Háy olyan hétköznapi dolgokról ír, hogy már-már meglepő, milyen hatást tud elérni. Megragadja a dolgok és emberek lényegét. Jó erősen, szinte fáj. És csavar rajtuk egyet. Jól pofon vág, hogy lássuk, hol élünk és kik vagyunk.
Fájt nekem ez a Gézagyerek, aki ott ült órákig a szalag fölött, mint egy groteszk Isten. És arra jutottam, hogy én se tudom, hogy van ez a kockás konyhakövekkel… hogy most akkor a fehér van-e a feketén, vagy fordítva… Ez is fájt. Meg az is, hogy tulajdonképpen én is Gézagyerek vagyok. Nézem a saját életem futószalagját, felülről és értetlenül. A szalag felszínén semmi sem történik, csak a dolgok egyenletes, rendezett haladása. Egyedül én tudom, hogy az egész, ahogy van, gyárihibás…
Géza: Mama!
Rózsika néni: Mi van kisfiam?
Géza: Mama, csak az a rossz ezeknél a kockás konyhaköveknél…
Rózsika néni: Mondjad kisfiam, micsoda?
Géza: Hogy hiába nézem, nem tudom eldönteni, a fehér van-e a feketén, vagy a fekete a fehéren, hogy melyik a szalag és melyik a kő.
Rózsika néni: Azt nem lehet Géza, azt nem lehet eldönteni.
Géza: Az Isten tudja, az tudja mama?
Rózsika néni: Az biztosan, kisfiam.
Géza: És ha történik valami hiba.
Rózsika néni: Milyen hiba?
Géza: Mondjuk a földön, valami hiba.
Rózsika néni: Akkor, mi van?
Géza: Hogy akkor kijavítja-e?
Rózsika néni: Nem tudom kisfiam. Lehet, hogy nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése