2012. szeptember 24., hétfő

Bod Péter: Szent Hilárius

Szívet vidámító, elmét élesítő gondolatok gyűjteménye. Még egy-két éve került elő magyarórán, aztán gondoltam egyet, és beszereztem. Eddig pihent a polcon, most pedig egy álmos este és még álmosabb délután a kezeim közé sodorta.



Érdekes kérdésekre keresi a választ kátészerű kérdés-feleletes formában. Szórakoztató és elgondolkodtató is egyben, de „semmi extra”. Hétfői itthon punnyadáshoz tökéletes volt.

205. Mi igen nehéz dolog?Elhallgatni azt, amit nem kellene kimondani. Kimondani ellenben azt, amit nem kellene elhallgatni.

2012. szeptember 23., vasárnap

Gabriel García Márquez: A szerelemről és más démonokról


Miután elolvastam a könyv rövid tartalmi ismertetőjét, nagy elvárásokat támasztva kezdtem bele Márquez regényébe. A Száz év magány elolvasása után egy időre félretettem az írót, bármennyire is tetszett, olyannyira fülledt-fullasztó és naturalisztikus a világa, hogy nem bírnék tőle egymás után két könyvet elolvasni. 



Márquez helyenként – számomra – kifejezetten gusztustalan, gyomorforgató, ennek ellenére elvarázsol a világ, amit megteremt. Az őszinteség, a szókimondás miatt igazán emberiek a történetei, sőt: az ember-lét minden elképzelhető mocskában dagonyáznak a szereplők. 
A nagy elvárásokat az utolsó kb. 40 oldal teljesítette be, sajnos az sem maradéktalanul. Nem lesz kedvenc, nem is igazán tudom hová tenni, az egyik alapvető cselekményszál, az ellehetetlenített, furcsa szerelem (ami egyébként kedvenc irodalmi toposzom) története nálam majdnem mindig nyerő, most is így volt ez, a háttér azonban gyengécske a Száz év magány burjánzó családfájához képest.

Bevallotta a kislánynak, hogy nincs olyan pillanat, amikor ne őrá gondolna, hogy minden falatjában és minden korty italában az ő ízét érzi, hogy ő az élet mindenütt és minden órán, ami pedig csak Isten jussa lehetne, és hogy szívének az a leghőbb vágya, hogy ők ketten együtt haljanak meg.




2012. szeptember 22., szombat

Szenczi Miklós (szerk.): Akárki

A válogatás régi misztériumjátékok, mirákulumok, moralitások gyűjtőhelye, én csak a címadó írást olvastam közülük, magyarfaktra. 



Van olyan, hogy tipikus moralitás? Biztosan. Nos, ilyen az Akárki. Egyáltalán nem rossz, és a célját minden bizonnyal el is érte abban a közegben, ahol útmutatónak szánták. Illetve: az üzenet mindenképpen megérkezett a hallgatósághoz, még ha szájbarágósan is. Hogy aztán ki hogy s mint él, az külön téma. Tehát, műfajilag remek, korunk emberének nem tudom, mit adhat, az igények már igencsak megváltoztak azóta, üzenete viszont nem évül el.A forma jó, olvastatja magát.


Tudjad: elébb édes a vétek 
a végén mégis zokog a lélek,
ha már a teste sár s agyag.

Karinthy Frigyes: Nem mondhatom el senkinek

Karinthyt egészen az Utazás a koponyámon körülig a "humoros" kategóriába szorítottam. Azonban újra kellett alkotnom a róla összerakosgatott képet, vagy legalábbis jelentősen kibővíteni: jóval több van benne, mint amit gondoltam. 



Kifejezetten alábecsültem, mindezt úgy, hogy nagyokat nevettem a Szabolcska-átiratain, és a Tanár úr, kéremen. A Capillária is azt erősítette bennem, hogy tud, méghozzá remekül tud komolyabb témákról is írni, és nagyon bölcs gondolatai vannak. A most olvasott versek, ha nem is tartom őket főműveinek, szintén erről tanúskodnak. 

"Struggle for life"

Pajtás, úgy fest, alulmaradtál
A Tétel és Törvény szerint -
Dögödre már hiéna szaglász
S a varjú éhesen kering.

Nem is a falka volt erősebb
Apró vadak tángáltak el -
S hogy írhádon ki osztozik most
Véreb? Veréb? Nem érdekel.

Öklöd, mikor lecsapni kellett
Mindig megállt a féluton -
Jóság volt? Gyöngeség? Nem értem.
Félsz? Gőg? Szemérem? Nem tudom.

Talán csak undor. Jól van így is.
Megnyugszom. Ámen. Úgy legyen.
Inkább egyenek meg a férgek
Minthogy a férget megegyem.

Kőrösi Zoltán: A hűséges férfi


Boldogságnovellák? Hm. Nem tudom, mennyire pontos ez az alcím. Mert boldogság, az nem sok van bennük. Sőt. A kortárs novellák mindig ráébresztenek arra, hogy iszonyatos ez a világ, és maga az ember is, de a fene egye meg, erről olyan jól lehet írni…!


