Bodor Ádám: Sinistra körzet

Mert itt olyan világot kellett megmutatni, amelyből mindenki a maga módján menekül: külföldre (Andrej vagy Géza Hutira), halálba (Béla Bundasian), magányba (Géza Kökény) vagy a lefokozott, animális létbe, hogy ami nem embernek való, azt ne kelljen emberi öntudattal elviselni.

(részlet a fülszövegből)

Szeretem az olyan írókat, akik képesek külön világo(ka)t teremteni. Azt még inkább, ha engem is be tudnak vonzani ebbe a világba. Ilyenkor töprengés nélkül elfogadom az adott világ logikáját, történéseit, a szereplők örömét, szomorúságát, jellemhibáit, esetleg jellemtelenségét is.

Bodor Ádám nagyon szépen ír. Nekem ez a könyv esti olvasmányom volt, mindig kilenc-tíz óra tájékában éreztem késztetést rá, hogy folytassam a történetet. És néhány mondat elolvasása után gond nélkül el tudtam merülni Dobrin City és a Sinistra körzet világában.

A Sinistra körzetről két másik, korábbi olvasmányom jut eszembe: a Szent Péter esernyője, és az 1984. Előbbi csak a történet első néhány oldalát olvasva, talán az esernyő és a vöröshajú férfi miatt. Utóbbi azonban végig. Egy élhetetlen világban való trükközés, a boldogulásra tett próbálkozások, a hitvány életkörülmények, a pocsék ételek és italok, a kegyetlen hatalom, akik ha azt mondják, most elmarad a járvány, akkor azt az embernek kötelessége elhinni.

Nem szívesen merültem el ebben a világban, de nem azért, mert nem jól volt lefestve, hanem mert rémisztően élethű volt, és bele sem merek gondolni, hogy ehhez hasonló közösségek működnek. Pedig biztosan működnek…

Nehéz olvasmány. A léleknek.

Azért csak négy csillag, mert valahogy nem ébredt bennem rokonszenv a szereplők iránt. Elvira Spiridont tudtam sajnálni, mikor Andrej magára hagyta, Andrejt viszont nem. Pláne, mikor Coca „gárdájához” társult, ha nem is lett belőle szürke gúnár, de a keze alá dolgozott. Hiányzott nekem valami halványan pozitív hős, aki megpróbál tenni valamit a szabadulásért, és nem csak a sajátjáért. Persze az elnyomó közeg nem termel ki önzetlen embereket (legalábbis itt nem). Mindenki menekül a süllyedő hajóról, de annyi ereje már nincs, hogy valaki mást is magával vigyen. Kiábrándító és szomorú volt, de szépen megírva. A vége nekem kissé kurta-furcsa volt. Szerintem fogok még olvasni Andrej Bodortól Bodor Ádámtól.

– Kezdetben hányni fogsz tőle, de aztán megszokod. 

– Biztos.