Hallottam a címét innen-onnan. Gondoltam, bajom csak nem lesz tőle, ha elolvasom. Legalább prűdnek sem nevezhetnek utána. És ki tudja? Talán kapok ettől a könyvtől valamit...
Nem szeretem a botránykönyvként, "az év könyveként", sikerkönyvként vagy egyéb hangzatos címszóval beharangozott könyveket. Általában csalódom bennük, már ha eljutok addig, hogy levegyem őket a polcról. Sablonosak, semmilyenek, erőltetettek, unalmasak. A Vagina Monológoknak már a címe sejtetett valami hasonlót. "Húúú, leírta, hogy vagina, húúú! Mekkora újító, micsoda bátorság! Gyerünk, lányok és asszonyok! Beszéljünk a vaginánkról!" Szerintem nem kell beszélni a vaginánkról.
Nem tudom leellenőrizni, hogy az "interjúk" mennyiben hitelesek, de megmosolyogtatóak a leírtak. Valaki azon gondolkodik, mit venne fel a vaginája, ha felöltözködne. Van, aki a férjével együtt elnevezi a vagináját, aztán ezen a néven szólítgatja. Van, aki beszélget vele. Ha ezek valóban megtörténtek, akkor sem az emberek szájára valók. A vagina nem véletlenül van ott, ahol. Eldugott helyen, védelem alatt áll. Nem kell a homlokunkra ragasztanunk és nagy bőszen mutogatnunk. Szerintem szakralizálnunk sem. Egy részünk, úgy, mint a karunk vagy a lábunk. Annyi a különbség, hogy "a felszín alatt" végzi a dolgát. Egy érdekes, különleges részünk, amelyet meg kell ismernünk, de nem kell kibeszélnünk. (Az, ahogy a férfiak beszélnek fennhangon a péniszükről [húúú, leírtaaam], felírható a "kemény kan vagyok"- számlájukra. A nő nem férfi, és ne is legyen az. Ezért nem szeretem a feminizmust sem.) Nem kell tőle félni. Vagina. Leírtam. Kimondom. Nem leszek tőle se több, se kevesebb. Éppen akkor nem válhat a sajátunkká, ha túlmisztifikáljuk. Van. Olyan, amilyen. Hozzászokunk, mint egy részünkhöz. És ennyi bőven elég a témáról. Részemről legalábbis.
A fentiektől függetlenül jó, hogy Ensler írt a megcsonkításokról, a nemi erőszakról. Ezekre érdemes felhívni a figyelmet. De számomra valahogy elvesztek ezek az írások a sok "mibe öltöztessem a vaginámat?" téma mellett.
Idézet helyett egy kommentár a könyvről a moly.hu-ról:
Én nem szerettem meg a vaginámat, és beszélgetni sem szoktam vele, esetleg a nőgyógyászat előtt, hogy na te nyomorult, most készülj fel a legrosszabbra, de egyébként nem vagyunk beszélő viszonyban. És más vaginájának a monológja sem érdekel, mert szilárd meggyőződésem, hogy a legtöbb nő a vaginájából beszél akkor is, amikor látszólag az agyát használja, illetve mikor kommunikál, úgyhogy elég vaginát hallottam már életemben, hogy ne akarjak erről olvasni, színházba meg pláne nem mennék ezért. Elég ha felszállok a villamosra, és már sok is volt a vaginákból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése