Nemrég hallottam először Jónás Tamásról. Nagyon érdekelt. Kivettem a könyvtárból egy verseskötetét, úgy találomra. És nagy élmény volt. Néhol Petrit idézik a sorai, kegyetlen mindenkivel, de magával is. "Sebezve gyógyít". Erős líra. Erős ember. Kedvenc.
Példa hiányra, befejezésre
Ennyi volt. Megvolt. Ideje menni.
Nem jó már veled énnekem semmi.
Talán néha-néha lenne egy még.
De te azt nekem már úgyse tennéd.
Teszed majd új pasi tranzitágyán.
Kocsiban. Nappal körúti járdán.
Betépve néhányszor azt hiszed majd,
nekem csinálod, s hogy: Balaton part.
Úr vagyok: mindent rám lehet kenni.
Én rontottam. És neked kell menni.
Felnősz majd, megbánsz, mint bántak mások.
Hogy volt? Tettek versus vallomások.
Páratlan páros. Két értelemben.
Végül is boldogan mind a ketten.
Erkélyen dohányzol éjjelente,
hideg szél csíp véreres szemedbe,
tetszik, mert fáj és mert úgy kegyetlen,
ahogyan veled csak én lehettem.
……………………………………………………
……………………………………………………
Bennem ne bízz, ez az utolsó vers.
Leszek, mint előtted: okos és nyers.
Szerelmes! Szól majd néhány sztori róla,
melyik lány miatt ugrottam folyóba.
Olvasod új könyvem: nem rossz darab.
S nem mondod ki, hogy csak szavak, szavak.
„Nincs benne tűz, amivel úgy követelt.”
És vigasztalódsz: másnak ennyi se telt.
Sebnek seb, és fáj is, éget, mint ami
friss. De nem érdemes begyógyítani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése