Tóth Krisztina: Síró ponyva

Hááááát... ez nem az volt, amire vártam. T. K. prózája alapból közelebb áll hozzám, de itt most kevés tetszetős verset találtam, mondhatni untam az olvasást.Rossz sem volt, olyan közepes. (Mondjuk az elég rossz, ha egy verseskötet közepes...)

Ne vidd el kérlek 

a függönyt, amit együtt, 

és vidd el, kérlek, 

az ágyat, amin együtt, 

de hagyd meg, kérlek, 

a képet, ahol együtt, 

– meg a létrát, mert nem érem fel 

ésszel, hogy most viszik 

az ágyat…