Próbálkozom ezekkel a limonádé könyvekkel, mondván, hogy ez majd kikapcsol, és megnyugtat, nem kell gondolkodnom sem. Erőlködöm, de nem megy ez nekem mégsem. Picit irigylem azt, akinek igen.
Igazi bestseller-limonádé. Picoult nem lőhet mellé – a maga kategóriájában –, népszerű témákat hoz fel, olcsón tud elismerést/érdeklődést szerezni: házassági válság, homoszexualitás, vetélés és gyász, szirupos bölcsességekkel émelyítve. Az első száz oldalon még ellazultan mosolyogtam minden közhelycsokron, aztán jött ez a sztori az öngyilkosságot megkísérlő lánnyal, akit úgy találtak meg, hogy a telefonban hallott vonatzúgás és a harangszó együtteséből pontosan (!) belőtték a helyet, hogy hol van, és persze megmentették az életét. Innentől már ideges lettem, nem ellazult, semmire-sem-akarok-gondolni olvasó. Mielőtt még rángatózni kezdett volna a szemhéjam, gyorsan végig is pörgettem a könyvet, olvasásnak erős túlzás lenne ezt nevezni. Gyorsan belepillantottam, hogy jönnek össze, akiknek össze kell jönniük – Picoult meglepően sokáig húzza! – , aztán nyugodt lélekkel bezártam a pdf olvasót.
Mindig olyan pasira vágytam, akivel a beszélgetéseink a lehető legtermészetesebb módon alakulnak át szonettekké.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése