Jeanette Winterson: A szenvedély

Mikor belekezdtem, nem hittem volna, hogy hamarosan új kedvenc könyvet avatunk. Pedig de! Zseniálisan felépített regény kiváló karakterekkel, sodró történettel, örömmel-bánattal, szerelemmel, elkeseredéssel fűszerezve.

A két szereplő sorsáról álmomban sem gondoltam volna, hogy összefonódik, és láss csodát: a különleges velencei lány, Villanelle és Napóleon szakácsa és híve, Henri találkoznak. A legjobbkor, vagy a legrosszabbkor? Ki tudja. Mindenesetre találkoznak, és fordítanak egymás sorsán.
A regény vezérfonala a szenvedély és a rögeszme között húzódó vékonyka vonal. Ezt a szereplők sokszor átlépik, s miután megégették magukat, jönnek rá, hogy hol az a bizonyos határ. Ez a szörnyű feszültség, hogy mit tenne az ember, milyen sokat, és milyen keveset tehet meg ebből, átitatja az egész regényt, és átitatta a gondolkodásomat is. Nem vonatútra való olvasmány, már ha az ember nem akar könnyek közt szipogva nevetségessé válni. Nem mondanám romantikus regénynek. Valamilyen tekintetben szerelmi történetnek nevezhető, de sokkal több annál. Besorolhatatlan. Lélekregény? Fantasztikum és valóság olyan szorosan fogják egymás kezét, hogy elválaszthatatlanok. Rögeszme. Szenvedély. Rögeszme. 

Villanelle a legkülönlegesebb női alak, akivel eddig valaha találkoztam, Ibsen Nórája, Szabó Magda Emerence, Szilágyi István Szendy Ilkája és Füst Milán Lizzy-je is csak utána kulloghat (vallom be saját magamat is meglepve).
Henri pedig az 'élő' bizonyíték rá, hogy a legemberségesebb, legérzékenyebb és törékenyebb emberekkel olyan helyen találkozhatunk, ahol sosem gondolnánk. Például a harctéren. És az indulat olyasvalami, ami felkapja az embert, és nagy erő kell a megálláshoz. Az önmagát feláldozó szerelmes mintaképe is ő.
Minden benne van ebben a regényben. Csak ajánlani tudom, a legjobb szívvel.

A szenvedély hajlandó hét évig dolgozni a mezőn a szeretett lényért, aztán még hét évig ha becsapják, de a szenvedély, mert nemes, nem fogadja el sokáig mások maradékát.

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Valami elgondolkodtatóra vágytam... és megkaptam. Barátság, hűség, árulás, megbocsátás, egészen más megvilágításban, mint eddig valaha is.

Henrik katonás magatartása már-már megbotránkozatott: hogy lehet szenvedély nélkül átélnie egy ilyen találkozást? Aztán szépen lassan megismertem a jellemét, és egy-egy erősebb kifejezést is túlzásnak éreztem tőle. Nem olyan típusú ember, akit szeretni tudnék, mégis süt belőle az életbölcsesség, a higgadtság, a megfontoltság. Ezzel együtt dagályos is néhol, de felesleges szavai nincsenek. Csodálatosan átfogó módon írja le egész életét, és valamit mégis úgy hiányolok... Konrádot és Krisztinát. Két külön regény anyagát adhatnák az ő érzéseik és gondolataik, amelyekből csak egy szeletkét láthatunk/olvashatunk.  És Nini! Az ő története is érdemes lenne a leírásra.

Bár Henrik rémesen jó emberismerő, mégis bennem maradt a hiányérzet, a megválaszolatlan kérdések üressége. És nem is azoké a kérdéseké, amiket ő tett fel és Konrád egyszerűen elhárított, hanem a saját kérdéseimé. Krisztinától is kérdeztem volna, bár Henrik helyében biztosan nem.
Tele van feszültséggel ez a háromszög, ami elfojtódik két idős, lehiggadt, 'már úgyis mindegy, mert mi is számít egyáltalán az életben'-felfogású idős úr beszélgetésének, vagy inkább Henrik monológjának sűrűjében. És mégis fel-felbukkan, és tovább gördíti a történetet. Ennyi indulat ilyen hűvös, kijelentésszerű módon tálalva már-már megingatja bennem azt a hitet, hogy az életben bárminek is van jelentősége.

Újraolvasásokra, átrágásra, ízlelgetésre született ez a mű. Idealistáknak nem ajánlom.

"Ez a legnagyobb csapás, mellyel a végzet embert sújthat. Vágy, másnak lenni, mint aki és ami vagyunk: ennél fájdalmasabb vágy nem éghet emberi szívben. Mert az életet nem lehet másként elviselni, csak azzal a tudattal, hogy belenyugszunk mindabba, amit magunknak és a világnak jelentünk. Bele kell nyugodni, hogy ilyenek vagy olyanok vagyunk, s tudni, mikor ebbe belenyugszunk, hogy nem kapunk e bölcsességért az élettől dicséretet, nem tűznek mellünkre érdemrendet, mikor tudjuk és elviseljük, hogy hiúk, vagy önzők, vagy kopaszok és hasasok vagyunk – nem, tudni kell, hogy semmiért nem kapunk jutalmat vagy dicséretet. El kell viselni, ennyi a titok."

Jean Rhys: Széles Sargasso-tenger

Hosszabb idő után ismét szerelmi történetekre vágytam, ám másképpen: nem édelgésre, nem szentimentális, idealizált kapcsolatokra. Semmiképpen nem akartam szerelemházasságról és a gyermekvállalás örömeiről olvasni, kifejezetten megundorodtam ezektől. Ambivalens érzelmekre vágytam és vágyok, szenvedős, utálós-szeretős kapcsolatokra. A kollégium csodálatos könyvtárosának jóvoltából most ilyen olvasmányélményeimről is be fogok számolni, mikor időm engedi. Első ajánlott könyve, a Széles Sargasso-tenger bennem keltett hatását szeretném röviden bemutatni.

A Jane Eyre sokáig kedvenc regényem volt, Mr. Rochesterbe egyértelműen szerelmes voltam, és teljesen átéltem Jane helyzetét. No persze csak annyira, amennyire ez lehetséges egy könyvkarakterrel kapcsolatban. :)
Ez a regény a Jane Eyre-nek egyfajta előzménye. Mr. Rochester feleségének, Bertha Masonnak életét mutatja be egészen a kezdetektől. Nem is annyira szerelmi történet, sőt. Inkább lélekrajz, megdöbbentő lélekrajz, ugyanis egy némileg öröklött, részben pedig a körülmények miatt kialakult elmezavar stádiumait mutatja be. Izgalmasan borzongató Bertha világa, aki olyan őrülten képes szeretni, hogy még obeah mágiát is alkalmazna ügye érdekében, ám lelki betegsége ettől az örömtől is megfosztja. Mást vártam a könyvtől, mint amit kaptam, de tetszett, amit kaptam. Nagyon tetszett. A Rochester-mítoszt viszont szépen lerombolta bennem. Egy időre, legalábbis.

"Az idő semmit se jelent. De az olyasvalami, mint ami kézzelfogható, és tapintható, mint az én piros ruhám, az jelent valamit."

Béládi Miklós válogatása: Mai magyar elbeszélők

A'mai' szót ez esetben nem kell szó szerint érteni. Az 1983-ban megjelent válogatás bemutatja a korszak legtermékenyebb (?) novellistáinak alkotásait.

Kedvenceim Karinthy Gábor Baracklekvár című írása, Ottlik Géza Szerelem című novellája és Tandori Dezső  Melyikünk anyaga tart tovább? kérdést felvető irománya, Vészi Endre Party-ja,  és örök bálványom, Szabó Magda egy rövid műve (A mosolygó Bacchus) volt. Rövid és tartalmas történetekre vágyóknak mindenképpen ajánlom.

"Hogy miért nem volt nekünk sose pénzünk, jóllehet apámnak heti négy cikke jelent meg az újságokban, s a könyvei csúcspéldányszámban keltek el, bajos volna itt kibogozni. Majd egyszer - ez volt a jelszó; majd egyszer, ha egy kis lélegzethez jut. Akkor majd megírja a regényt, és korunk új enciklopédiáját, más kávéházba költözik, ahol iható a fekete, megjavíttatja a redőnyeinket, leszámol a hitelezőkkel, és szétrúg mindenkit, aki a nadrágjába csimpaszkodik. Addig-addig csak átmeneti idők vannak. Ilyen átmeneti időkben telt el az ő férfikora és az én ifjúságom; s ilyenkor persze befőzni sem érdemes arra a rövid időre. Azaz hogy egyszer mégiscsak volt nálunk befőzés." (Karinthy Ferenc, 1954)

Varró Dániel: Szívdesszert

Van, hogy az embernek nincs ideje, ereje, kedve valami hosszabb, komoly hangvételű műhöz. Ilyenkor zseniálisak a versek és novellák, amelyekre az utóbbi időben igencsak rászoktam. Varró Dani Szívdesszertjét egy matekóra alatt mohón faltam fel, de még azóta is ízlelgetem.

Bár sok a játékos, szórakoztató vers, képviseltetik magukat a mélyebb tartalommal bíró költemények is. Sőt, néha a legjátékosabb formába bújtatott üzenetek a legkomolyabbak. Minden egyes lapját élveztem, csak ajánlani tudom olvasásra és újraolvasásra. Egy kis kedvcsináló:

De mit vesződöm én tevéled, édes, annyit?
A stressz, a félsz, a hiszti, a nyűgök, macerák…
Mind többször már a gond szívünkben ablakot nyit,
s a szó gégénkbe hátrál, akár egy pici rák.

