Tóth Krisztina: Hazaviszlek, jó?

Tóth Krisztinától korábban már olvastam a Pixelt és a Vonalkódot. Mindkettő nagyon tetszett, úgyhogy elhatároztam, ebbe a gyűjteménybe is belekezdek, amelyben ötven írást olvashattam tőle.

Egészében tekintve az előbbiek jobban tetszettek, ebben a gyűjteményben ugyanis az 50 írásból „csak” 18 ütött igazán, legalábbis az én mércém szerint. 

Nevezetesen:

Szólánc, Nagy vonalakban a női szexualitásról, Perpetuum mobile, Háztartási parajelenségek, Labdák és csillagok, McEnroe és a baldachin, Űrcica, A lélek, Szirénke, Talált levél, Mámor, A Mansuelo-ügy, Sors nyiss nekem tért, Vót, Visszapillantó, Verárjúfrom, Térkép, és végül a címadó Hazaviszlek, jó?

Ezek viszont nagyon jók, frappánsak, igényesek, találóak (sorolhatnám…) voltak.

Szeretem, ahogy Tóth Krisztina ír. Valóban hazavitt, magához, én pedig egy percig sem ellenkeztem…

Ha már tudunk hóekézni, hasilélegezni, biciklizni, vezetni, vékony palacsintát sütni, pillangózni, ütvefúrni, élvezettel szülni, szóval eligazodunk az élet dolgaiban, de egy alkalommal mégiscsak tétovázva megállunk a járdaszigeten, mert az említett tábla, ÉN, ÉN, ÉN, A FÉRFI, egyméteres körzetben még sincs leszúrva, akkor előbb-utóbb, higgyük el, megjelenik a sarkon az a férfi. Autóval jön, az autó nagy, lehetőleg piros, ő pedig ott ül benne. Végigmér bennünket és kiszól: – Rám vársz, cica? Ilyenkor nézzünk jól a spermium szeme közé, mélyen, egészeg az agyáig, és lassan, magabiztosan feleljünk: – Nem. A menopauzámra.

Závada Péter: Ahol megszakad

Nagyon ráálltam mostanság a versekre, Závada Pétertől meg amúgy is olvastam már pár tetszetős darabot. Gondoltam, megveszem az első önálló kötetét. Nem volt pénzkidobás.

Beszéljen helyettem két vers:

Boldog óra

16h–20h-ig korsó Soproni 190 HUF

Élek, s ez ritka alkalom.
A fény kisujjnyi, törtfehér
sugár a kerti asztalon.
Tán megjössz, mire körbeér.

E nyári kert az árnyaké.
Nyugodt ez így ma. Gondolom.
A fény, akár az árpalé
szivárog át a lombokon.

Ma mégse jössz. A sarkon állsz.
A nap korongja fölragyog:
ezernyi égi vaskohász
locsolja szét a sörhabot.

Tudom, hogy ez nem épp vidám:
e nemjövés, ez ócska szesz
– élek, s ez nem az én hibám.
Ígérem, orvosolva lesz.

*


Jövőre harminc

„…én vagyok a vesék és szívek vizsgálója; 
és mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint.”

Vesémbe látsz, Istenem, mint a röntgen.
Viharlámpásod csontig átvilágít.
Jövőre harminc – szívem visszadöbben.
Ellátni innét a másvilágig.

Felelj dübörgő, fémes tapsaiddal,
valómban járjon át az égi szólam!
Nézd, félrever a szív, remeg a pitvar
-defibrillálj, ma még ne mondj le rólam!

Szobotka Tibor: Menyasszonyok, vőlegények

Szabó Magda olyan szeretettel írt a férjéről, hogy elhatároztam: olvasnom kell tőle valamit. Csakis csodás ember lehet, akit a kedvenc írónőm ilyen hatalmas szerelemmel szeretett. Véletlenül akadtam rá a Menyasszonyok, vőlegényekre, és azonnal megvettem.

