Varró Dániel: Szívdesszert

Van, hogy az embernek nincs ideje, ereje, kedve valami hosszabb, komoly hangvételű műhöz. Ilyenkor zseniálisak a versek és novellák, amelyekre az utóbbi időben igencsak rászoktam. Varró Dani Szívdesszertjét egy matekóra alatt mohón faltam fel, de még azóta is ízlelgetem.

Bár sok a játékos, szórakoztató vers, képviseltetik magukat a mélyebb tartalommal bíró költemények is. Sőt, néha a legjátékosabb formába bújtatott üzenetek a legkomolyabbak. Minden egyes lapját élveztem, csak ajánlani tudom olvasásra és újraolvasásra. Egy kis kedvcsináló:

De mit vesződöm én tevéled, édes, annyit?
A stressz, a félsz, a hiszti, a nyűgök, macerák…
Mind többször már a gond szívünkben ablakot nyit,
s a szó gégénkbe hátrál, akár egy pici rák.

Elég idült idill ez, még hogyha idill is.
A szíved az enyémmel nem kompatibilis.
Bőrünkből szikra pattan, ha megfogod kezem.
Nem illünk össze, drága, mit szépítsünk ezen.

De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.

Elhagylak, s lépteim megint mögéd szegődnek.
Mert nem szerettem én még senkit így előtted,
és nem is tudok utánad szeretni senki mást.

sms #5

1 gondolat bánt engemet
kigomboljam az ingemet?
csupán ha gomb lesz 2 szemed
az én szemem pedig mit lát a luk
s magamra gombolhatlak általuk