Elég idült idill ez, még hogyha idill is.
A szíved az enyémmel nem kompatibilis.
Bőrünkből szikra pattan, ha megfogod kezem.
Nem illünk össze, drága, mit szépítsünk ezen.

De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.

Elhagylak, s lépteim megint mögéd szegődnek.
Mert nem szerettem én még senkit így előtted,
és nem is tudok utánad szeretni senki mást.

sms #5

1 gondolat bánt engemet
kigomboljam az ingemet?
csupán ha gomb lesz 2 szemed
az én szemem pedig mit lát a luk
s magamra gombolhatlak általuk

Kiss Judit Ágnes: nincs új üzenet

Mostanában kevés időt szenteltem versek olvasásának, de éppen itt volt az ideje, hogy elmerüljek Kiss Judit Ágnes csodálatos világában. Nagyon-nagyon tetszett.

Régi versformák, újszerű gondolatok. Vagy régi gondolatok, és új formák.
Szerelmes, szenvedős, humoros, öniróniás, szókimondós, Irgalmasvérnős.
Igen. Irgalmasvérnő még izgalmas.

Ízelítő:

Kiss Judit Ágnes: Vándorlók dala

Mint sérült hajótestbe

a sós víz a léken át,

úgy zúdul bőröm alá

minden reggel a világ.

Délután van, mire a sok rés

ta közöny rongyai betömik.

Álmodom békés kikötőt,

és reggel indulok megint.

Kiss Judit Ágnes: Táncszvit

1.

nem harag íze kiséri, ki elhagy,

bosszu szerelmese, ágyasa nem vagy,

sose voltál.

hogyha megátkoz is, ő legyen áldott,

hozzon az aszfalt sárga virágot,

valahol járt.

akinek az ölelésem már nem kell,

minden szerelem cinkosa, isten,

te öleld, te karold át.

2.

Vegyél engem bal kezedbe,

Ültesd őt a jobb kezedbe,

Kulcsold össze

Két kezedet,

Kérjed értünk Istenedet.

Jézus, látod, mit csináltam,

Nem tudom, mit rejt a vágyam.

Kárhozásom,

Üdvösségem

Mindegy nekem réges-régen.

Ejtsd el úgy, hogy rám zuhanjon,

Derekamba kapaszkodjon,

Hadd vigyem fel

Én a mennybe,

Két kezembe, két kezedbe.

3.

Arany-ezüst voltam,

Gyémánt lenni vágytam,

Nem olvadni, csak elégni

Narancsfényű lángban.

Rigónak születtem,

Dögkeselyű lettem,

Halott őzek halálbűze

Összecsap felettem.

Nap feljöttét vártam,

Hogy színem meglássam,

Vakítóan fehér vagyok

Atomvillanásban.

Kosztolányi Dezső: Édes Anna

Nem először olvastam el a regényt, mégis élmény volt. Kosztolányinak nem csak a versei, nem csak Esti Kornél novellái megunhatatlanok.

Anna karakterében az első pillanattól érzékelhető a feszültség, az egész történetben végigvonul valami borzongató, mégsem lehet előre tudni a végkifejletet. Ezt értékeltem legjobban a műben. Bár hiányoltam a kettős gyilkossághoz vezető út talán részletesebb bemutatását, de Anna jelleméhez ez a belül forró, rotyogó, hirtelen kirobbanó elhatározás illett leginkább. Bármit is tett, valahogy végig ártatlannak érzem.

Vizynét sajnáltam és ezért egy picit szerettem is. Ismerek hozzá hasonló nőt, így még közelibbnek éreztem. Vizyt megvetettem, de egy szikrányi sajnálat még iránta is ébredt bennem.

Moviszter volt a kedvencem a maga sztoikus bölcsességeivel és erős jellemével. Benne éreztem Kosztolányi véleménnyilvánítását a legerősebben.

Jancsitól undorodtam. Anna leállatiasításából ő is rendesen kivette a szerepét, bár ebben a lány egész környezete, minden ismerőse hibás. Jellemfejlődésének legpezsgőbb időszakában Anna munkára volt ítélve, és talán úgy gondolta egy darabig, hogy ez így van rendjén. De a legmélyebbről előtörő több után, jobb után hajszoló vágy (szinte öntudatlan) gyilkosságában tudott csak kicsúcsosodni.

Élveztem. Filmben még nem láttam, nemsokára sort kerítek erre is.

…egy tettet nem lehet megmagyarázni se egy okkal, se többel, hanem minden tett mögött ott az egész ember, a teljes életével…