Az alaptörténet érdekes. Hogyan bonyolítják a különböző párok szerelmi életüket a kuplerosné, Frida házában? Hogyan kapcsolódnak egymásba sorsok, amelyek aztán kétfelé válnak?

A regényt nem lehetett nem Szabó Magdához mérve olvasni. A szereplők, a szóhasználat, a fordulatok, de még csak a nevek is egészen "szabómagdásak". A történetből mégis hiányzik valami. Ha Magda néni azt írta volna (persze nem írta),  hogy egy lila macska szárnyakat növesztett, és felrepült a tetőre, azt elhittem volna neki. Mert jó körítéssel tálalja.

Szobotkánál valahogy ez hiányzik. Angéla személyiségét sem tudtam elhinni neki, de Vilmosét is nehezen. Pedig remek gondolatokat ad a szájukba, és okosan szövi a szálakat. Mégis hiteltelen. 

Az alakok nagyon érdekesek, helyenként túlrajzoltak, illetve nem indokolhatóak pálfordulásaik. Lili és Ernő kapcsolatának rajza tetszett leginkább, bár az is nagyon irreális, pláne a Szádon töltött időszakot nézve. 

Nem adatokkal alátámasztott korrajzot vártam, azt nem szeretem, azt viszont igen, hogy bármilyen irrealitást elhitessen velem az író. Ez úgy lehetséges, ha megtalálja a megfelelő szavakat.

A könyv inkább regényvázlat, átdolgozandó, és nem fogják már soha átdolgozni. Nem lesz a kedvencem. Azt viszont leszögezhetem, hogy soha nagyobb szeretettel könyvet még nem vettem a kezembe. 

Hálás vagyok Szobotka Tibornak azért, hogy Szabó Magdát szerette. Nélküle talán nincs is életmű... és az ilyen emberekre hatalmas szükség van. 

[…] megtapasztalta, hogy a valóság minden képzeletnél határtalanabb, éppen férfiak és nők viszonylatában […]

Vladimir Nabokov: Lolita

A könyv hatása alatt állva csak moly.hu-s értékelésemet tudom bemásolni ide. 

Humbert Humbert saját maga is úgy gondolja, hogy megrontotta Lolitát. A törvény is ezt állítja, minden bizonnyal. Talán a józan ész is…Szerintem Lolita rontotta meg Humbertet, de az egyetlen szereplő, akit igazán lehet utálni, az Clare Quilty. Minden modorossága és még a haláltusája is gusztustalan. Éppen ezért megdöbbentő, hogy Lolita őt szerette inkább, mint az odaadó, őt bálványként imádó Humbertet, aki NEM követett el erőszakot rajta. Ha Lolita nem csókolja meg, nem kelleti magát neki, ő valószínűleg sosem lép, csak távolról csodálja, néha végigsimítja nimfácskája karját.

Humbertnél szimpatikusabb világirodalmi figurát keveset ismerek. Engem kicsit emlékeztetett az Utas és holdvilág Mihályára, aki édesen tutyimutyi és tehetetlen. Legalábbis a mű elején. Aztán megható küzdelme önmagával és Lolita személyiségének csorbáival (szinte csak azok vannak) megkeményítik, de nem annyira, hogy ne tenné őt tönkre a visszautasítás.

Az is csoda, hogy Humbert, azaz Nabokov képes volt egy ilyen ellenszenves figurát, mint amilyen Lolita olyan szemmel nézni és leírni, hogy az olvasó is bájosnak lássa időnként. A zseniálisan eltalált szójátékok, költői (!) képek és mondatfüzéreknövelték a mű olvasásával járó élvezetet. 

Páratlan, csak ezt tudom mondani.

Szerettelek. Ötlábú szörnyeteg voltam, de szerettelek. Hitvány voltam, nyers és gyalázatos és minden egyéb, mais je t'aimais, je t'aimais! És voltak időszakok, amikor tudtam, hogyan érzel, és pokoli volt tudni, kicsinyem.

Albert Camus: Közöny

Meursault-t nem hatják meg azok a dolgok, amik hatással vannak másokra. Anyja temetésén nem sír, még a szerelemben is mondhatni közömbös.

