Az első könyvben csak úgy kapkodtam a fejem. Berlioz halála, Hontalan megőrülése, Woland, Azazello, Hella, Korovjov és Behemót különös "varázslatai", a Varietészínház... és emellett Poncius Pilátus és Jézus története. Összezavarodtam. A Sátán az ugye rossz. Amiket tett, az is elég "rossznak látszik". De közelről vizsgálva... Kikkel is bánt el? Azokkal, akik megérdemelték.
A második könyvben bontakozik ki igazán az általam eddig ismert irodalmi nőalakok egyik legszimpatikusabbja, Margarita. Igazi szerelem fűzi a Mesterhez. Érte bármire képes, boszorkánnyá változik. Az sem tántorítja vissza, hogy már nem folytathatják földi életüket, és a mennybe sem juthatnak. Elkárhozik a Mesterrel együtt. És ez a szó itt mégsem olyan rémisztő, mint ahogy általában használják.
Biztosan sokkal összetettebb ez a könyv, mint amennyit én "olvastam ki" belőle most. Érdekes lesz majd, ha később újraolvasom. Mert újra kell majd olvasnom.
Valóban, az ember halandó, de nem ez lenne a legnagyobb baj. A baj az, hogy néha hirtelen-váratlan halandó, ez a bökkenő. És általában, még azt sem mondhatja meg, hogy mit csinál ma este.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése