Ian McEwan: Vágy és vezeklés

Nem tudtam, hogy a Keira Knightley-féle film egy regény feldolgozása. Körülbelül félig néztem meg, amikor a gépem lefagyott. Nem volt rossz, de különösebben jó sem, úgyhogy nem próbáltam később folytatni a megnézését. A könyvtárban viszont hamarosan találkoztam vele, és kíváncsiságból ki is kölcsönöztem...

Az eleje és a legeslegvége tetszett a legjobban. Ceciliát és Robbie-t néha szerettem, néha nem, többnyire sajnáltam őket Emilyvel együtt, Lolát és Marshallt utáltam, egyedül Briony érdekelt igazán. 

Egyrészt roppant ellenszenves volt tudálékossága és túl élénk fantáziája, ami a környezetének életére is nagy hatással volt a későbbiekben. Sajnáltam az elszakított szerelmespárt, de valahogy mégis jobban izgatott, mi van Brionyvel. Író lesz belőle? Hogyan dolgozza fel a történteket? Képes lesz 'normális' emberi kapcsolatok kiépítésére a későbbiekben? Ezekre a kérdésekre hellyel-közzel választ kaptam, de elég hiányosan. 

Az író stílusa azonban remek volt, csak nagyon ritkán 'túlírt' a történet, általában eltalálta a megfelelő szavakat az éppen aktuális helyzethez. Az is jó, hogy nem fél leírni azokat a kifejezéseket, amelyek nem feltétlenül esztétikusak, de fontos őket az egyes szereplők szájába adni. A megírás ötös, de a történet egy gyenge négyes. A Dorian Grey-jel kapcsolatos élményeim fordítottja: ott az alaptörténet volt erős, a megírás módja viszont kevésbé tetszetős. Nem újraolvasandó kategória nálam, de nem rossz. Az is jó, hogy hitelességre törekszik.

Az ember akár bele is fulladhat a jelentéktelenségbe.