Ő nem tartozik a minden lében kanál emberek közé. Akkor beszél, ha van mit mondania. Távol áll tőle minden érzelgősség. Marie, akit közvetlenül anyja halála után ismer meg behatóbban, talán épp ezért szeret belé. Marsault nem tiltakozik ugyan a ragaszkodás ellen, de képtelen viszonozni. Barátságai is furcsák. Mikor a tenyérbe mászó ismerőse kikiáltja, hogy ők mostantól cimborák, abba is csak beletörődik. A gyilkosságot sem baráti vonzalomból és revánsképp követi el. Csak az ital, a forróság, az élet, minden...

Szeretnék néha olyan közönyös lenni, mint ő.

Sebaj, hát akkor meghalok. Hamarább, mint mások, ez nyilvánvaló. De hiszen mindenki tudja, az élet nem éri meg, hogy végigéljük. Ha már egyszer meghalunk, világos, hogy nem fontos, mikor és miképpen kell meghalnunk.

Sylvia Plath: Az üvegbura

Ajánlás miatt kezdtem el olvasni, és sokan figyelmeztettek, hogy nagyon depresszív írás. Ah, ugyan már...

Azt hiszem, életem eddigi legnagyobb könyvélményei közé sorolhatom Az üvegburát. Plath élettörténetének ismeretében a mű még megrázóbb színezetet kap, de önmagában is fojtogatóan életszagú halálszagú, sűrű levegőjű, nyomott hangulatú. Magyarul: tökéletes táptalaj egy depresszióba süppedt fiatal lány történetéhez. 

Esthernek nagyon boldognak kéne lennie: egy hónapra New Yorkba mehet, hogy egy neves divatlapnál dolgozzon. Izgatottan várja, hogy megismerje a csillogás városát, de valahogy csak a mocsok talál rá. Míg egyik divatbemutatóról a másikra vergődik, cseppet sem érzi magát szerencsésnek. Nem olyan könnyen kielégíthetőek igényei, mint társnőinek, akiket néhány csinos ruha mérhetetlenül boldoggá tesz.

Hazatérve az üresség csak tovább nő Estherben. Minden terve kicsúszik kezei közül, nem tud, nem akar se írni, se olvasni. Képtelen aludni és enni. Mindenáron meg akar szabadulni a létezés béklyóitól, de teste nem engedelmeskedik. 

Az emberek látják, hogy segítségre van szüksége, csak azt nem tudják, mifélére. Megértő nőkre lenne szüksége, kap helyettük szakbarbár, érzéketlen férfiakat. Helyenként már úgy éreztem, hogy a legtisztességesebb lépés Esther anyjától az lett volna, ha hagyja meghalni lányát. De ő csak tovább kínozta a rákényszerített élettel. A sok jóakaró baklövéseiből végül mégis kisült valami: Nolan doktornő kezei között Esther lassú javulásnak indult, és újra beléphetett az élet kapuján.

Az őrült mindent kimondhat, neki szabad, szokták mondani. Nos, miután az ember olvasta a beteg Esther őszinte, borzalmas gondolatait, kétségesnek érzi az élet értelmét. Nem csak Esther életéét, hanem a sajátjáét is ezen a világon.

Páratlan, megrendítő, csodálatos. 

[...] életemben először éreztem magam iszonyatosan tökéletlennek. És ami a legrosszabb az egészben: mindig is ilyen tökéletlen voltam, csak még soha nem töprengtem el a dolgon. 

J. D. Salinger: Zabhegyező

Emlékeim szerint anno rajta volt a Nagy Könyv listán, és amúgy is sokat hallottam felőle. Nemrég egyik osztálytársam kezében is láttam, és nem sokkal azután, hogy visszavitte a könyvtárba, én is kikölcsönöztem.

