam még olyan könyvet a Robinson Crusoe-n kívül, amiben nem szerepel nő. Talán ez is benne lehet, de semmiképpen sem foghatom erre az élményt, illetve annak hiányát.
Nem is érdekelt az egész, hogy őszinte legyek, nálam ez a szigetre kerülünk és ott kell túlélnünk téma kifáradt már a Lost című sorozatnál, de hogy irodalmi példát hozzak, megint csak a Robinson Crusoe-t említhetem. Swift Gulliver-történetei is rokoníthatóak ezzel a témával, de klasszisokkal jobbnak találtam őket.
Ha az emberek általános jellemrajzaként tekintek rá, akkor azt mondom: oké, érdekes. Viszont a történet szintjén engem untatott is, és végig érdektelen maradtam, ami ritkán fordul elő velem olvasás közben.
Ébren kell tartani a tüzet = embernek kell maradni. Ez jó üzenet, és hasznos is, akárhányszor is olvassuk, mindig érvényes. Tulajdonképpen erre a három szóra tudnék adni neki egy ketteskét, és most furán érzem magam, mert könyvet ennyire rég húztam le. Mármint olyat, amit mások pozitívan értékelnek.
(…) mindent egybevetve, az élet rossz üzlet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése