Mauro Covacich: Ellenszerelem

Ez a könyv nagyon meglepett. Minden oldala egy rácsodálkozás, megdöbbenés. Telitalálat, a borítótól kezdve a jellemábrázolásokig. Pontos, különleges, elgondolkodtató.

 Covacich (tudtommal ez az első műve!) remekül felépítette ezt a történetet. Sergio egyszerre szerethető, gusztustalan, és együttérzést ébresztő. Ester már nem volt ennyire meggyőző alak, valami különös diszharmóniát éreztem a személyiségében.

Maga az ellenszerelem természetének boncolgatása is érdekes. Ha valamit nagyon szeretünk, de reménytelenül (akár a magunk hibájából, akár csak mert így hozta az élet), akkor elvakulttá leszünk. Minden szerelem lehet ellenszerelem is: valakiért és valaki ellen való. Azzal, hogy valakit szeretünk, egy harmadikat zárunk ki a körből, aki talán sóvárog és vágyakozik csendben, talán lép, drasztikusan. Nem lehet tudni. Angela visszavonult a maga ellenszerelmével, Sergio a tettek mezejére lépett. Fordítva is lehetett volna. Az ellenszerelemben nincs logika.

Covacich művében van. Remek, igazán, csak ámulni tudok, hogy ponyvát vártam, és ezt csapta az arcomba. Bumm!

Megfigyelted, hogy hányszor mondják ezt neked: semmi gond? Én szinte mást se hallok. Semmi gond, hölgyem. Így aztán én is eltanultam. Nem tudsz eljönni? Semmi gond. Nincs nálad óvszer? Semmi gond. Nem is akarod? Semmi gond. Szeretnéd, ha inkább az ablakra rajzolgatnánk? Semmi gond. Szeretnél valaki más lenni? Semmi gond. Ha nem köpök az arcodba, nem áll fel? Semmi gond. És így tovább. Olyan vastagon kenegetjük magunkat a No Problem vazelinnal, hogy észre se vesszük, ha átrobog rajtunk az élet.