Eleinte zavart Holden stílusa. Na, ez is csak arra megy ki, hogy lehessen alpári módon beszélni... biztos ezért olyan menő a kamaszok között. Aztán később már fejbe csaptam volna magam egy fagyasztott ponttyal. Mert szó sincs erről. Vagy inkább: ennél jóval többről van szó!

Caulfield egy tipikus meg nem értett tinédzser, aki jót akar, de valahogy sosem értékelik. A nőket úgy kezeli, ahogy megérdemlik: az értékesekkel jól bánik, azokkal pedig, akik csak egy numerára lennének alkalmasak, nem kezdi el futni az udvariassági köröket. Mikor kivételt tesz, súlyos következménye lesz...

Érthető, hogy egy Holdenhez hasonlító fiatalember nem bírja sokáig épp ésszel a világban. Túlzott érzékenysége és kifejlett igazságérzéke képtelenné teszi arra, hogy eltekintsen a világ őszintétlenségeinek, kétszínűségeinek ostorozásától. 

Sok kamasz indul olyan tiszta lélekkel az életbe, mint ő, de kevesen maradnak ilyenek felnőttkorukra. A társadalom nem nézi jó szemmel a lélek tisztaságát. Milyen kár.

Jó kis könyv volt, de semmi eget rengető.

Soha senkinek ne mesélj el semmit. Ha elmeséled, mindenki hiányozni kezd.

Tisza Kata: Reváns

Botránykönyv. Volt valamikor. Aztán megtaláltam e-book töltögetés közben. Ezeréves feltöltés, de végül is: ki tudja? Hátha van benne valami. Telefonról olvastam pdf-olvasó segítségével.  Okos döntés volt, mert még annyit sem ér meg, hogy az ember kikölcsönözze egy könyvtárból.

Hogy kezdjek neki, hogy ne legyek sértő? Nem szeretem a pocskondiázó kritikákat. Az talán sokat elmond, hogy rosszabb a Vagina Monológoknál. A legkülönösebb az volt számomra, hogy egy alapvetően érdekes alaptörténet (egy nő és sok férfi, akik formálták őt) hogyan változik át öndicsérettől bűzlő, giccses és túlírt masszává. Nem volt itt jellemfejlődés, kérem szépen. Ami viszont akadt dögivel: önsajnáltatás, gusztustalan alakok (mégis, talán ők voltak a legérdekesebbek, miattuk olvastam végig), gyomorforgató helyzetek, rengeteg stilisztikai hiba, és logikát nélkülöző ugrabugra a mondatok között, ami nyilván a művésziességet kívánta hangsúlyozni. Nem volt ez reváns sem, csak ostoba ujjal mutogatás mindenre, ami alkalmasnak látszott arra, hogy ráfoghassa az egyik napról másikra "híres tévécsillaggá" avanzsált leányzó saját akaratgyengeségét és elcseszett jellemét jellemtelenségét. A valószínűtlen sikersztori még mélyebbre lökte a könyvet az Ulpius-ház "könyv"kiadó  mocsarába. Apropó: rá se kellett néznem a könyv adataira, és már erősen sejtettem, hogy Ulpius-gyöngyszemet halásztam. Csak a biztonság kedvéért ellenőriztem utólag megérzésemet (szó ne érje a ház [höhö] elejét). 

Szóval semmi jót nem tudok elmondani erről a könyvről, azon kívül, hogy legalább nem túl hosszú. Így is öt napba telt átvergődnöm rajta. Ahogy befejeztem, már ajánlották is a Magyar pszicho című írását... Legyek ennyire kegyetlen magammal? De most komolyan?! Ha azt is elolvasnám, már tényleg nem tudok mentséget találni a saját lelkiismeretem előtt, ami szép kis Szabó Magda - regények, izgalmas Tóth Krisztina - novellák és vagány Kiss Judit Ágnes - versek olvasását diktálja nekem, a világirodalom további gyöngyszemeinek megismerésével egyetemben.

Aztán ugyanez az ember a fülem hallatára mondja másoknak: 

– Az a kis kurva az erotikus irodalmával? Ugyan már! Kinek van erre manapság szüksége?