Voltak történetek, amik kifejezetten tetszettek, volt néhány gyengébb, de csak egy-kettő, amit nem szívesen olvastam.  Kőrösi Zoltán gyönyörűen ír, ez megcáfolhatatlan tény. Öröm ízlelgetni a szavait, a leírásai nem untatóak, hanem mozgalmasak, nem is kép, inkább filmszerűek.
Szeretnék, fogok még olvasni tőle.


Szeretik egymást az emberek, úgy szeretik, mintha lehetne tudni, meddig tart. Vagy mintha lehetne tudni, hogy mit szeretnek, s nem sejtenék, hogy csupán a szégyen marad.


Kányádi Sándor: Kányádi Sándor válogatott versei – Tarján Tamás válogatása

Kányádit nagyon szeretem. 


Néhány írás volt csak a kötetben, amivel nem tudtam/akartam mit kezdeni. Jó volt olvasni, de a Kaláka feldolgozásokat nehéz felülmúlni... :)


Távolodóban

távolra még ellát a szem
de a közeli apróságok
már a betűk is megkívánnak
félkarnyújtásnyi távolságot

és ködösül a távol is
heggyel az ég egybemosódik
és kezded el-elhagyogatni
fontosnak vélt vinnivalóid

süllyedőben emelkedőben
látod a foszló láthatárt is
osztogasd szét amid maradt
ingyen is átvisz ha ki átvisz

s hátra ne nézz kiket szeretsz
a maguk útján nem utánad
mendegélnek akaszd a fára
üresen maradt tarisznyádat

Ahogy


ahogy tenyered homlokodra
ellenzősíted meg-megállva
ahogy el-elmagányosodva
meg-megszállsz egy-egy éjszakára

ahogy az üres polcra bámulsz
s nem hiányoznak már a könyvek
ahogy reggelente az ágy húz
és nem-fölkelni volna könnyebb

ahogy otthonod még hiányzik
van-e otthonod igazában
ahogy a szó is el- s kivásik
az otthonokban most lakás van

ahogy nyelved a rímre rájár
mint ujjaid a billentyűkre
ahogy foncsorosodva már-már
arcod lesz tükrödnek a tükre

ahogy a tűznek csak a korma
senki senkinek számadással
ahogy elfacérul a forma
s a múzsa markát tartva házal

ahogy az ismerőst felejted
s az ismeretlen ismerősül
ahogy a rég magadba-rejtett
titok veled öregszik őszül

ahogy az isten észrevétlen
beléd épül minthogyha volna
ahogy te is valamiképpen
vagy a ház és annak lakója

ahogy az erek mint a húrok
aztán csak száll elszáll a lélek
vagy sortűz nyomán tova surrog
rajban akár a seregélyek

Tandori Dezső: Válogatott versek

Petri-imádatomon felbuzdulva kezdtem el megismerkedni Tandorival. Furcsa és futólagos - na meg persze egyoldalú - ismeretséget "kötöttünk", amit nem neveznék sem elegendőnek, sem teljesen pozitívnak. 


Tandorit nem tudom megfogni, valahogy kicsúszik az ujjaim közül. Ahol nekem véget ér a költészet, Tandorinak sokszor ott kezdődik, és ez is zavart idézett elő olvasás közben. Talán a válogatás sem a legjobb, sajnos még annyira sem győzött meg, hogy egy nagyobb lélegzetvételű verseskötetét a kezembe vegyem. Egyelőre. De azért nem akarom annyiban hagyni, pihentetem a témát. Valami megmagyaráz(hat)atlan szimpátia ugyanis kialakulóban van...

Az iskola vége

Nem tudok többé úgy szeretni,
ahogy valamikor szerettem:
várni, elérni, hagyni, veszni,
a szív ilyenre meg se rezzen.

Végkifejlet kifejezésre
szemekből villanó riadt fény:
felület inkább, de mi végre?
Legalább ennyit kifejezvén:

angyalokról mit tudhatok,
így maradtak a madarak.
Nekem is valami valót!
Választgatom a lovakat,

járkálok egy csatorna mentén,
nevét egy holt poéta adta,
sült krumplim köpködöm, eresztvén
olcsón bordóit a falatra:

„Ön ugyanaz marad! Akár-
mi körülményen! Ön valóban
konzervatív!” – „Szeretem…!” Áll
a múlt – „Nagyon…!” Valós, valótlan.

*
Ami másokra tart


Ami másokra tartozik, már mindent
megírtam, épp írom, meg fogom írni.
Létem papírnyi,
senki ne akarjon egyéb találkozásra bírni.
Köz közeg az: nem bomlott és nem is szent.

De mert az írás nem irodalom csak,
s egyével a másába minek rontsak
– feledjük hagyományunk,
mely szerint földi valónk… égi másunk…
létem rákényszerít, hogy osztályozzak.

Mit látok? Különbség teendő
esetleges másság s oly lelki bendő
közt, mely úgy felemésztene
– épp – téged (engem), hogy végül tényleg semmije
ne látszana, valóban, hantomon füvem nő-

jön legföljebb, szép fű. Mely tisztelendő,
de senkinek nem árthat.
Nem képez konkurrenciákat,
és a többi. Nos, érdektársaságot, más ilyen „családot”
különböztess meg attól, ami pusztán

lény-idegen, a maga léte folytán,
de külön jót vagy rosszat nem akar.
S így tovább. Továbbá el kéne tűnnöd magad javára is hamar.